2014. május 11., vasárnap

Civil kezdeményezés az önkormányzati választásokra

Mi civilek, mint az áprilisi választások nagy vesztesei, talán eszmélünk és legalább a helyi választásokon meg tudnánk erősödni úgy, hogy pártonkívüli civil képviselőket juttatunk a testületekbe.
Ehhez megfelelő program kellene és nem ellenségkép keresése, mint ahogy azt áprilisban láttuk.
Mi Budapesten élők e tekintetben kifejezetten fontos szerepet tölthetnénk be, mert a főváros, ha már a Parlamentben nincs számottevő ellenzék, mintegy ellensúlyt képezhetnénk az egyoldalú hatalmi koncentrációval szemben.
Természetesen a javasolt “program” adott tétele másolható szerte az országban.
Választási programjavaslatok azoknak, akik egyéni jelöltként és nem pártszínekben kívánnak indulni az ősszel (nem nagyképűen mondva a korábbi programunk kifacsarva és legyengítve, plagizálva választási győzelemhez, illetve 2o-22%-os szavazatnyeréshez vezetett egyes pártok tekintetében  ( lásd: rezsicsökkentés, devizaadósok helyzetének formális felvállalása).
Fővárosi tennivalók – amely az országi további nagyvárosaiban és városaiban is esetenként alkalmazhatók:
A közterületeken az ingyenes parkolás visszaállítása.
(A parkolási díj szedése Alkotmányellenes, lásd Szlovák Legfelsőbb Bíróság ítéletét – Pozsonyban, – továbbá a bevételek 8o%-a a működtető cégek fenntartására fordítódik).
A település tulajdonában álló közműcégeknél, tényleges és nem csak szimbolikus rezsicsökkentés végrehajtása.
Tömegközlekedés javítása.
A metró-földalatti hálózat nagyarányú fejlesztése a meglévő vonalak meghosszabbítása, új vonalak létesítésével.
A kis földalatti vonalának meghosszabbítása a Bosnyák térig.
A piros metró vonalának meghosszabbításai.
A Déli pu. végállomástól a Móricz Zs körtérig (megállók. Márvány u. BAH csomópont, Szüret u.)
Az Örs vezértéri végállomástól Mátyásföld HÉV állomásig (kéregvasútként a HÉV vonal megszüntetése mellett.
A kék metró vonalának meghosszabbítása.
Újpest városközponttól káposztásmegyeri lakótelepig
Kőbánya-Kispest végállomástól a Ferihegyi- Liszt F. repülőtérig.
4-es metró a Kelenföldi végállomástól Budaörs lakótelepekig.
Új vonalak:
A Szentendrei Hév vonal megszüntetése mellett a Déli pu. metróállomástól szárnyvonal a Békásmegyeri lakótelepig (részben kéregvasút) esetleg Szentendre városközpontig.
Deák tértől a Ráckevei Hév vonal kiváltásával kéregvasút Pesterzsébet városközpontig.
Az összesített vonalhosszabbítás kb. 80-100 km.
Költségek kb. 10-15 Milliárd Ft/km, szemben a  4-es metró  70-80 Milliárd Ft/km-vel.
A kivitelezés a tervezett 4 éves ciklus alatt kb. 5o-8o.ooo munkahelyet teremt, a multi cégek helyett kézi „alagútfúrással” (lásd 6o-as évek piros metró építése)
Duna hidak építése:
Az Északi-vasúti-összekötő híd meglévő szabad pilléreire közúti híd kiegészítése.
A lebontott Kossuth híd felépítése a Parlament mellett Batthyány tér Kossuth tér között.
Csepelen a meglévő Pesterzsébeti híd „folytatásaként”-Csepel sziget és Budatétény között Duna híd építése.
Közúti felüljárók építése az egyszintes kereszteződések kiküszöbölésére:
Véleményünk szerint legalább 5o-6o kereszteződés tekintetében szükséges felüljáró építése.
Csak példálózva:
Budai oldal :Déli pu., BAH Csomópont, további felüljáró a meglévőhöz, Széll Kálmán tér (Moszkva tér) Móricz Zs körtér, Gellért tér, Kosztolányi D tér, Zsigmond tér, Flórián ér, további felüljáró a meglévőhöz:
Pesti oldal: Deák tér, Astoria, Blaha L tér, Kálvin tér, Keleti pu. további felüljáró a meglévőhöz, Kerepesi –Hungária kereszteződés, Örs vezér tér, Hungária-Thököly u kereszteződés, Hungária krt-Kőbányai u Könyves K krt kereszteződés, Újpest városközpont.
Ezek az építkezések további 6o-8o.ooo új munkahelyet teremtenének és ennyivel csökkentenék az eltartott munkanélküli járadékosok számát.
A 4 éves választási cikluson túlmutató beruházások:
Budapest alatt 2-x3 sávos közforgalmi alagút létesítése járművek részére, egyrészt Észak – Dél irányban, másrészt Kelet-Nyugat  irányban, az áthaladó felszíni közlekedés csökkentése érdekében (Lásd az USA beli Boston város példáját).
Anyagi fedezet:
Főváros költségvetése. EU támogatás. Állami támogatás. A fővárosi-kerületi adminisztráció felére csökkentésével megspórolt összeg. Az alkalmazott munkásoknak járó munkanélküli segély megszüntetésével megspórolt összeg
Bp. 2014.05.11.
Czirmes György

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése