2013. augusztus 27., kedd

Az Együtt-PM véleménye szerint a “Fidesz-maffia megszállta” a Pető Intézetet, ami miatt a világhírű intézmény csődközeli helyzetbe került.


Az Együtt-PM információi szerint az intézet Kútvölgyi úti épületébe a GYEMSZI (Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet) költözne, a Villányi úti épületet pedig akár el is adhatnák. A választási szövetség úgy tudja, egy olyan opció is létezik, hogy az intézet birtokában lévő három épület egyikének helyén egy lakópark épül, de erről még nem született döntés – tette hozzá. A Pető Intézetet és vele együtt a mozgássérült gyerekeket a hegy tetejére, egy teljesen üres, felszerelés nélküli ingatlanba költöztetnék – jelentette ki Szabó Tímea.
A független képviselő a választási szövetség nevében felszólította a kormányt, hogy azonnal hagyjon fel a Pető “kivéreztetésével” és haladéktalanul állítsa vissza az intézet finanszírozását a 2010-es szintre. Az Együtt-PM úgy látja, hogy ezt a kormány biztosíthatja a rendkívüli tartalékokból, illetve a stadionépítésekre fordított összegekből is, melyre jelenleg 16 milliárd forint áll rendelkezésre – jelentette ki.
A politikus arra reagált, hogy az Index kedden publikált információi szerint nyár végére csődközeli helyzetbe került a mozgássérült gyerekek speciális oktatását végző világhírű Nemzetközi Pető Intézet. A bevételek a korábban jellemző évi 2,2 milliárdos szintről 1,5 milliárd forintra apadtak, ami azt eredményezte, hogy az intézmény a megszokott működési keretek között “20 milliós mínuszt termel” havonta. Szabó Tímea úgy fogalmazott, hogy a “trafikmaffia és a földrablás” után az “Orbán-Simicska rezsim legújabb gyalázata”, egy fideszes ingatlanpanama van készülőben.
A Párbeszéd Magyarországért társelnöke arra emlékeztetett, hogy a kormány 2010-ben megszüntette a Nemzetközi Pető Közalapítványt, és megalapította a Nemzetközi Pető András Közhasznú Nonprofit Kft.-t, aminek az élére Fehér Miklóst, az Antall-kormány volt helyettes államtitkárát nevezték ki, a cég pénzügyi vezetője pedig Pétermann Csaba lett. Szabó Tímea azt mondta, információik szerint Fehér Miklós és Pétermann Csaba “közösen sürgetik” a Pető Intézet ingatlanjainak a kft. könyveibe történő átvitelét.
(MTI)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése