2013. augusztus 27., kedd

Véletlen vagy béta teszt? Google, Nasdaq, Amazon, Microsoft, két héten belül

Múlt hét csütörtökön a Nasdaq, saját bevallása szerint egy rendszerhiba miatt minden kereskedést felfüggesztett három órára, ami összesen 5,7 ezermilliárd dollár piaci értékű tőkét fagyasztott be egy rövid időre.
Ez a kis bukkanó önmagában nem lenne aggasztó hír. Valószínűleg csak a tőzsdei kereskedők értesülnének róla. Megtörtént, kijavították, történet vége. Azonban két hét leforgása alatt számos jelentősnek mondható hasonló bukkanó és leállás történt.
Együttesen nehéz lenne mindezt a véletlen számlájára írni.
2013. augusztus 14 – Microsoft Outlook, SkyDrive és a People technologies is különböző problémákat tapasztaltak, amelyek gátolták, hogy a felhasználók hozzáférjenek a felhő szolgáltatásokhoz. Augusztus 18 – A Microsoft bejelentette, hogy az egyes felhasználókat érintő szolgáltatás kiesést sikerült teljesen megszüntetni.
2013. augusztus 16 – Google leállás: az Internet forgalom 40%-ot zuhan.
2013. augusztus 19 – Amazon.com, a világ legnagyobb online kereskedelmi oldala és piactere sok felhasználó számára elérhetetlen volt az Egyesült Államokban és Kanadában.
2013. augusztus 20 – Az amerikai opciós tőkepiacokat elárasztották a hamis ügyletek piacnyitáskor. A Goldman Sachs Csoport egy technikai hiba miatt téves utasításokat küldött ki az idei év legutóbbi kereskedési fennakadása során.
Nasdaq, Microsoft, Google, Amazon és Goldman Sachs. Két eset még lehet véletlen, három balszerencse, de öt?
És ha már itt tartunk, legyen inkább hat. Egy olvasó arról tájékoztatott, hogy augusztus 7-én az App Store, az iBookstore, a Mac App Store és az iTunes is részleges szolgáltatás kiesést jelentett.
Lehetséges, hogy az Internet főkapcsoló egyik üzemtesztjét végzik?
Forrás: beforeitsnews.com

Történelmi támadás Kína ellen
Vasárnap hajnal kettőkor és négykor az összes .cn végződésű honlapot túlterheléses támadás érte, melynek hatására minden, a kínai neten végzett művelet elképesztően lelassult – írja a CNN. A domain-nevek kiadásáért is felelős kínai hatóság, a CINIC (China Internet Network Information Center) szerint ez volt az ország történetének legnagyobb kibertámadása.
A CINIC diagnózisa azt mutatja, hogy a második csapás volt az igazán megrendítő, a mesterségesen felduzzasztott adatforgalom a legnépszerűbb kínai mikroblogot, a Sina Weibo-t is megbénította.
Azt még nem tudni, hogy a többrétegű védelemmel szabályozott kínai interneten kik és miért akartak ekkorát ütni, így azt sem tudni, a háttérben vajon politikai szándékok húzódnak-e. A kínai userek mindenesetre nem vették annyira komolyan a támadást, inkább azon tréfálkoztak, hogy ünnepek alkalmával amúgy is mindig csigalassú lesz a net.

Index

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése