2014. május 29., csütörtök

Obama a West Point katonai akadémián

Barack Obama az Egyesült Államok elnöke beszédet mondott a West Point katonai akadémia végzősei előtt. A beszéd sokmindenről szólt, csak nem a végzősökről. Ehelyett Obama, mint az várható volt, politikai üzengetésre használta fel ezt a helyzetet.
Hídfő.net | Barack Obama
Az Egyesült Államok elnökének beszédéből két dolgot érdemes kiemelni. Az egyik, amikor kijelentette, hogy "Regionális agresszív katonai fellépések, mint például Dél-Ukrajnában, vagy a Dél-Kínai tengeren történő események, amik az Államok szövetségeseit veszélyeztetik, könnyen a hadseregünk bevetésével végződhetnek." A másik, amikor hozzátette, hogy "Ezek olyan kérdések, amiket a mi generációnknak kell eldöntenie. Nem az a kérdés, hogy az Államok vezető szerepben van-e, hanem hogy hogyan teszi mindezt." Látható, hogy a Nyugat expanziós és rabszolgatartó tervei tehát nem változtak, továbbra is fókuszban van az elmaradott országok gyarmattartása, és a katonai elnyomás.
Obama kifejtette továbbá, hogy Ukrajna nem lesz képes saját sorsot választani magának az USA segítsége nélkül. Talán észrevettük mi is ebben a mondatban az önellentmondást. Obama azonban nem állt itt meg az önellentmondó mondatokkal. Kijelentette a végzős évfolyamnak, hogy Szíriába katonákat fog küldeni a Pentagon, az ő szavaival "...hogy az Asszad-rezsim ellen harcolókat támogassák". A következő mondatban viszont már azt fejtegette, hogy a katonai beavatkozás nem fogja elősegíteni a szíriai krízis megoldását...
Amit elfelejtett ismét Obama, az az, hogy ők robbantották ki a szíriai konfliktust, ők képezték a terroristákat, és az Államokból kapják a fizetésüket ezek az emberevők. Semmi más céluk nem volt ezzel, mint az orosz energiaszállítási lehetőségeket korlátozni és Iránhoz még közelebb kerülni.
A Világ Csendőre nem tanul.

http://www.hidfo.net/2014/05/29/obama-west-point-katonai-akademian

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése