A linken a videót nézd meg és a hozzászólásokat.
Adományozni akart, de büntetést kapott egy budapesti nő - videó
Térfigyelő kamera felvétele alapján indult abszurd eljárás egy budapesti nő ellen, a Józsefvárosban.
Judit május végén egy szelektív hulladékgyűjtő szigetnél egy zacskó
ruhát hagyott a hajléktalanoknak, a gyanú szerint. Bár a nő tagadja,
hogy „szemetelt” volna, az eset újra rávilágít a térfigyelő kamerák
használatának anomáliáira. És vajon milyen hatása lehet az ilyen
eseteknek a szelektív hulladékgyűjtésre?
Hír 24
Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2013. augusztus 3., szombat
Tízéves kislány akasztotta fel magát drávaszerdahelyi házuk kertjében. Rendezett körülmények között élt édesanyjával.
Magyarországon
2011-ben néhány hónap leforgása alatt két fiatal is megölte magát.
Márciusban, Pannonhalmán egy 14 éves lány, májusban, Nádudvaron pedig
egy 11 éves fiú akasztotta fel magát. Külföldön gyakoribb, hogy a
fiatalok az iskolai, vagy az internetes zaklatás, esetleg szüleik válása
miatt lesznek öngyilkosok.
(Bors)
Alig van olyan család, akit ne érintene a munkanélküliség
Az
országos adatok szerint javult a foglalkoztatási helyzet, ezt
támasztják alá a megyei statisztikai hivatal legfrissebb adatai is. Az
általunk megkérdezett munkát keresők ugyanakkor nem osztják ezt a
véleményt. A
41 éves Jutka Szekszárdon él, egyedül neveli kamasz lányát, a
munkahelyéről február elsején küldték el, leépítésre hivatkozva. Azóta
folyamatosan munkát keres. Bármit elvállalna, angol nyelvvizsgája és
középfokú végzettsége van. Eddig több mint ötven helyre adta be az
önéletrajzát, a legtöbbször nem is reagáltak rá, ahová meg hívták, egy
állásra húszan-huszonötén jelentkeztek.
–
Nagyon kellene valamilyen jövedelem, mert a három hónapig járó
munkanélküli járulék már rég lejárt, a tartalékainkat lassan feléljük,
és még kilátás sincs arra, hogy állást találjak. Éjszakánként nem
alszom, azon agyalok, mi lesz velünk, ki tart el bennünket, ha rövid
időn belül nem találok munkát?!
A
Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) ajánlásai alapján végzett
reprezentatív munkaerő-felmérés adatai szerint Tolna megyében, az idei
év első negyedévben a 15-74 éves népesség 52,7 százaléka, mintegy 92 300
gazdaságilag aktív személy volt jelen a munkaerőpiacon. Közülük a
foglalkoztatottak (85 000) létszáma 6,8 százalékkal nőtt, a
munkanélkülieké (7300) 27,8 százalékkal csökkent a múlt év hasonló
időszakához képest. Ugyanakkor a megyei foglalkoztatási arány – 48,5
százalék – továbbra is kissé elmaradt az országos átlagtól (50
százalék). Bogdola
Zsófi 24 éves, két éve végzett, két diplomája is van, az egyik az
idegenforgalmat, a másik a HR (személyzetis) területet érinti.
Esetenként pár hónapot dolgozott eddig, mivel pályakezdő, neki
munkanélküli járadék sem jár. A szülei tartják el, és otthon már nagyon
feszült a hangulat. Számtalan helyre beadta a pályázatát, a takarítástól
kezdve a szőlőmunkáig bármit elvállalt, ami adódott, de rendes munkát
nem talált. Egy ideje azzal is próbálkozik, hogy külföldre megy,
gyermekfelügyelőnek. Úgy néz ki, most ez sikerül. Két hét múlva utazik
Londonba, a befogadó család már küldött is neki repülőjegyet. Ő
izgatottan készül, a szülei tele vannak keserűséggel amiatt, hogy el
kell szakadniuk egymástól.
Az
idénymunka és a közmunkaprogram kiterjesztése javította a statisztikai
adatokat, korántsem a valós gazdaságfejlesztés munkaerőpiacra gyakorolt
hatása, mondta Szabó János szociológus. Ezt a véleményt, vagyis, hogy a
javuló foglalkoztatottsági adatok hátterében a közmunkaprogram áll,
látszik alátámasztani a Népszabadság által közzé tett legfrissebb
országos adat is: májusban minden eddiginél többen, 150 ezren dolgoztak
közmunkásként, miközben az előző rekordot áprilisban mérték 140 ezerrel.
A GKI szakemberei viszont azt hangsúlyozzák, hogy a teljes népességre
vetített foglalkoztatási arány nem tesz különbséget a jövedelemszerzés
helye szerint. Ezért a foglalkoztatottak számának emelkedése akár a
külföldi idénymunkások munkavállalása miatt is emelkedhet.
A közszféra nem bővített, a vendéglátósok csökkentettek
A munkaügyi statisztika szerint a megyei székhelyű legalább 5 fős vállalkozásoknál, költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél január és március között 43 700-an álltak alkalmazásban, mintegy 240 fővel többen, mint egy évvel korábban. A közszférában regisztrált 14 150 alkalmazásban álló létszáma gyakorlatilag stagnált, a versenyszférában nyilvántartott 27 700 fős állomány pedig 1,2 százalékkal volt több mint egy évvel korábban. Jóval átlag feletti volt a növekedés a szállítás, raktározás (6,7 százalék) és az adminisztratív és szolgáltatási tevékenység (6,1 százalék) területén. A többi ágban ugyanakkor létszámcsökkenést regisztráltak, a legnagyobb mértékű visszaesést az ingatlanügyletekkel foglalkozók területén (40 százalék), illetve a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban könyvelték el (15,1 százalék).
A munkanélküliség megöli a lelket
Kedves
ismerősöm nem találja a helyét mióta megszűnt a munkaköre, s elküldték
onnan ahol a legszebb éveit jóformán az ifjúságát töltötte.
A munka
nem okozott számára gondot, több beosztásban is dolgozott az eltelt
évtizedek alatt. Ennél sokkal fontosabb, hogy szerették és megbecsülték.
No, nem anyagilag, mert az ő munkahelyén sem volt legalább öt éve egy
fillér béremelés sem. A kártyapénz lett egy kicsivel több. Mióta kiesett
az évtizedes rutinból nem tud magával mit kezdeni. A három havi
munkanélküliség ideje alatt ragyogóra suvickolta a lakást, beleértve a
szőnyegtisztítást és az ablakpucolást is, pedig precíz asszony, sosem
hanyagolta el környezetét. Nem éheznek, a férjének van szakmája és
munkája, a gyerekeik felnőttek. Mégis,
szinte minden délelőtt kényszeresen elindul a városba, bevásárlás
ürügyén. Valójában az élete értelmét, létezése igazolását keresi, ismét
azt szeretetné, ha szükség volna rá. Minden lehetséges és lehetetlen
helyre beadta a jelentkezését. Mozgósította ismeretségi körét, de a
legtöbb munkáltató még csak nem is válaszolt a jelentkezésére. Sok
helyre személyesen is elment, de aztán már egyre nehezebben viselte,
amint a szemébe mondják, hogy nincs rá szükség. Például azért, mert
elmúlt ötven. Pedig ahogy mondani szokták, élete virágjában van, és úgy
is néz ki. Lányának meg azt mondták, amikor elvégezte a főiskolát, kár,
hogy nincs szakmai tapasztalata. Ő mégis talált helyet, mert bármit is
mondjanak, a fiatal felsőfokú végzettségűek előbb-utóbb elhelyezkednek.
Kedves ismerősömet és sorstársait egyáltalán nem vigasztalják a mégoly kedvezőnek látszó statisztikák.
(teol)
Ahány
számítás, annyiféle adat van arra, hogy mekkora a szegénység
Magyarországon. De nagy, az biztos és ezen se a feketemunka, sőt egyre
gyakrabban a bejelentett állás se segít sokat.
Kínos történetbe keveredett a McDonald’s nemrég az Egyesült Államokban.
A gyorsétterem-lánc a Visával közösen létrehozott egy honlapot, amelyen
takarékoskodásra ösztönzi dolgozóit. A mintaszámolásból azonban
kiderült, hogy egy példaként hozott munkavállalójuk nem jön ki a náluk
keresett pénzből. Megélhetéséhez egy másodállást is be kellett iktatni,
ahol majdnem annyit keres, mint a főállásában. Általánosan elfogadott
tény, hogy aki dolgozik, az kisebb eséllyel kerülhet a szegénységi
küszöb alá. Egy 2010-es kutatás mégis meglepő eredményt hozott.
Kiderült, hogy az Európai Unióban a dolgozók 8 százaléka szegény. Azt a
munkavállalót, akinek ugyan van állása, mégis a létminimum környékén él,
a szakzsargon dolgozó szegénynek hívja. Ha
valaki egy évben legalább 6 hónapot dolgozik, de havi jövedelme az
országra jellemző középérték 60 százalékát nem éri el, ebbe a
kategóriába tartozik. A gazdasági válság minderre csak rátett egy
lapáttal. Magyarországon 2012-ben a havi bruttó átlagkereset 284 ezer
forint volt. Ennek 60 százaléka 170 ezer forint. A teljes munkaidőben
foglalkoztatottak 15 százaléka, mintegy 520 ezer fő még ennyit sem vitt
haza. A családtagokat is beleszámítva, hiszen sokszor a szerény
keresetet egy jobb egészíti ki, Magyarországon becslések szerint 210
ezres lehet a dolgozói szegény réteg.
RIZIKÓFAKTOROK
Köztük van az 54 éves Zsuzsanna is, aki teljes nevét nem vállalta,
viszont elmesélte, hogy két éve, ötödik foglalkozásaként,
gyógymasszőrként kezdett dolgozni egy vidéki városban. Szakmai
minimálbért, azaz bruttó 114 ezer forintot keres havonta. Ebből 98 ezret
visz haza. Egyedül neveli kamasz fiát, de az autójába két éve nem
tudott benzint venni. Folyamatosan tartozik a közüzemi díjakkal, és
egyik kutyáját kénytelen elajándékozni, mert nem futja az oltásokra,
élelemre. Néha egy-egy magánvendég beesik, az abból befolyó pénzekből
apránként törleszti tartozásait.
A
dolgozó szegénység Európában leginkább a 18-24 éves korosztályt érinti.
Bruder Emese, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi
Karának kutatója szerint Magyarországon más a helyzet, és Zsuzsannához
hasonlóan, inkább a 25-54 éves korosztályt sújtja. „Nem meglepő, hogy
gyakran érinti a gyermekeiket egyedül nevelőket, illetve az
idénymunkából, alkalmi munkából élőket. A határozott idejű szerződéssel
foglalkoztatottak is jóval nagyobb arányban esnek a dolgozó szegények
csoportjába, mint a határozatlan idejű szerződéssel rendelkezők” – tette
hozzá a kutató.
A
több, vagy nagykorú, de még nem kereső gyermek a családban komoly
probléma lehet, mivel az egy főre jutó jövedelem jócskán csökken
miattuk, a bevételek azonban nem nőnek. Az olyan élethelyzetek, mint a
válás vagy a megözvegyülés is megrendítheti a családi költségvetést. De a
legfájóbb mégis az alacsony kereset. A képzettség nélküli dolgozók is
veszélyeztetettebbek, mert kevesebbet tudnak hazavinni, mint a közép-
vagy felsőfokú végzettséggel bírók. Meglepő, de egy egyszemélyes,
gyermek nélküli háztartás is könnyen a létminimum szélére kerülhet, ha
az egyetlen kereső alig visz valamit haza. A többgyerekes háztartások
viszont többnyire a családtámogatások miatt kerülnek a vonal fölé. A
dolgozó szegények között valamivel több, 61 százalék a férfi, legnagyobb
részük szakközépiskolai, szakiskolai vagy középfokú iskolai
végzettséggel rendelkezik. Jellemzően alacsony népsűrűségű, vidéki
területen élnek. Jellemzően kis, 10 fő alatti cégnél dolgoznak.
Tardos
Katalin, az MTA főmunkatársa a kilencvenes évek vége óta foglalkozik a
témával. A fentieken túl azt tapasztalta, hogy a szegény sorsra jutott
családoknál nagy az esélye annak, hogy a gyermekeik sem tudnak
kikeveredni a nyomorból. „Az általam felmért családok körében a szegény
helyzetből való kikerülés szinte egyetlen alternatívája, ha a munkaképes
korú gyermek munkába áll. Ha viszont gyerekek keresetéből a szülők
generációjában kiesett keresetet kell pótolni, akkor hosszútávon ismét
problémát okoz a gyerekek önállósodása” – mondta a Figyelőnek a kutató.
Speciális
helyzetben vannak a közmunkán lévők. A kormányzat kettős célrendszert
rendelt ehhez a foglalkoztatási formához. Egyrészt szeretné a munka
világában bent tartani az állástalanokat, másrészt érvényesíteni kívánja
a támogatást csak munkáért adunk elvet. A szegénységre azonban nem
megoldás a közmunka. A Policy Agenda szakértői szerint az ilyen típusú
állami foglalkoztatás „semmiképpen sem jelent kiutat, sőt hazug és
szakszerűtlen módon megzavarja a foglalkoztatás valódi folyamatait és a
tényleges szociális segélyezést, illetve a valós társadalmi
szolidaritást.”
(figyelő)
Tiszaburai zavargások
Mint megtudhattuk Tiszaburán az
elmúlt napokban egyre feszültebb a hangulat. Rendőrök sokaságát kellett
kivezényelni, hogy a helyzet stabilizálódjon. Augusztus elsején a roma
holocaust megemlékezése nem keltett heves érzelemkitöréseket, csak a
segély kiosztása. Persze a segély cigányéknál olyan, mint méheknél a
cukor vagy a méz, odavonzza az egészet.
A
segélyek kiosztása után cigányaink nem azon tanakodtak, hogy hogyan
éljenek meg a hónapban belőle, hanem azonnal belefogtak és kártyapartin
próbálták gyarapítani könnyen szerzett vagyonkájukat. Azonban
uzsorásoknak tartozó zsugás cigányok (rá kellett állni a kártyára, mert a
gépezést Orsósék beszüntették) is voltak köztük, akik az adósság
helyett kártyapartiba keveredtek. Az uzsorások azonban jól megérdemelt
kamatukat próbálták behajtani és ebből lett egy egész perpatvar. A
zavargásig jutó kártyapartis behajtásnak csak nagy rendőri erők vetettek
véget. A kérdés az azonban, hogy ha majd elszabadul az egész csürhe
lesz- e rendőr, hiszen már ebben az esetben csak egy faluba is óriási
erőt kellett kivezényelni. Akkor mi lesz, ha mindenhol beindul a
sáskahad? Mindenkinek a saját gondolatvilágára bízzuk a kérdés
megválaszolást, de előre jelezzük, hogy mi figyelmeztettünk mindenkit
arra, hogy sok helyen csak magukra számíthatnak majd az emberek.
Fazekas JózsefCigányterror Tiszaburán és Tiszabőn
Mint azt korábban megírtuk,
zavargások voltak Tiszaburán. A környéket jól ismerő tudósítónk
beszámolója szerint majd minden segélyosztáskor ez a cirkusz van, mert a
cigányok nem akarnak fizetni a cigány uzsorásoknak. Most két cigányt
vittek el, akiket garázdasággal gyanúsítottak meg.
Tudósítónk részletesen beszámol a faluban és a környéken tobzódó cigányoknak a magyar lakosságot sújtó terrorjáról.
Tiszaburán
egy nagyon érdekes jelenség figyelhető meg, amely azonos azzal, amit a
zsidók csinálnak - nagyban hazánkban és a nagyvilágban. A fehér lakosság
által nyaralónak használt épületeket, vagy az olyan házakat, amelyekből
kihaltak a magyarok, havonta legalább 2-3 alkalommal feltörik. A betörő
csoportok, -ha egyáltalán elkapják őket,- mindig kibújnak a
felelősségvállalás alól, mert van köztük egy kiskorú, aki elviszi az
egész "balhét" lebukás esetén.
Az
épületeket többnyire nem teljesen fosztják ki. A cél az, hogy a
tulajdonost, vagy a hozzátartozókat felőröljék az állandó betörések, így
a piaci ár töredékéért eladják az ingatlant, csak szabaduljanak tőle.
Legutóbb
körülbelül három hete négy cigány fosztott ki teljesen egy nyaralót,
aminek berendezési tárgyait a falun hurcolták keresztül. Az esetnek
rengeteg szemtanúja volt, a felelősségvállalás mégis elmaradt, ugyanis a
bűncselekményt egy kiskorú vállalta magára, aki koránál fogva nem
büntethető.
Két
hete pedig fényes nappal akart két cigány suhanc kirámolni egy házat,
de a szomszéd rájuk lőtt gáz-riasztó fegyverrel, ezért elmenekültek a
helyszínről. A két fiatalkorú elkövető a helyi cigánytelepen lakik... A
felelősségre vonás ismét elmaradt!
Ezeket
a házakat, nyaralókat az egyik legnagyobb helyi uzsorás Túró Jenő
(beceneve Csörögi) vásárolja fel, majd többszörös haszonnal adja tovább a
cigánytelepről kitörni szándékozó cigány fajtársaknak - néha ismét
uzsorára. A hatóságok is tisztában vannak vele, hogy ez az uzsorás
cigány áll az ingatlanfeltöréseket elkövető cigánybandák mögött, de Túró
Jenő mindeddig megúszta a felelősségre vonást.
Az
ingatlanok feltörései és a fehér lakosság terrorizálása önmagában is
tragédiák, de a folyamat maga az igazán borzasztó! Ugyanis a cigányság a
falu szélén található telepről folyamatosan áramlik be a falu
belsejébe, ezáltal gettósítva el a települést, tönkretéve,
ellehetetlenítve a magyar lakosság életét.
Érdekesség,
hogy Túró Jenő érdekkörébe tartozik a helyi Nemzeti Dohánybolt is, mely
tény az uzsorás cigány kapcsolataira is rávilágít. Talán nem véletlen,
hogy ez a gazember eddig mindig megúszta a felelősségre vonást.
A
település önkormányzatának tagjai nagyrészt cigányok, a mutatóban
tartogatott magyarok pedig mind meg vannak félemlítve. Ennek az a
legdurvább következménye, hogy a faluban több illegális bolt és kocsma
is létezik. Mi több, virágzik! A NAV emberei ezekről nem akarnak
tudomást szerezni, ahogy a felettes szakhatóságok sem mernek újat húzni a
helyi cigánysággal.
A település teljesen kezd elgettósodni! Körbe kell csak nézni!
Tömeges
áramlopások, melyről a TV-ben is beszámoltak már több alkalommal.
Illegális boltok, kocsmák, vágóhíd. Ősztől tavaszig mindenki fát lop,
biciklivel, kiskocsival, autóval, lovas fogattal - vagy bármilyen
közlekedésre alkalmas eszközzel. Folyamatos betörések, lopások,
verekedések, fenyegetések, szóval teljes a terror!
Hogy miként szabadult el a pokol Tiszaburán és Tiszabőn?
Körülbelül
5-6 éve egy részeg cigány csapat el akart gázolni egy intézkedő
rendőrjárőrt. Az autó lopott volt, a részeg sofőrnek nem volt
jogosítványa, a gépjárműben a hírhedt Mányi család tagjai ültek. A
rendőr, Kasza István a szolgálati fegyverével rálőtt az autóra, mert nem
a félős fajtából való volt. Annak ellenére, hogy egyértelműen el
akarták gázolni az egyenruhában intézkedő rendőrt - ezt a bíróság is
elismerte, mégis a rendőrt hozták ki bűnösnek és marasztalta el a
lőfegyver indokolatlan használata miatt. Természetesen az ügyben
érintett összes cigány szabadlábon védekezik.
A
falu cigány lakossága ezen a történeten röhögött évekig. Ekkor
ráébredtek, hogy bármit megtehetnek büntetlenül... Na, ekkor
pecsételődött meg a falu sorsa, innentől vált pokollá a fehér bőrű
magyar lakosság élete.
Érdemes
megemlíteni a szomszédos Tiszabőt is, ahol a cigány és cionista Mága
család fegyverrel kereskedett és illegális lőteret tartott fenn a falu
határában, ahol fegyverhasználatra tanították a környékbeli cigányokat,
hogy felkészítsék őket a magyarok elleni harcra! Mostanában erről sem
hallani, nagy a csend...
Teljesen
elgettósodott a környék, a cigányok terrorban tartják a helyi
magyarságot. Hatalmas a félelem, senki nem mer szót emelni, mert
mindenki félti az életét. Pedig Tiszabura és Tiszabő a '70-es, '80-as
években magyar többség lakta, kimondottan szép falu volt. Ami az elmúlt
30-40 évben kicsiben itt történt, az folyik most Magyarországon nagyban.
Bárhová
menekülnek el erről a vidékről a magyarok, csak 10-20-30 évet nyernek -
az egész ország az elcigányosodás, elzsidósodás felé tart. Aki Európa
nyugati felébe menekül, muszlimokkal, négerekkel, törökökkel, ázsiai
vagy balkáni emberek tömegével találja szembe magát.
Ezt
a harcot mindenkinek a saját szülőföldjén kell megvívnia. Az egyetlen
megoldás a helyi szintű közösségi önvédelem megszervezése!
Üdvözlet a pokolból, vagyis a való világból...
Hegyesi Roland
Törökország politikai kudarca
Nincs
finomabb jelző Törökország viselkedésére, mint az "összetojta magát".
Kapkodnak, futnak fűhöz-fához, és a Napnál is világosabban látszik, hogy
fogalmuk sincs merre van az előre. A kezdeti nagyképűség rádermedt az
arcokra, miután a szíriai lázítás kudarca egyre világosabb. Még messze
van Szíria győzelme, de a felforgatók veresége már egyértelmű.
Ugyanez
érvényes az Egyesült Államokra is, csak a nagy távolság és takargatott
érintettség miatt kissé kényelmesebbek. Megszavazták az ellenzék
támogatását, de ki támogatna egy eleve veszett ügyet? Bár maga a
felfordulás megér annyit, hogy támogassák valamelyest. A törökök
viszont a saját kardjukba dőltek. Másfél évvel ezelőtt, amikor még a
kurdok hajlamosak lettek volna nyitni az ellenzéki csoportok felé, azzal
a feltétellel, hogy a legmagasabb fokú autonómiát, esetlegesen teljes
önállóságot kapnak, rendkívül durva elutasító választ kaptak. A
Törökországban kiképzett és onnan pénzelt terrorista csoportvezetők
számos esetben fenyegették meg a kurdokat. Korábban ezek miatt az esetek
miatt írtuk, hogy Asszad ki fogja játszani a kurd kártyát, és meg is
tette rá pár hónapra. 19-re lapot húzott, és nyert.
A
kurd önállósági háború egy puskalövés nélkül győzelemre jutott
Szíriában. Mára az is egyértelmű, hogy Asszad a kurdokkal kialakult
együttműködésért cserébe teljes szabadságot ad a kurdoknak, sőt, már
egyre inkább önálló kurd államról beszélnek a hivatalos médiában is. A
török politikai vezetés olyan csúfos kudarcot szenvedett, amelyt
tanítani kell majd. Vermet ástak Asszadnak, a fél iszlám világot
fellázították (a törökök nyakig benne voltak a líbiai és az összes többi
felforgatásban), és most a célegyenesben fejest ugrottak a saját
vermükbe.
A
törökök a minap meghívták tárgyalni a szíriai kurd vezetőket, hogy
valamilyen egyezkedésre bírják őket. A vallási háttérrel próbálnak most
operálni, hogy a kurd és ellenzéki csoportokat egységes vallási vezetés
alá kellene vonni. Persze ezt is egy baklövéssel előzik meg, a
tárgyalások előtt az EU, a török vezetés hosszas könyörgésére terrorista
szervezetté nyilvánította a törökországi kurd munkáspártot.
Mindazonáltal a török hadsereg 1984-óta, vagyis harminc év alatt
negyvenezer kurdot ölt meg (és akkor hol volt a vallási alap?), és
mindez meglehetősen kérdőjelessé tesz bármiféle együttműködést. A
törökök joggal rettegnek. Eddig ugyanis a PKK-t nemigen támogatta senki,
legalábbis nem hathatósan. Szíria jó kapcsolatokat ápolt Isztambullal,
az oroszok pedig csak mérsékelten (egyedül ők) támogatták őket. Most,
hogy önálló kurd állam jön létre, és az önállósági háborútól rettegnek a
török vezetők. Egy önálló Kurdisztán pedig olyan fegyvert vásárol,
amilyet akar, és azt könnyedén juttathatja a sajátjainak, át a török
területre. Törökország a területének egyharmadát is elvesztheti.
Ezért
csábítgatnák a kurd vezetőket, hogy milyen jó lenne nekik az amerikai
támogatás. Pedig semmit nem tudnak adni, de még csak ajánlani sem, ahhoz
képest, amit Asszad tett. Ugyan mit ajánlhatna ma az Egyesült Államok
Kínához és Oroszországhoz képest? Így a tárgyalásoknak minden bizonnyal
hamar vége lesz.
Nemrég
a kurdok teljes mozgósítást rendeltek el, számos helységben pedig
harcban állnak a terroristákkal. A becslések szerint legalább 60 000
katonát fognak kiállítani nemsokára, melyet a szíriai hadsereg mellett
fognak bevetni a terroristák ellen. A teljes mozgósítást egy kurd
civilek elleni terrorakció miatt rendelték el, és megüzenték a
terrorista csoportoknak, innentől nincs kegyelem. Lehetne ebből a
helyzetből fordítani? Egyszerűen nincs megfelelő tárgyalási alap. A
másik erőközpont azonban komoly ajánlatokkal tud előállni - a keleti
gazdasági tömbbel együttműködő önálló Kurdisztánnal. Lehet választani. A
legminimálisabb politikai érzékkel is egyértelmű az eredmény, Isztambul
pedig nyelheti tovább a saját kétszínűsége és árulása keserű piruláit.
Kemény Gábor
A döbrögizmus sportmilliárdjai
Feltöltötte
embereivel a sportszövetségeket, feltőkésítette kedvenc
csapatsportágait, legutóbb pedig további 16 szövetséggel állapodott meg
kiemelt támogatásról a kormány. A 2020-ig elkölthető összesen 135
milliárd forintot ideológiai alapon osztják. Néhány
úri sportot bevettek, de alapvetően visszatértek az ötvenes években
kialakult sporttámogatási rendszerhez – röviden így írható le az, hogy a
Fidesz-kormány az öt csapatsportnak – a labdarúgásnak, a kézilabdának, a
kosárlabdának, a vízilabdának és a jégkorongnak – a társasági adóból
(tao) adott milliárdok után újabb sportágakat hozott kiemelt helyzetbe. A
kedvezményezett 16 sportszövetség vezetőivel július 9-én írt alá
egyenszerződést Orbán Viktor miniszterelnök és Borkai Zsolt, a Magyar
Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke. E szerint az idei fejlesztési
elképzelések, valamint a 2014 és 2020 közötti időszak
„sportágfejlesztési igényeinek” támogatására összesen 135 milliárd
forint áll rendelkezésre. Ezzel tovább torzul a szabadidősport és az
élsport dotálásában már most is meglévő aránytalanság. Míg a fejlett
nyugati országokban a szabadidősportra jut a pénzek 70 százaléka, és
csak 30 az élsportra, nálunk fordított volt az arány, ami becslések
szerint a többlettámogatással 90:10-re módosul.
Most
is azokat a sportágakat kezeli kiemelten a sportirányítás, amelyeket a
szocializmus építésének hőskorában. Akkor a sikereket elsősorban
olimpiai érmekben és pontokban mérte a rendszer, ezért olyan sportágakat
fejlesztett, ahol viszonylag kicsi volt a konkurencia, illetve
érvényesült valamiféle magyar hegemónia. A magyar szempontból sikeres
tavalyi londoni olimpia után eredetileg csupán 11 sportágnak szánta a
sportirányítás a többletmilliárdokat. A kiválasztás szempontjai
egyszerűnek tűntek, hiszen közülük tízben – atlétika, birkózás,
cselgáncs, kajak-kenu, ökölvívás, öttusa, sportlövészet, torna, úszás és
vívás – végeztek legalább az első hatban a magyar sportolók Londonban. A
sikersportágnak nem tekinthető korcsolya „kezdő tizenegybe” kerülése
pedig azzal magyarázható, hogy a 2010-es vancouveri téli olimpián a
rövidpályás gyorskorcsolyázók is begyűjtöttek egy-egy ötödik és hatodik
helyet.
A felcsúti futballberuházás
A most kiemeltté válók közül a vívók és a korcsolyázók gondolták úgy, hogy sportági szövetségük aktív kormánypárti politikus elnökkel jobban boldogul: a vívóknál Csampa Zsolt fideszes honatya európai parlamenti képviselő párttársa, Deutsch Tamás ellenében lett elnök, a korcsolyázók pedig a lányán keresztül a sportághoz kötődő Kósa Lajos debreceni polgármesterben látták a jövőt. Fideszes nexusai Réczei Gézának, az öttusázók, és Tóth Lászlónak, a cselgáncsozók elnökének is vannak. A karrierjét az adóhatóságnál, majd a pénzügyi tárcánál megalapozó Réczei a PricewaterhouseCoopersnél adómenedzser, akit Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter idén tavasszal adóügyi helyettes államtitkári poszttal kínált meg, de maradt a PwC-nél. A korábbi cselgáncsos Tóth pedig Kövér László parlamenti elnök és Hende Csaba honvédelmi miniszter évfolyamtársa volt a jogi karon. „Kakukktojásként” maradhatott viszont a kajak-kenu, illetve az úszószövetség élén a volt MSZP-s miniszter Baráth Etele és a baloldal emberének tekintett Gyárfás Tamás médiavállalkozó. Sportágaik sikerei – e héten éppen az úszó Hosszú Katinka világbajnoki címe – mellett a Fidesz által gyakran támadott Gyárfásnál személyes kiegyezésre is szükség lehetett, aminek talán egyik eleme, hogy a nemzetközi szövetségben is befolyásos úszóelnöknek sikerült Budapestre hoznia a 2021-es úszó-vb-t, amit a jelentős támogatást és világszínvonalú sportuszodát ígérő Orbán a saját sikerének állíthat be. A várható pénzeső más sportágak vezetőinek a fantáziáját is megmozgatta. Bár sokan lobbiztak, végül az asztalitenisz, az evezés, a kerékpár, a röplabda és a tenisz került a kiválasztotti körbe. Közülük a tenisz és az evezés az arisztokratikus gyökerek miatt az 1945 utáni időszak mostohagyereke volt. Ám a kormányváltás után a Magyar Tenisz Szövetség elnöke Szűcs Lajos fideszes országgyűlési képviselő lett, így nem véletlen a sportág státusának erősödése.
Az evezősök bekerülése a támogatotti körbe annyiban meglepő, hogy a volt evezős Regényi Tamás tavaly év elején éppen egy fideszes – Mitnyan György volt XII. kerületi polgármester – ellenében lett a szövetség elnöke. A röplabda kiemelt státusát magyarázza, hogy bár hazai sikerekről nem beszélhetünk, a világban nagyon népszerű a sportág, és a tao-kedvezményezetti körből kimaradt. Az asztalitenisznek is inkább hagyományai vannak, de azért a Budaörs Bajnokok Ligájában döntős csapatát és egy ifjúsági Európa-bajnok párost jelenleg is fel tud mutatni a sportág. Elnökként pedig Nátrán Rolandot, a Nemzetgazdasági Minisztérium volt pénzügy-politikai helyettes államtitkárát, aki most az állami Eximbank és a Mehib vezérigazgatója. A kerékpársport kiemeltté válása némiképp váratlan. Legalábbis sportszakmai szempontból, sportvezetői oldalról már kevésbé: a sportági szövetség elnöke ugyanis Katona Kálmán, aki az első Orbán-kormányban közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter volt. Ő csak a politikában régi motoros, a kerékpárosok csupán tavaly fedezték fel, amikor áprilistól a mountain bike-osok, decembertől pedig a Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöke lett. Egyéb sikerekről azonban itt sem lehet beszélni.
Kérdés,
mit kezdenek a szövetségek a hirtelen nyakukba szakadó százmilliókkal.
Ha csak egyszerű osztást végzünk, akkor egyenként valamivel több mint
évi egymilliárd forint az eredmény, ami jóval tetemesebb, mint bármelyik
sportág eddigi támogatása. Sportberkekben úgy tudják, a nem hagyományos
sikersportágak – mint például az evezés – évi 500 millió forint körüli
összeget kapnak, ami valószínűsíti, hogy például a kajak-kenu és a vívás
támogatása egymilliárdon felül lesz.
„Még
nem végleges az összeg, de a sportállamtitkárság és a MOB gyakorlatilag
elfogadta az elképzeléseinket” – mondta a HVG-nek Csampa Zsolt, a
Magyar Vívó Szövetség elnöke. Most a MOB-tól 160 millió forint működési
támogatást kapnak, amit az utánpótlásprogramok és az edzőtáborok
finanszírozása 300 millióra növel. Csampa arra számít, hogy a kiemelt
támogatásból a jelenleg 65-70 vívótermen elvégzik a szükséges
javításokat, és 6-7 teremmel bővül is az edzőhelyek száma, néhány vidéki
városban pedig újjáéled a sportág. A vívók nagy problémájának számító
edzővándorlást is megállíthatják a pluszpénzzel: a válogatottedzőknek
ezentúl tisztességes fizetést tudnak adni, és az egyesületi edzők és a
válogatott versenyzők bérét is átvállalják. Leveszik a szülőkről a
felszerelések megvásárlásának terhét, és több versenyzőt utaztathatnak,
így a fiatalokat hamarabb tudják elkezdeni menedzselni. Magyar sikerek
esetén jól jöhet a szövetségnek a sportág népszerűsítésében a jövő
hétfőn kezdődő budapesti Mol Vívó-világbajnokság is, amelynek 451 millió
forintos büdzséjéből az állam 180 milliót állt.
A
kormány sport iránti elkötelezettsége ellenére a szövetségek az idei
évre csak júliusban kapták meg a támogatásukat a MOB-tól. Pedig
ellenzéki pártként a Fidesz éppen azt kritizálta a legélesebben, hogy a
szövetségek csak későn juthatnak megígért pénzükhöz. És hiába az olimpia
mindenhatósága, a téli sportágak szövetségei még nem kaptak egy fillért
sem a jövő évi téli játékokra történő felkészülésre.
A
jelek szerint tehát mégsem működik minden flottul az egycsatornás
sportfinanszírozásban. A Fidesz-kormány mindent a MOB-ba terelt, az
összes olimpiai sportág mellett a nem olimpiai sportágakért, a
szabadidő-, a diák- és a fogyatékossportért is az olimpiai bizottság
felel. A törvény szerint még a labdarúgásért is – noha azt a valóságban
nem a MOB-on keresztül finanszírozzák. „Vízfejet csináltak, heti egyszer
a MOB-ban megjelenő társadalmi elnökkel, aki képtelen átlátni mindent” –
utalt a szintén olimpiai bajnok Borkai Zsolt győri polgármesterre Török
Ferenc ügyvéd, korábbi öttusázó olimpiai bajnok. A volt MOB-tag és
SZDSZ-es politikus Török bíróságon támadta meg a tavaly februári
közgyűlést, amelyen az új sporttörvény alapján módosították a MOB
alapszabályát, és új vezetőséget is választottak. A bíróság első fokon
azt mondta ki, hogy a közgyűlést szabálytalanul hívták össze. Azóta a
MOB ismét elfogadta az alapszabályt, csakhogy a szabálytalanul
összehívott közgyűlésen beválasztott tagokkal, így vélhetően ez is
törvénytelen lesz.
Hosszú Katinka. Kivétel erősíti A
MOB-béli gikszerek ellenére az elégedetlenség mégsem akkora, mint az
előző kormány idején, mivel mindenki a nagy pénzt várja. A kimaradók
pedig abban reménykednek, hogy némi fejlesztési összegek nekik is
juthatnak. Erre, úgy tűnik, három sportágnak van is esélye. A
vitorlázóknak annak ellenére is, hogy májusban a jómódúak civil
kurázsijával tessékelték arrébb a szövetség elnöki posztjáról Gál András
Leventét, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium korábbi
államtitkárát Kollár Lajos pécsi érsebész egyetemi tanár ellenében. A
jelenlegi állás szerint 100-100 millió forintos apanázsra a másik két
esélyes a Fidesz-szimpátiáját többször kifejtő Lázár Vilmos vezette
lovas- és a Kálomista Gábor filmproducerrel megerősített síszövetség.
A
futball elsődlegessége ezzel együtt sem lehet kétséges: az Üllői úton,
Debrecenben és Felcsúton épülnek a stadionok, máshol megújulnak, 2017-re
elvileg elkészül a 65 ezres nemzeti aréna is. A futball prioritása azok
után is megmarad, hogy a magyar csapatok – köztük a hazai meccsein
Orbán és más potentátok előtt játszó, agyontámogatott Videoton – már
júliusban elvéreztek a nemzetközi kupákban. A bajnokság mindenesetre
legalább azért érdekes lesz, hogy mire jut az első osztályba most
felkerült két fideszes kirakatcsapat, a belügyi államtitkár Tállai
András által patronált Mezőkövesd és az Orbán által gründolt Puskás
Ferenc Labdarúgó Akadémia. A 2,8 milliárd forintos tao-támogatásból a
miniszterelnök kertje mellé a nemzetközi szabványoknak megfelelő
stadiont építő felcsúti akadémiai csapat mindenesetre már a bajnokság
kezdete előtt megadta magának a legnagyobb pofont. Leigazolta ugyanis a
konkurens agárdi akadémián nevelkedett Tischler Patrikot az MTK-tól,
mégpedig a hírek szerint 60 millió forintért. Ez – és a stadionépítés –
egyrészt azt jelzi, hogy Felcsúton hosszabb távon számolnak az
élvonalbeli tagsággal, másrészt viszont azt, hogy a Fidesz-közeli
szponzorok és tao-pénzek milliárdjaiból felpumpált akadémia nem tart
ott, hogy a harmatgyenge magyar NB I. középszintjének megfelelő
játékosokat adjon a felnőttcsapatba.
(HVG)
Orbán: újabb stadionok rendbehozataláról dönthet nyáron a kormány
A
miniszterelnök azt szeretné, ha a kormány még nyáron döntene újabb
futballstadionok rendbehozataláról, és így még idén elkezdődhetnének a
munkálatok Mezőkövesd mellett Diósgyőrben, Székesfehérváron és a
Szombathelyen is. Orbán Viktor erről abban az úgynevezett sportági
évértékelő interjúban beszélt, amelyet a felcsúti Puskás Ferenc
Labdarúgó Akadémia (PFLA) honlapjának adott. A
kormányfő, a PFLA alapítója a honlapon vasárnap megjelent interjúban a
stadionépítésekről elmondta: a Puskás Stadion építése hamarosan
megkezdődik, “ami azért mégis Közép-Európa egyik kiemelten nagy és szép
építménye lesz a Nemzeti Olimpiai Központban. Nemcsak stadiont építünk,
hanem egy egész olimpiai központot.” Úgy fogalmazott, hogy félúton
vannak a teljes megoldásig vezető úton. “2018-ban vagy 2019-ben képesek
leszünk Bajnokok Ligája-döntőt rendezni Magyarországon.”
A
többi épülő stadionról elmondta, “a debreceniek jól állnak, a Fradi jól
áll”, továbbá négy létesítményt – a Diósgyőrét, a Mezőkövesdét, a
Videotonét és a Szombathelyét – a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ)
pénzügyi rendszerén kívül, közvetlenül hozzák rendbe, a látványtervek
már elkészültek. Hozzátette, azt szeretné, ha a kormány ezekről még a
nyáron dönteni tudna, s így még idén elkezdődhetnének a munkálatok.
Megjegyezte, a többi NB I-es és NB II-es stadion az MLSZ programjában
újulhat meg.
A
stadionépítésekre vonatkozó kritikákról úgy vélekedett, egy dolgot
mindig szem előtt kell tartani: “suttyomban, szégyenkezve,
magyarázkodva, a viták elől meghátrálva nem lehet alkotni”. Kiemelte,
hogy stadiont nem a futballistáknak építenek, ahogy színházat sem a
színészeknek, az operaházat sem az operaénekeseknek, hanem a nézőknek.
“A
magyar profi futball teljesen életképes. Ha végignézzük, lassan és
biztosan gyarapszik azoknak a kluboknak a száma, amelyek mögött jelentős
gazdasági szereplők állnak” – jelentette ki, példaként felhozva a
Videotont, a Győrt, a Diósgyőrt, a Honvédot, a Debrecent, a Pécset, az
MTK-t és a Paksot. Hozzátette: “a Fradinak hamarosan lesz kérője,
erősebb és nagyobb, mint bárki másnak, ez hetek kérdése. A Kecskemét is
meg fog erősödni, csak először kicsit meg kell melegednie Magyarországon
a Mercedesnek.” Értékelése szerint ez azt jelenti, hogy 10-11 klub
biztos lábakon áll, így már csak ötöt-hatot kell stabilizálni. A
gazdasági helyzetről még megjegyezte, az MLSZ jó rendszert alakított ki
a tévés pénzek ügyében és hamarosan a szerencsejátékból is több pénz
érkezhet a futballba. Utóbbival kapcsolatban elmondta, arra vártak, hogy
az Európai Unió hozzájáruljon az online szerencsejáték szabályozásához.
Ez megtörtént, a törvényt elfogadták, most az ebből befolyó pénzek
elosztási rendjét kell megalkotni.
A
kormányfő hangsúlyozta: a futballklub nem gazdasági vállalkozás. Aki
nem így gondolja, félreérti a helyzetet. Egy vállalkozásnak egyetlen
szempontja van, hogy tulajdonosának minél nagyobb hasznot hozzon. A
futballban ez lehetetlen – jelentette ki. “A futball olyan, mint a
bográcsgulyás. Folyamatosan teszünk bele, sosem veszünk ki, és a végén
kész” – fogalmazott Orbán Viktor.
A
miniszterelnök a TAO-programot teljes sikernek tartja. “A számok
mellbevágóan bíztatóak. Százával épülnek a pályák, tucatjával a
csarnokok és hamarosan tucatjával fognak épülni az uszodák is, amit
nagyban segít, hogy 2021-ben Budapest rendezheti a világ harmadik
legnagyobb sporteseményét, a vizes vb-t.”
Hozzátette,
a program egyik nagy eredménye, hogy Magyarországon három év alatt
létrejöttek azok a kapcsolatok, amelyek nyugaton ötven év alatt
szervesen erősödtek meg. Szerinte nem arról van tehát szó, hogy
kedvezőbb így adózni, hanem arról, hogy sportvezetők és magántőkések
leülnek, beszélnek egymással és gondoskodnak arról, hogy megvalósuljon,
ami fontos a számukra, s arra kölcsönösen áldoznak, az egyik a munkáját,
a másik a pénzét.
A kormányfő a futballról globálisan is véleményt
mondott, a legnagyobb problémát az európai jómódú klubok és a pénz
viszonyrendszerében látja. Szerinte az európai szövetség (UEFA) érzékeli
ezt a problémát és próbál gyógymódokat találni rá például az
úgynevezett pénzügyi fair play bevezetésével. Ezt jó kezdeményezésnek
nevezte Orbán Viktor, de úgy vélte, ezzel “nem tudja orvosolni a bajt,
inkább a jelenlegi helyzettel akar elfogadható együttélést kialakítani”.

“Egyetlen megoldás van, ha visszatérünk Bosman-világ előtti időszakhoz.
Ezt speciel nem az Európai Unió ellenében mondom, de az unió hozta a
nyakunkra ezt a szerencsétlenséget. Ezt az Európai Unió legsúlyosabb
hibái közé kell sorolnunk és csak az unió javíthatja ki” – mondta Orbán
Viktor, aki szerint “a foci a kultúra része, ezért speciális szabályok
kellenek, s nem lett volna szabad gazdasági tevékenységgé minősíteni”.
A
Bosman-szabály lényege: a futballista belga Jean-Marc Bosman keresete
nyomán az Európai Bíróság 1995 decemberében úgy foglalt állást, hogy az
uniós külföldi játékosok számának korlátozása az Európai Unió
tagállamaiban hátrányos megkülönböztetésnek minősül, azaz korlátozza a
szabad munkaerő-áramlást.
Arra
a kérdésre, hogy mi lenne, ha Csányi Sándor MLSZ-elnök “feladná a
hosszú távra tervezett, láthatóan küzdelmes munkáját”, a miniszterelnök
úgy reagált, hogy “Csányi Sándort ismerem, jász, az pedig kemény fajta.
Nehéz elképzelni, hogy az MLSZ elnöke meghátrálna.”
Orbán
Viktor az idén élvonalba jutott Puskás Akadémia alapítójaként az
intézmény céljairól is beszélt, s kifejtette nem az NB I-es, illetve NB
II-es szereplés a cél, hanem az, hogy játékosokat neveljenek.
Hozzátette, az előre elgondolt ütem szerint haladnak, minden két évben
legalább négy játékost “adnak fel” a Videotonnak.
(MTI)
Az Országjárás 2. menet Ceglédi előadása.
Az Országjárás 2. menet Ceglédi előadása.
http://kaslerarpad.hu , http://facebook.com/kasler.arpad
NEMZETGYŰLÉS 2013. aug. 19-20.
Budapest, Felvonulási tér, a Regnum Marianum kereszt mögött (5 percni sétára a Hősök terétől)
http://kaslerarpad.hu , http://facebook.com/kasler.arpad
NEMZETGYŰLÉS 2013. aug. 19-20.
Budapest, Felvonulási tér, a Regnum Marianum kereszt mögött (5 percni sétára a Hősök terétől)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

