2013. augusztus 27., kedd

Szíriai eseményekről

Szíriában az utóbbi idők egyik legvadabb és legádázabb polgárháborúja zajlik. Aki figyelemmel kísérte az eseményeket (sana syria, syrianperspektive.blogspot.hu ) az láthatta, hogy a terroristák döntő része nem is szíriai, hanem a közel-keleti háborúkból (melyeket szintén a cionista erők kreáltak) odasereglet őrültek ezrei.
Ezek az őrült dzsihadisták tömegével kínozzák a nekik nem behódoló embereket. Keresztény falvakat üldöztek el, kolostorokat támadtak meg és sok papot és szerzetest mészároltak le. Az ezekről terjedő videókat bárki szabadon megtekintheti. Az emberevésről és például a ferences szerzetesek késsel történő lefejezéséről nem történt ilyen hírverés, vagy az Aleppoban és a kurdok között végrehajtott több ezres mészárlások se kerültek a címlapokra és nem kezdtek fenyegetőzni a mészárló terroristák ellen!
Sőt az emberevő abu sakkárral még dicsőítő riportot is készítettek (azóta a szír katonák az abu sakkár problémát megoldották). Szíriában az usa és a többi cionista illetve cionista befolyás alatt tevékenykedő ország által támogatott terroristák égbe kiáltó vérengzéseket követtek el. Ez már olyan méreteket öltött, hogy valamivel palástolni kellett. Csináltak hát egy méreteiben elhanyagolható gáztámadást. Mint a magyar népmesékből is ismert ajándék; "legyen is meg ne is".
Ismerős már nekünk ez a holokauszttal kapcsolatban. Kitaláltak és bizonygattak egy rémtörténetet, hogy legyen mivel palástolni a borzalmas terrorbombázásokat és a tömegpusztító atombomba bevetését. Milliók elevenen történő elégetését. Az se tetszett nekik, hogy a szír haderő sikert-sikerre halmozott és teljesen elnyerte a lakosság támogatását. Összeomlani látszik a terroristák laza frontvonala. Izraelt azonnal a guta kerülgeti, hogy egy diadalittas erős hadsereg létezzen a szomszédjában. Ennek a szír diadalnak a rombolására is kitűnő a gázozás (érdekes, hogy a gáztól nem tudnak elszakadni!).
A hatalomra törnek és a hatalmat áhítozzák, de csak pusztulást hoznak.
Milyen az Antikrisztus arca (a vadállat pofája)? Nézzétek meg a cionista hódítók (politikusok) pofáját. Igen olyan. Akinek szeme van lássa meg.
Mindenki, aki ezt a világméretű háborút látja döntse el hol áll és tegyen magába fogadalmat. Fogadja meg, hogy a hódítás ellen tesz és mond. Fogadja meg és éljen úgy. Ha figyel rá az élet szinte minden részében észre fogja venni ezt a hódítást. Merjen nyíltan szembe fordulni vele!
"Mindazt aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van." Mt.10.32
X.Y.


Rogozin: a Nyugat úgy viselkedik az iszlám világban, mint “a majom a kézigránáttal”


Szokatlan hasonlattal élt kedden internetes blogjában Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes, amikor a Nyugat és az iszlám világ kapcsolatát jellemezte. Az orosz védelmi és űripart felügyelő, nyers modoráról és szókimondásáról ismert kormánytag azt írta a Twitteren, hogy a nyugati államok úgy viselkednek az iszlám világban, mint “a majom a kézigránáttal”.
Dmitrij Rogozin
Dmitrij Rogozin, Oroszország volt állandó NATO-képviselője annak a véleményének is hangot adott, miszerint “az angolszászok kardcsörtetését látva Szíria határain, megérted a szuverén országok természetes vágyát, hogy erősítsék védelmüket”. Miközben Moszkva továbbra is a békés, tárgyalásos megoldást sürgeti, az orosz hatalom hivatalos képviselői egyre feszültebben reagálnak azokra a nyugati közlésekre, amelyek – arra hivatkozva, hogy a vegyi fegyvereket a damaszkuszi kormányhadsereg vetette be Szíriában – kilátásba helyezik a katonai beavatkozást a közel-keleti országban.
Alekszej Puskov, az alsóház külügyi bizottságának vezetője a szíriai vegyifegyveres támadás ENSZ-vizsgálatával kapcsolatban ugyancsak a Twitteren azt írta, hogy “Londonnak és Washingtonnak Aszad bűnösségéről kell ítélet. Minden más ítéletet el fognak utasítani”.
Szergej Lavrov külügyminiszter hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatón figyelmeztetett, hogy veszélyes és a nemzetközi jog súlyos megsértése lenne az ENSZ egyetértése nélküli katonai beavatkozás Szíriában, amit London és Párizs szorgalmaz. Az orosz külügyminiszter szörnyű hibának nevezte a haditengerészeti erők összevonását. Arra szólított fel, hogy a nemzetközi közösségnek meg kell várnia az ENSZ vegyifegyver-szakértői elfogulatlan vizsgálatának eredményét.
Orosz katonai szakértők szerint az iraki, vagy líbiai forgatókönyv szerinti katonai csapás sikerét megnehezíthetik a Szíriában lévő orosz rakétavédelmi rendszerek.

Moszkva Pekinggel együtt a szíriai fegyveres harcok kitörése óta többször is megvétózta az ENSZ-ben, hogy az Bassár el-Aszad szíriai elnököt és hatalmát elítélő határozatot hozzon és ellenzi, hogy bármilyen külső beavatkozás döntse el a több mint két éve húzódó, egyre véresebb összetűzésekhez vezető szíriai belháborút.
(MTI)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése