2013. augusztus 27., kedd

Embertelen és megalázó


Csakhogy a héten se maradjunk előremutató és társadalomformáló jelentőségű hír nélkül a felvilágosult Európából, ideidézném a strasbourgi emberi jogi bíróság egyik legfrissebb döntését. A mindent jobban tudó bírák - akik nemrég 4 millió forint kártérítést ítéltek meg Hagyó Miklósnak, mivel szegénynek az előzetes letartóztatása alatt egy olyan zárkában kellett töltenie a napokat, amiben penészes volt a fal -, most a brit Hutchinson-ügy kapcsán azt az ítéletet okoskodták ki, hogy „a ténylegesen életfogytig tartó ítéletek az elítéltekre nézve embertelenek és megalázóak, ezért a büntetések idejét 25 évben kell maximalizálni.”

Igen, jól érti mindenki. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint embertelen és megalázó az, ha egy brutális gyilkost örökre kizárnak a társadalomból. Az meg hogy az áldozatok családjával mi van, kit érdekel. Az ő jogaik, az ő érzéseik nem számítanak. A lényeg, hogy a tettesek jogaival és érzékenységével nem legyen semmi gond.


Itt tartunk manapság.

Pontosabban gőzerővel haladunk a normális társadalmak teljes felszámolása felé. És hogy a strasbourgi ítélet mennyire jól szolgálja ezt a célt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a konkrét ügy háttere.

Történt ugyanis, hogy Arthur Hutchinson 1983-ban betört egy jómódú család házába, és ott halálra késelt egy házaspárt meg a fiukat a lányuk esküvőjén. Aztán ha már ott volt, többször is megerőszakolta az egyik tizenéves vendéget. Hutchinsont a tettért harminc éve a bíróság tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Azonban a most 73 éves férfi nemrég megtámadta az ítéletet mondván, szerinte már elég időt töltött a rács mögött.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága annak rendje és módja szerint meg is tárgyalta a kérdést és végül a fentebb már idézett ítéletet hozta. A britek azonban közölték, hogy nem tesznek eleget a strasbourgi döntésnek. Erre válaszul Hutchinson újra a bírósághoz fordult, immár azt kérve a testülettől, hogy mondja ki azt, hogy a brit hatóságok a további fogvatartásával megsértik az ő emberi jogait. Ebben a kérdésben egyelőre még nem született döntés, de a bíróság eddigi gyakorlatát elnézve, szinte biztosra vehető, hogy majd elítélik a brit igazságszolgáltatás ”embertelenségét”.

A liberalizmus eszméje egyre jobban kifordítja a világot. A bűnösökből, a gátlástalan gyilkosokból ártatlanokat, önhibájukon kívül rossz útra tévedt, sajnálni való szerencsétleneket kreál, miközben az áldozatokat, azok családjait bosszúra szomjas szélsőségeseknek állítja be. Közben pedig a nagy emberijogozás közepette elveszik a lényeg, és jogi csűrés-csavarás mellett már senki sem beszél arról, hogy egy normális társadalomban az életfogytiglanra ítélt emberek tette az embertelen, és nem a jogos büntetésük.

gabeebee

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése