2014. május 21., szerda

Visszafoglalta a szír hadsereg a blokád alatt lévő ipari övezetet

Áttörte a szíriai hadsereg az ellenség védelmi vonalait az ország észak-nyugati részén, a Sejk Najjar melletti ipari övezetben, és tovább folytatja az offenzívát. A nap folyamán a kormányerők 2,5 kilométert haladtak előre Sejk Najjar környékén, átvették az elektromos művek feletti ellenőrzést és visszafoglalták a helyi börtönlétesítményt. A heves harcok során Hajlan faluban több tucatnyi terrorista halt meg, mire sikerült felszámolni a blokádot. Több szíriai forrás szerint a terület másfél éve blokád alatt volt, de ezt a hivatalos média nem erősítette meg. A központi börtön elfoglalásának idejére a terroristák egy része Aleppo észak-nyugati külvárosában húzódott meg.
Hídfő.net | Aleppo észak-nyugat
Szíriában 2011 tavasza óta folyamatban van a háború, melynek során a nyugati országok - és a térség nyugatbarát arab államai - Szíriába nem-hivatalosan küldött zsoldosokkal igyekeznek destabilizálni az országot. A folyamat a Líbiában történtekkel megegyező volt: külföldről pénzelt kormányellenes tüntetésekkel kezdődött, majd a karhatalom fellépése után a semmiből előkerültek a fegyveres lázadók, akik gerillaharcot kezdtek a törvényesen megválasztott, legitim kormány ellen. A szíriai kormány azonban nem omlott össze, nem ismétlődtek meg a Líbiában történtek. A nyugati zsoldosok azóta is folyamatosan érkeznek az országba, ami mostanra az idegen zsoldosok számára mészárszékké vált. Szíriában a kormányerők oldalán harcol a Hezbollah több mint tízezer harcosa, emellett nagyszámú orosz haditechnika is könnyíti a kormányerők munkáját a rendfenntartásban.

http://www.hidfo.net/2014/05/21/visszafoglalta-szir-hadsereg-blokad-alatt-levo-ipari-ovezetet


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése