A maffiák ott virágzanak, ahol megszűnik az állam hatalma

Interjú Roberto Savianóval

A Gomorra című olasz film, Matteo Garrone olasz rendező munkája tarolt Koppenhágában az Európai Filmakadémia december 6-i díjkiosztóján.  A nápolyi szervezett alvilágot bemutató alkotás nyerte el az idei év legjobb európai filmjének járó fődíjat, és négy további első díjat söpört be.

Két évvel azután, hogy megjelent bestsellerré vált könyve, amelyből 1,8 millió példány fogyott el Olaszországban, a szerző, Roberto Saviano 29 éves újságíró a nápolyi maffia, a Camorra fenyegetései miatt szüntelenül rejtőzködve, rendőri védelem alatt kénytelen élni.

Helyzete hasonlít Salman Rushdie brit író sorsára, aki a siíta fatva miatt kényszerült arra, hogy bújkálva éljen, vagy Orhan Pamuk Nobel-díjas török íróéra, aki hogy biztonságban érezhesse magát, az Egyesült Államokba költözött. Hiába vált híressé „a polip" ellen vívott bátor harca nyomán, Saviano a párizsi Le Figarónak nyilatkozva kiábrándultan szólt saját helyzetéről, ugyanakkor metsző elemzést adott a maffiáról.

A lap munkatársa egy párizsi hotelben találkozott Savianóval, aki egy konferenciára érkezett, amelyen a drog elleni harcról tanácskoztak európai országok képviselői. A Gomorra szerzőjét feltűnően erős védelem óvta, öt testőr is vigyázott rá. Saviano nem titkolta: folytatni kívánja az írást, de ez nehéz a szüntelen fenyegetések közepette.

„Az én helyzetemben az írás létszükséglet. Ha nem írok, abba belepusztulok. De ma már belefáradtam ebbe az életmódba. Egyfelől rendkívüli védelmet élvezek, mint valami államférfi, másfelől olyan fogolyhoz hasonlítok, aki minden héten börtönt változtat. Nincs saját otthonom, biztonsági okokból elvben négy-öt naponta címet kell változtatnom - mondja Saviano. -  Nápolyban egy csendőrlaktanya a lakhelyem, Rómában egy titkos lakás, amelyet hamarosan el kell hagynom. Ez a legnehezebb, nincs többé házam, irodám, könyvtáram. Csak a jelenben élek, a jövő gondolata aggodalommal tölt el. Nagyon fáradt vagyok, mert egyszerre két harcot kell vívnom: az egyik erre az életmódomra vonatkozik, amely mind súlyosabban nehezedik rám, a másik erkölcsi  jellegű, mivel a dél-olaszországi uralkodó osztály nem támogat, még bizonyos olasz értelmiségiek is egyfajta maffiaellenes bohócnak tüntetnek fel."

Saviano szerint a Gomorra nagy sikere ütött vissza rá. „Ez váltotta ki a maffia halálos fenyegetéseit. Amióta a Gomorra megjelent, az egész világ érdeklődni kezdett a Camorra tevékenysége iránt. A maffiózók és politikai-gazdasági szövetségeseik gyűlölik ezt a könyvet, amely rávilágított működésük jellegére, és még inkább gyűlölik olvasóimat, mert azt szerették volna, hogy a könyvre ne figyeljen fel senki, ha már azt nem tudták megakadályozni, hogy megjelenjen." Saviano az interjúban megjegyezte: komolyan foglalkozik azzal, hogy az Egyesült Államokba utazzon, és ott írjon egy könyvet a globalizációról. De úgy is gondol erre, mint olyan fogoly, amely a szabadságot keresi. Az FBI tájékoztatta arról, hogy vannak programjai, amelyek segítségével védelmet kaphat anélkül, hogy szüntelenül testőrök őriznék.

Saviano könyve felveti a szervezett bűnözés és a kapitalizmus közötti összefüggések kérdését. Mario Vargas Llosa a Gomorrával kapcsolatban annak a véleményének adott hangot, hogy „nem a kapitalizmus szüli a maffiát, hanem Olaszország rothadása." A szerző szerint ez érdekes gondolat.

„Lehet úgy gondolni, hogy nem a piac nemzi a bűnt, hanem éppen mivel nincs szervezett piac, veszi át a helyét a szervezett bűnözés. A gazdag, iparosodott Észak-Olaszország nem törődött az olaszországi maffiával. A Dél viszont csak egy hagyományos burzsoáziával rendelkezett és azt látta, hogy a maffia beruház a gazdasági életbe. A maffia mindig ott virágzik, ahol megszűnik az állami hatalom. Dél-Olaszországban az állam nincs jelen vagy túlságosan meggyengítik a maffia klánjai. A klánokon kívül nincs üdvösség. Errefelé, akárcsak Kelet-Európában, a maffiák szélesebb értelemben egy szörnyűséges kapitalizmus előfutárai, amely a deregulációnak, a privatizációnak és az állam eltűnésének köszönheti burjánzását."

„A komoly bűnöző szervezetek főnökei Olaszországban mindenekelőtt olyan üzletemberek, akik mintegy három évtizede kezdtek óriási vagyonokat felhalmozni. Vége a Toto Riina és a Provenzano klánok korának, ezek a szicíliai maffiavezérek műveletlen parasztok voltak, akik azért váltak maffiózókká, hogy kilépjenek a nyomorból. Manapság a maffiózók többségükben gazdag családok fiai, orvosok, ügyvédek, nagybirtokosok a szüleik, gyakran doktori címük van. Persze a bűnhöz is érteniük kell, hogy érvényesülni tudjanak a maffia katonai szervezetében, de mindenekelőtt minden skrupulózus nélküli vállalkozókról van szó, akik nem riadnak vissza at emberöléstől sem, hogy elérjék céljaikat".

A maffia ma nem társadalmon kívüli világ Saviano szerint. Elég a maffia dél-olaszországi becenevére utalni: „A beton pártja". Ez aláhúzza a maffiózók erős jelenlétét nem csupán az illegális gazdaságban (drog, fegyverek, emberkereskedelem), hanem a legálisban is, a közmunkákban, a hulladék-feldolgozó vállalatokban  stb. A maffiózó nem bűnözőnek tekinti magát, hanem olyan üzletembernek, akit tisztelet illet meg: „Mi vagyunk az ország egészséges része: mi legalább vállalatokat működtetünk, emberek ezreinek adunk munkát" - mondják a bíráknak. Ez ugyan hazugság, de Saviano szerint hatásos.

Arra a kérdésre, hogy két évvel könyve megjelenése után mi változott Olaszországban, így válaszol: „Minden és semmi. Az emberek ma tudatában vannak annak, hogy véget kell vetni a maffia uralmának, de politikai szinten minden úgy megy, mint korábban, és a helyszínen sem jobb a helyzet. A Camorra ellen csak a nigériai bevándorlók lázadtak fel, miután egyeseket megöltek közülük. Egyébként továbbra is a félelem a meghatározó érzés."

„Tanulságos, ami akkor történt, amikor a rendőrség lakást akart bérelni számomra Nápolyban, de a tulajdonosoknak nem mondták meg, kiről van szó. Amikor kiderült, hogy nem valami miniszterről, hanem rólam, már senki sem akarta kiadni a lakását. Amikor egyvalaki mégis hajlandó lett volna rá, a ház többi lakói összefogtak és inkább együtt kibérelték az illetőtől a lakást, nehogy én legyek a szomszédjuk..."

http://www.lefigaro.fr/