2014. április 18., péntek

Magas szintű EU-beismerés: nincsenek orosz katonák Kelet-Ukrajnában

Az EU katonai hirszerzésének vezetője George Alafuzoff tábornok április 14-én kijelentette: semmi sem bizonyitja, hogy az orosz hadsereg bármiféle tevékenységet folytatna.
tábornok
Alafuzoff szerint a megmozdulásokban az ország jelenlegi helyzetével elégedetlen oroszajkúak szervezik és vesznek bennük részt. Az admirális azt is kijelentette, hogy a térségben valójában semmi olyan ellenségeskedés nem volt ezidáig, ami indokolta volna orosz csapatok beavatkozását.
Megfigyelők szerint fölöttébb szokatlan dolog az, hogy az EU katonai hirszerzésének vezetője cáfolja az Oroszország elleni nyugati vádakat.
Ezzel kapcsolatban Vlagyimir Lucenko, az FSZB nyugdijas ezredese-egy a terrorizmus elleni küzdelemről adott interjújában ki is fejtette: “Úgy tűnik, hogy akadt egy tisztességes ember az EU-ban, aki úgy döntött, hogy kimondja az igazságot!”
“Mindannyian tudjuk, hogy az orosz biztonsági szolgálatoknak semmi közük a történésekhez, ám egy hamis atlanti szolidaritás jegyében erről hallgatnak”-mondta az ezredes. “Ha lennének bizonyitékaik, már régen előálltak volna velük. Ha valóban elfogtak volna már tucatnyi orosz ügynököt, azokt már régen bemutatták volna a nyilvánosság előtt. De nincsenek kémek, csak üres fecsegés. Viszont akadt egy lelkiismeretes ember, aki kimondja: semmi sem igaz abból, amit állitanak”-mondta a nyugdijas FSZB ezredes.
“A kijevi hatalom hülye nyilatkozatai sokat ártottak Kelet-Urajnában”-mondta Vlagyimir Lucenko.
“Ezek az urak ülnek csak Kijevben, és nem tudják mit beszélnek. Terrorellenes művelet, rendkivüli állapot, csapatmozgások! Az emberek nem is értik miről beszélnek ott. Ez a beijedt, borotválatlan, baptista önjelölt-elnök nem érti a dolgok lényegét.
Egy április 14-én az SZBU által lehallgatott beszélgetést közzétettek. Ezen néhány katona beszélget, hogy Szlavjanszkban és Kramatorszkban meghiúsult a támadás. Kijevben gyorsan bejelentették, hogy a specnazosok beszélgetését hallgatták le. Viszont az oroszok kategorikusan tagadták, hogy bármi közük is lenne a történésekhez.
“Ukrajna belügyeibe nem fogunk beavatkozni, mert az ellentétes az érdekeinkkel. Ott nincsenek GRU vagy FSZB-ügynökök. Ott tények vannak! Ők pedig félnek bemutatni a tényeket. A bizonyitékaikat pedig nem mutatják be. Ez pedig azt jelenti, hogy semmiféle bizonyitékaik nincsenek. Nem is lehetnek”-mondta az orosz külügyminiszter a kijevi állitásokra válaszul.
(Forrás:http://nsn.fm)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése