A
második világháború nyugati frontja, főleg a francia vidékeken a
sorozatos csapdák állításáról szólt pro és kontra. Megtévesztés,
tőrbecsalás, álruhás hadviselés. Úgy tűnik, a nyugat ezen a területen
továbbra is ezt a taktikát kívánja használni: a Franciaországban
lezajlott partraszállási megemlékezést a nyugat egyértelműen arra
kívánta felhasználni, hogy politikai értelemben tőrbe csalja Putyin
elnök urat. Ha az orosz elnök nem ment volna el, az egész ünnepség
pusztán üres keret, egyszerű megemlékezés, talán a magasabb rangú
személyek el sem mentek volna. Azzal viszont, hogy Vlagyimír Putyin
eleget tett a meghívásnak, megváltoztatta a helyzetet, minden jöttment
nyugati állam elnöke, illetve miniszterelnöke megjelent. Az alkalom
adtán így újrakezdődtek a parádézások; képmutató hátat fordítás az
orosz elnöknek, feltűnő, Putyin nélküli nagy közös ebédek, kézfogás
nélküli találkozók.
Pedig az egész megemlékezés, a nagy D-day összességében egy
haszontalan képmutatás. A partraszállás alapvetően négy helyszínen
zajlott, és abból egyetlen helyszínen volt összeütközés, mert
véletlenül ott éppen volt néhány őr a parton, akik kicsit vehemensebben
védekeztek, mint úgy általában szokás lenne. Volt egypár halott, ami
sokkal inkább köszönhető a kivitelezők hozzá nem értésének, mint a hősi
ellenállásnak. Az, hogy később a cionizmus nagy karmesterei mint
filmrendezők ebből mit hoztak ki, az már teljesen más kérdés, egy
szomáliai balfácán akcióiból is lehet hőskölteményt varázsolni, lásd:
Sólyom Végveszélyben.
Felállt a nyugat nagy csapdája; ők úgy képzelték, itt nyeregben
lesznek - a helyszín, az atlantista vezetők túlnyomó többsége, és a
sorozatos megszégyenítő kiközösítés, fölényeskedés majd nyomás alá
helyezi az orosz elnököt, akinek a sorozatos nyomásgyakorlás után
nyakába sózzák az új ukrán bohócot, Poroshenkot. Az is rejtély, hogy
mit keresett az ukrán elnök az ünnepélyen. A Szovjetunió elsőszámú
utódállama Oroszország, éppen ezért hívták meg az orosz elnököt. Ha
Ukrajna képviselte is megjelent, miért nem hívták meg a többi szovjet
utódállam elnökét is, többek közt Alexandr Lukasenkót, Belorusszia
elnökét?

Ennek ellenére az ukrán bohóc megjelent, és miután sorozatban minden
elnök Putyin színe elé járult, hogy megpuhítsa az elnököt, végül
Poroshenkot is betuszkolták a birodalom elnöke elé. Aztán igen érdekes
dologra figyelhettünk fel; először Francois Hollande, majd Cameron,
Merkel, majd Obama, - mind beszéltek az elnökkel. Miről is? Egyetlen
állami tájékoztatást sem adtak ki. Még jóformán arról sem, hogy miről
beszéltek egyáltalán, csak feltételezik a sajtó munkatársai. Egyetlen
hivatalos közlemény nem jelent meg, az újságírók is jobb híján a
díszvacsora étlapjával foglalkoztak. Végül Poroshenko oldalgott oda
Putyinhoz, és (ezt is csak az orosz elnöktől tudni) előadta a nagy
békesség tervét.
Egy szabadsajtós nyugaton mi történhetett, hogy egyetlen épkézláb
elnöki tájékoztatás, nyilatkozat nem született? Ennek egyetlen oka
lehetett. Az orosz elnök nem egy amolyan nyugatos pszichológusok
elméletei alapján befolyásolható, félrevezethető, gyengekezű parádés
majom, mint amilyenek úgy általában a bábként a porondra tett nyugati
vezetők. Igen kemény dió lehet Putyinnal tárgyalni. Miért? Mert Putyin
nem egy múló elnök, akinek leváltása után három nappal már a nevét sem
tudják. Azért, mert Putyin birodalmat képvisel, úgy, hogy ha tárgyal, ő
maga a birodalom. Annak minden erejével, tudásával, ravaszságával.
Hiába taszigálták a bohócot az orosz elnök színe elé, a végeredmény
úgyis az lesz, amit az orosz birodalom akar. Bármi legyen is az.
Kemény Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése