Oldalunkon már többször foglalkoztunk hazánk két évtizeddel ezelőtti elárulásával, és az 1989-es fordulattal, amelyet a szabadkőműves „kerekasztal-tárgyalások” során öntöttek formába. Ám minden esetben csupán általánosságban beszéltünk ezekről a magyar nép érdekeivel köszönőviszonyban sem lévő háttér-megállapodásokról és az ebben résztvevő személyekről, érdek-körökről. Most egy kicsit tovább megyünk ennél, és a helyszíni szemle szakszerű elvégzése során alkalmazott „általános összképrögzítő” művelet után áttérünk a „speciális, részletező” szakaszra, és a korabeli eseményekről szóló forrásokat idézünk.
1990-ben az egyik legsarkalatosabb kérdéskör a külföldi államadósság volt (amely akkor még kezelhető mértékű lett volna), de ennek elengedésének fölvetése gyorsan lekerült a napirendről a szabadkőműves SZDSZ-es zsidók és a szabadkőműves Antall és körének aknamunkájának köszönhetően. Mint tudjuk, az államadósság mértéke 21 milliárd dollár volt 1990-ben, amelyet az 1982-ben az akkori kormányzat által kezdeményezett, IMF-el és Világbankkal megkötött szerződéskötés után halmozott föl a Magyar Népköztársaság. Az összeesküvésnek minősíthető szervezkedés felelevenítése céljából az abban résztvevő személy visszaemlékezését közöljük, mely jól rávilágít arra, milyen módon és körülmények között zajlott le ez a magánszemélyek által megvalósított hazaárulás, amely hangsúlyozottan illegitim művelet volt, mivel semmilyen állami hivatalos szerv nevében nem tárgyalhattak volna, népi felhatalmazással pedig különösen nem. Csodák csodájára népünk „jó barátja”, Soros György itt is kulcsfiguraként szerepelt, és levezényelte ezt a hazánkat eláruló zsidó-szabadkőműves összeesküvést...
Miért fontos felidéznünk mindezt? Nos, csak azért, mert ismét fordulat előtt áll a világ, és benne Magyarország, a hazánk elárulásáért és katasztrofális állapotáért felelőssé tehető körök újfent arra készülnek, hogy szabálytalan előzéssel újra „nemzetmentőként”, útmutatóként lépjenek elő és álljanak a folyamatok, a változás élére. Ezt természetesen népünk nem engedheti meg nekik, és most hosszú idő után lehetőségünk nyílik arra, hogy végleg megszabaduljunk tőlük. Ezért tudomására hozzuk a jelenlegi politikát meghatározó köröknek – helytelen kifejezéssel „elitnek” - és a rendszerben résztvevő politikai pártoknak, hogy semmilyen beleszólásuk nem lehet a jövő alakításába, történelmi léptékben mérve ők már múltidőnek tekintendők és így is kezeljük őket. De most vissza múltba.
Rabár Ferenc, az Antall-kormány pénzügyminisztere írja:
„Antall József szólt nekem 1990 februárjában, hogy lesz Londonban egy tárgyalás, melyet Soros György szervez, és témája a magyar adóssághiány lehetséges kezelési módja. A meghívót Soros György elküldte az akkor alakuló pártok közgazdasági szakértőinek. Tardos Márton fogta össze az utazási ügyeket, s tőle kaptam egy előkészítő anyagot, amelyet tudomásom szerint Szalkai István, az MNB korábbi elnökhelyettese készített. Az írást áttanulmányoztam, és konzultáltam róla Tardos Mártonnal. Ezután ment ki a csapat Londonba. A látogatás magánjellegű volt, noha azon az akkori kormány néhány szakértője is részt vett. Az angol fővárosba Tardos Márton, Surányi György, Csillag István, Szalkai István, valamint jómagam utaztunk el, és Antall József kérésére csatlakoztak hozzánk az ő külföldi szakértői: Tar Pál és Osváth György. Az 1990-es választások előtt esélyesnek tekintett pártok képviselőiből és a velük már kapcsolatban álló kormányzati szakértőkből tevődött össze a csoport.
A megbeszélések nemcsak az adósság kezeléséről, hanem a követendő privatizációs stratégiáról is zajlottak. A kétnapos londoni vizit keretében a Rothschild Bankházzal kizárólag a privatizációról tárgyaltunk. A második napon Soros György a Wallburg Bankház szakértőit hívta meg, és e társaságban ismertette az adósságállománnyal kapcsolatos téziseit...
Az elképzelés gerince az előzetes tanulmányban is szerepelt már, lényege egy "debt equity swapping" művelet volt, azaz az adósságért a hitelezőknek magyar tulajdonnal fizettünk volna. Ez szorosan kapcsolódott a privatizáció kérdéséhez, hiszen a részvénytársasággá alakított magyar vállalatok papírjait kellett volna a hitelezők rendelkezésére bocsátani... Önkéntes hitel- vagy kamatelengedésre nem volt esélyünk. A velünk csak kicsit is szimpatizáló külföldi bankárok egyértelművé tették: az adósságelengedési kérelmek csak rontanának a helyzeten."
(...)
„Rabár Ferenc önvallomása azonban nem volt egészen őszinte. Mint Szakolczai György, a Budapesti Műszaki Egyetem közgazdászprofesszora később rámutatott a Rabár-interjú brilliáns analízisében ("Kik és hol tárgyaltak adósságainkról '90-ben?", Magyar Nemzet, 1995. augusztus 26.), nem felelt meg a valóságnak Rabárnak az a kijelentése, hogy "az 1990-es választások előtt esélyesnek tartott pártok képviselőiből és... kormányzati szakértőkből tevődött össze a csoport." "A lista..., amelyet (Rabár) megad, nem erősíti meg ezt az állítást - írja Szakolczai. - Az SZDSZ-t valóban képviselte Tardos Márton, a párt vezető gazdaságpolitikusa, ugyanakkor azonban Osváth György, Rabár Ferenc és Tar Pál nem voltak az MDF tagjai, hanem Antall József későbbi miniszterelnök személyes barátai vagy ismerősei. Hiába keressük itt a Fidesz, a kisgazdák és a kereszténydemokraták képviselőit, és jó lenne tudni, mi van Rabár úr azon mondata mögött, hogy Soros György 'a meghívót elküldte az akkor alakuló pártok közgazdasági szakértőinek'. Mely pártok mely közgazdasági szakértőinek: Ezek mit válaszoltak?... és így tovább."
"Ki vett tehát részt a tárgyalásokon? - feszegeti a kérdést Szakolczai. - Azt kell mondanunk, hogy a Kék szalag bizottság. (A monetáris elmélet és a szélsőséges liberális gazdaságpolitika elveit valló közgazdászok.) E bizottság 1990. április keltű gazdasági programjavaslatának címlapján ott találjuk Osváth Györgyöt, Soros Györgyöt, Surányi Györgyöt és Tardos Mártont, a héttagú csoport négy tagját. Köztudomású, hogy a Kék szalag-bizottság tagja volt Rabár Ferenc is. A bizottság társelnökének, Tardos Mártonnak kiemelkedő szerepére ismételten utal Rabár professzor úr: ő fogta össze az utazási ügyeket és ő adta át az előkészítő anyagot. Ez az utazás tehát az SZDSZ-hez közelálló Kék szalag bizottság vállalkozása volt, úgy, hogy a delegációban helyet kaptak a későbbi miniszterelnöknek azok a személyes barátai, akik tagjai voltak a bizottságnak, és egyetértettek a Kék szalag bizottság elképzeléseivel."
A fentiek megértéséhez a magunk részéről arra is rá kell mutatnunk, hogy 1989 tavaszán kiadott programtézisben az SZDSZ még maga is javasolta az államadósság könnyítését, de röviddel azután, bizonyára nyugati pártfogói intésre, ettől sürgősen visszakozott. A londoni megbeszélés idején tehát az SZDSZ-t már nem kellett meggyőzni az államadósság maradéktalan visszafizetésének szükségességéről, nagy vetélytársán, az MDF-en kívül pedig más esélyes politikai pártot meg sem invitáltak Londonba.
Vagyis mi történt valójában? A bankárok biztosítani akarták magukat az MDF választási győzelme esetére, ezért magyarországi vezérképviselőjük, Soros György és az általa protezsált Tardos Márton útján meghívták az oroszlánbarlangba az esélyes miniszterelnök-jelölt hozzájuk egyébként is közelálló és megfelelő "előkészítő anyaggal" már előzőleg agymosott közgazdasági szakértőit, hogy őket az akkori reformkommunista kormány küldötteivel egyetemben meggyúrják, és a leendő Antall-kormány gazdaságpolitikájának irányelveit előre lefektessék.
A Rabár-vallomásból az is kitűnik, hogy a bankárokat elsősorban a magyar nemzeti vagyon megkaparintása érdekelte. Ezért volt a megbeszélés fő témaköre az államadósságnak állami tulajdonnal való megváltása, majd mikor ez gyakorlatilag kivihetetlennek bizonyult, a bankárok hunyorítottak egyet, hogy "sebaj, fiúk, majd megszerezzük más úton, - és - de az adósságot pontosan fizessétek" intéssel, útjára bocsátották az Antall-csapatot.
Ezek után meg is tették a dolgukat idehaza. Mint Szakoczai professzor rámutat, "ezek a magánjellegűnek mondott beszélgetések meghatározták az ország sorsát!" Rabár Ferenc lett az Antall-kormány első pénzügyminisztere, a csapat másik tagja, Tar Pál pedig mint összekötőtiszt, a washingtoni magyar nagyköveti széket nyerte el. Antall József maga a legcsekélyebb közgazdasági ismeretekkel sem rendelkezett, könnyű volt hajlítani. A bankárok nyeregben ültek.
"A helyzet tehát az - összegezi Szakolczai György fentebb idézett cikkében -, hogy a Kék szalag bizottság által megszervezett és semmiféle alkotmányos felhatalmazással nem rendelkező és tárgyalásainak tartalmát mindeddig szigorúan homályban tartó csoport megbeszéléseinek (vagy akár hallgatólagos megállapodásainak) folytán alakultak ki a rendszerváltás utáni magyar gazdaság - sőt társadalompolitika - legfontosabb alapelvei!
Ezek szerint Magyarország - és egyedül Magyarország
a) nem kezdeményez adósságkönnyítést;
b) elutasítja a reprivatizáció minden formáját;
c) kizárja a széles rétegeket a nemzeti termelőtőke tulajdonából; és
d) megindítja a nemzeti termelőtőke külföldiek javára való nagy volumenű értékesítését bevételszerzési célból."
Így is történt 1990-ben, az Antall-kormány első száz napja alatt, becsapódott kis Magyarország mögött az adósok börtönének kapuja.”
Forrás: hazankert.comFolytatjuk...
Újszászi István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése