2014. május 22., csütörtök

Ürül a magyar gyarmat! Tavaly egy városnyi MAGYAR menekült Németországba!

Csaknem 60 ezren költöztek Magyarországról Németországba tavaly a német statisztikai hivatal (Destatis) csütörtöki jelentése szerint.
A Destatis előzetes adatai alapján 2013-ban 58 993 Magyarországról érkező bevándorlót regisztráltak, ami 7,6 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 54 827-hez képest. Magyarország ezzel az ötödik helyen áll a bevándorlók száma alapján összeállított listán.
Ugyanakkor a vándorlási mérleg – a bevándorlók és a kivándorlók különbsége – 7,2 százalékkal kisebb bevándorlási többletet jelez, mint egy évvel korábban. Tavaly 34 681 fő költözött Németországból Magyarországra, az egy évvel korábbi 28 619 után, a bevándorlási többlet így 24 312-re csökkent a 2012-ben regisztrált 26 208-ról.
(MTI)


Ezzel szemben a hatvanezernyi kimenekült magyar nagy valószinűséggel a munka és megélhetés reményében vándorolt ki, azaz felpörgött a munkaképes korúak-a fiatalok-kivándorlása.
Gyakorlatilag tehát a lehető legkárosabb migrációs folyamat erősödik!
A koronázásra váró Döbrögi pedig veri a mellét a büszkeségtől-miközben “elhulltanak legjobbjaink a hosszú (döbrögista szabadság)harc alatt”!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése