2014. május 22., csütörtök

Fukushima, Japán: 560 tonna radioaktív hűtővizet engedtek a Csendes-óceánba

Ma reggel a TEPCO (a Fukushima atomerőmű működtetéséért felelős cég, Tokyo Electric Power Corps) munkatársai 650 tonna radioaktivitással szennyezett hűtővizet engedtek a Csendes-óceánba. A TEPCO állítása szerint a víz tisztább volt, mint az Egészségügyi Világszervezet szerint megszabott határérték, mi erősen szkeptikusak vagyunk ezzel az állítással szemben. Azért is, mert azok a japán halász egyesületek, melyek tagjai abban a körzetben dolgoznak, halászati tilalmat rendeltek el, a szóvívőjük szerint a "nemzetközi jóhírük megóvása érdekében". A két esetnek "elképzelhető" hogy köze van egymáshoz.
Hídfő.net | TEPCO alkalmazottak a hűtővíz tartályok mellett.TEPCO alkalmazottak a hűtővíz tartályok mellett, Fukushima, Japán.
A fukushimai katasztrófa 2011-ben történt, amikor is egy földrengés és cunami hatására a Fukushimai 1-es reaktor összeomlott, ezzel a világ legnagyobb nukleáris katasztrófáját idézve elő csernobil óta. A munkások azonnal elmenekültek, a környéken élőket kitelepítették, a betegségek száma irreálisan magas, a radioaktív hűtővíz nagy része a tengerbe kerül. E hűtővíz óceánba engedésének hatásáról és a radioaktivitás becsült terjedéséről a Hawaii Nemzetközi Óceánkutató Intézet készített egy szimulációt, ezt alább találhatják olvasóink.


http://www.youtube.com/watch?v=RFemHw1Pov0

A videó bal felső sarkában látható számláló szerint a sugárzás már elérte Észak-Amerikát.
A radioaktív hűtővizet ata is folyamatosan engedik az óceánba, ennek hatását már az Egyesült Államok nyugati partján is kimutatták, a jelenlegi sugárzás mértéke San Franciscoban a tengerparton civil mérések szerint ötszöröse a normális háttérsugárzásak.

http://www.youtube.com/watch?v=LcQLxT49ZP0


A kérdés ismét adott: miért hallgat mindenki az ügyben?
http://www.hidfo.net/2014/05/22/fukushima-japan-560-tonna-radioaktiv-hutovizet-engedtek-csendes-oceanba



A fukushimai erőmű alkalmazottainak a 90%-a elmenekült


A fukishimai katasztrófáról a napokban került nyilvánosságra a vizsgálóbizottsági jelentés. "2011-ben, amikor a fukushimai katasztrófa bekövetkezett egy cunami hatására, az eredeti dolgozók 90%-a elmenekült." - közölte Masao Yoshida, a Fukushima 1-es blokk vezetője. Masao Yoshida elmondása szerint ő és másik 69 alkalmazott maradt csak a helyén, hogy ellássák az alapvető feladatokat. Ezt a nyilatkozatot Yoshida a vizsgálóbizottsági ülésen tette, ahol összesen 30 órát faggatták a katasztrófa körülményeiről 2011. július 22 és 2011. november 6 között.
Hídfő.net | Masao YoshidaMasao Yoshida
Masao Yoshida nyelőcsőrákban húnyt el 2013 júliusában. Persze ennek "semmi" köze nem lehet a katasztrófához, hiszen megállapították többször, hogy az erőmű biztonságosan tud tovább működni.
Hídfő.net | Fukushimai munkás holttestét szállítják elRadioaktivitástól elhalálozott fukushimai munkás holttestét szállítják el a "biztonságos" erőműtől.
Emellett a TEPCO, a Fukushima 1 és 2 üzemeltető cége bejelentette, hogy az 1-es reaktorból a hűtővizet a tengerbe engedik, hiszen az nem tartalmaz veszélyes mértékű radioaktív szennyeződést. Gyanítjuk, hogy a Csendes-Óceán élővilágának erről más lesz a véleménye. Lehet hogy itt az ideje átállni a nem-tengeri halak fogyasztására?

http://www.hidfo.net/2014/05/21/fukushimai-eromu-alkalmazottainak-90-elmenekult

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése