Úgy tűnik,
lassan kezd beérni Párizs és London 2010-ben megkezdett kétoldalú
biztonság- és védelempolitikai együttműködése, eközben azonban az
Európai Unió is szeretné ezen a téren megerősíteni a tagállamok közti
kooperációt.
Az Egyesült Királyság és Franciaország kétoldalúan igyekszik szorosabbá fonni védelmi együttműködését. A két ország költi az EU tagállamai közül a legnagyobb összeget – a stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) szerint tavaly 92 milliárd eurót – védelmi célokra, ugyanakkor mindkét nagyhatalom fegyveres ereje megsínylette a gazdasági válságot, különösen az Egyesült Királyságé.
A szigetország például egy 2010-es döntéssel úgy selejtezte le az anyahajóiról indítható, helyből és rövid felszállásra képes (STOVL) Harrier-flottáját, hogy azóta sincs erre semmilyen alternatívája, így egyetlen megmaradt, csak STOVL-repülőgépek indítására alkalmas hordozója, az Illustrious csupán helikopter-hordozóként szolgál. Ugyan már elkezdték építeni a hajó utódját, amelyre F-35-ös gépeket telepítenének, de legkorábban csak az évtized vége felé tud majd az Egyesült Királyság tengerről vadászgépeket indítani, ráadásul folyamatos a vita arról, hogy az F-35-ösök STOVL-képes B vagy a hajókatapultot igénylő C verzióját válasszák.
Csúszások és következetlenség a brit anyahajók körül
A 2010-ben hatalomra került – konzervatívok által vezetett – brit kormány számos kanyart hajtott végre az anyahajó-flottájával kapcsolatban. Először szerették volna, ha az akkor már épülő új hordozó, a Queen Elizabeth és még csak a tervezőasztalon létező testvérhajója, a Prince of Wales közül mindössze az egyik készül el. A Munkáspárt regnálása alatt kötött szerződések kikötései miatt ugyanakkor úgy látták, inkább megéri mindkettőt megépíteni. A 2010-es felülvizsgálat szerint a 2016-ra üzembe helyezhető Queen Elizabeth-et testvére elkészülte után határozatlan időre „meghosszabbított készenlétbe” helyeznék, azaz egy kikötőbe raknák, és az első adandó alkalommal eladnák. A második, 2019-re hadrendbe álló hajót felszerelték volna egy elektromágneses katapultrendszerrel, így alkalmassá téve, hogy a várhatóan 2020-tól érkező F-35-ösök olcsóbb, nem STOVL-képes C típusával is használhassák, azaz nem kellene a drágább B verziót megvásárolniuk, ráadásul többek között a francia gépekkel is kompatibilis lenne. Azóta viszont újra irányt váltott a kérdésben a brit kormány: 2012 májusára kiderült, hogy ez a megoldás az első tíz évben 1,2 milliárd fonttal többe kerülne, így ismét a B változat lett a favorit, a katapult ötletét pedig elvetették. A brit Nemzeti Számvevőszéki Hivatal idén májusban megállapította, hogy a 2010-es felülvizsgálat hibás feltevéseken és pontatlan adatokon alapult, és többek között abban is tévedett, hogy a katapultrendszerrel mennyire lenne a hajó alkalmas Franciaország és az USA gépeinek indítására. A jelentés szerint a kormány elhamarkodottan döntött, de dicséretet érdemel, amiért belátta a hibáját. Közben kiderült, hogy a B variáns 2023-ig nem állhat hadrendbe a hajón, és egy, a hordozókat védő korai figyelmeztető rendszer is csak két éves csúszással, 2022-re lesz kész.
Az épülő HMS Queen Elisabeth márciusban (Forrás: Wikipedia)
Az Egyesült Királyság számára komoly problémát okozhat a tengerről indítható légierő hiánya, ezért lépéskényszerben van, és fontos számára valamiféle együttműködés egy megbízható partnerrel. Az ország 1982-ben vívott győztes háborút Argentínával a Falkland-szigetekért, amelyet a brit Védelmi Minisztérium egy idén augusztusi nyilatkozata alapján jelenleg mindössze két – a Királyi Légierő (RAF) honlapja szerint négy – Eurofighter véd a levegőből. A legközelebbi RAF-bázis Ascension szigetén, több mint hatezer kilométerre található, így további légierőt gyakorlatilag csak hordozóról vagy esetleg egy közeli szövetséges bázisról tudnának biztosítani. Utóbbi esélyeit azonban jelzi, hogy 2011-ben a dél-amerikai országok jelentős részét tömörítő Mercosur úgy döntött, nem engedi kikötni a Falkland-szigetek lobogóját viselő hajókat a területén. Az argentin kormány eközben továbbra is kihasznál minden alkalmat – így többek között az idén kiéleződő brit-spanyol konfliktust Gibraltár miatt –, hogy a szigetek iránti igényét bizonygassa. Argentína idén augusztusban ráadásul megállapodott Spanyolországgal, hogy húsz Mirage F1M-et vásárol, amelyek ugyan szerényebb képességűek, mint az Eurofighterek, de a lépés miatt így is komoly veszélyről cikkeztek a brit lapok.
A brit-francia együttműködés segíthet
London és Párizs 2010 novemberében kötött kétoldalú védelempolitikai megállapodást, amelynek része, hogy a 2020-as évek elejére egy integrált, közös csapásmérő erőt hoznak létre az anyahajók köré csoportosítva, és mindkét fél repülőgépei használhatják a másik hordozóit. A megegyezés értelmében egy Kombinált Egyesített Expedíciós Erőt (Combined Joint Expeditionary Force, CJEF) is felállítanak, és egy sor területen működnek együtt az atomfegyverek közös szimulált tesztelésétől kezdve a rakétagyártáson át a kutatás-fejlesztési együttműködésig.
Tekintse meg Párizs nevezetességeit a fenti képre kattintva!
A brit védelmi minisztérium EUobserver által idézett szóvivője szerint a két fél jó úton halad ahhoz, hogy 2016-ra létrejöjjön a CJEF, amelynek légi komponensét jövő hónapban már közös hadgyakorlaton próbálják ki. „A védelmi együttműködésünk [a 2010-es megállapodás óta] mind fontosságában, mind területében nőtt” – nyilatkozta a minisztériumi szóvivő. A két ország hadseregének tagjai rendszeresen közös képzéseken vesznek részt; néhány brit tiszt pedig a francia Charles De Gaulle anyahajón szolgál. London és Párizs 2030-ra közös pilóta nélküli repülőgépet is kifejlesztene.
Az EU közös védelempolitikája is továbblépne
Eközben azonban az Európai Unió is szeretné mélyíteni Közös Biztonság- és Védelempolitikáját (CSDP). A kérdéssel decemberben a legmagasabb, állam- és kormányfői szinten foglalkoznak majd a Huszonnyolcak. Öt év óta ez lesz az első alkalom, hogy az Európai Tanács elé kerül a téma, és a legelső eset, hogy csak és kizárólag ennek szenteljenek egy teljes ülést. A tagállamok minisztereiből álló Tanács soros litván elnöksége szeptember elején jókora lendülettel igyekezett előkészíteni az állam- és kormányfői tanácskozást.
Az EUobserver által idézett brit szóvivő nem kívánt arra a kérdésre válaszolni, hogy a szigetország inkább a kétoldalú kapcsolatokat vagy az EU-szintű megoldást pártolja, ám ez már a 2010-es brit-francia megállapodás megkötésekor világos volt. „Rá kell mutatnom, hogy ez nem Tony Blair útjának megismétlése Saint Malóba, ahol mélyebb katonai együttműködésre szólított fel az EU-n keresztül” – utalt Liam Fox akkori védelmi miniszter arra a brit-francia találkozóra, amelyből végül a CSDP kinőtte magát. „Nem is egy EU-hadseregre törekvés, amelyet ellenzünk. Ez valós képességek és kézzelfogható eredmények eléréséről szól – valamint annak bizonyításáról, hogy nem mindig kell EU-szinten folynia az együttműködésnek Európában” – szögezte le Liam Fox.
Philip Hammond (Forrás: Wikipedia)
Utóda, Philip Hammond sem rejtette véka alá, hogy a kétoldalú vagy az uniós együttműködés pártján áll. Szeptember 10-én Londonban arra figyelmeztetett, hogy „a védelmi eszközök exportjába és a kormányok közti védelmi üzletekbe való beavatkozás, vagy katonai termékekre vonatkozó külön európai szabványok létrehozása az Európai Bizottság szerepének jelentős kiterjesztését jelentené, és nem feltétlenül állna az Egyesült Királyság védelmi iparának érdekében” – ezért „ellen fogunk neki állni”. Emellett ígéretet tett, hogy nagyon figyelmesen rajta tartja a szemét a „lehetséges brüsszeli beavatkozáson”, és megvédi a vállalatokat az EU „bürokratikus terheitől”.
A merkeli közöny lehet a fő akadály?
Judy Dempsey, a Carnegie Alapítvány külső munkatársa szerint ugyanakkor a brit konzervatívok euroszkepticizmusa mellett egy másik szereplő érdektelensége is kisiklathatja az uniós terveket. Egy elemzése rámutat, hogy Angela Merkel német kancellár „alig mutat érdeklődést a védelem- és biztonságpolitika iránt”, ez pedig komoly politikai vákuumot okoz Európában; akadályozza az EU stratégiájának kialakítását, és rombolja a hitelességét. Merkel tavaly októberben megbuktatta a tervet, hogy a brit BAE és a páneurópai EADS egyesüljön. Ha az üzlet létrejött volna, azzal a világ egyik legnagyobb védelmi óriásvállalata jött volna létre, amely az USA-beli konkurensek számára is nagyon erős versenytársat jelentett volna, de részben az EADS által létrehozott német munkahelyek és Berlin befolyásának féltése miatt Merkel megtorpedózta az amúgy is ingatag egyezséget.
A közös hadi technológiai és -ipari bázis megteremtése ugyanakkor fontos része az uniós intézmények júliusi javaslatcsomagjának, ám a fentiek fényében kérdés, hogy mit tudnak ebből elfogadni a tagállamok. Egyelőre nem teljesen világos, hogy milyen irányt vesz majd a szeptember 22-ei választások után a német külpolitika, de a britek vélhetően továbbra is ragaszkodni fognak a nemzeti szuverenitásuk megőrzéséhez, és ellenszenvvel fognak viseltetni az EU-szintű megoldásokkal szemben.
KitekintőAz Egyesült Királyság és Franciaország kétoldalúan igyekszik szorosabbá fonni védelmi együttműködését. A két ország költi az EU tagállamai közül a legnagyobb összeget – a stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) szerint tavaly 92 milliárd eurót – védelmi célokra, ugyanakkor mindkét nagyhatalom fegyveres ereje megsínylette a gazdasági válságot, különösen az Egyesült Királyságé.
A szigetország például egy 2010-es döntéssel úgy selejtezte le az anyahajóiról indítható, helyből és rövid felszállásra képes (STOVL) Harrier-flottáját, hogy azóta sincs erre semmilyen alternatívája, így egyetlen megmaradt, csak STOVL-repülőgépek indítására alkalmas hordozója, az Illustrious csupán helikopter-hordozóként szolgál. Ugyan már elkezdték építeni a hajó utódját, amelyre F-35-ös gépeket telepítenének, de legkorábban csak az évtized vége felé tud majd az Egyesült Királyság tengerről vadászgépeket indítani, ráadásul folyamatos a vita arról, hogy az F-35-ösök STOVL-képes B vagy a hajókatapultot igénylő C verzióját válasszák.
Csúszások és következetlenség a brit anyahajók körül
A 2010-ben hatalomra került – konzervatívok által vezetett – brit kormány számos kanyart hajtott végre az anyahajó-flottájával kapcsolatban. Először szerették volna, ha az akkor már épülő új hordozó, a Queen Elizabeth és még csak a tervezőasztalon létező testvérhajója, a Prince of Wales közül mindössze az egyik készül el. A Munkáspárt regnálása alatt kötött szerződések kikötései miatt ugyanakkor úgy látták, inkább megéri mindkettőt megépíteni. A 2010-es felülvizsgálat szerint a 2016-ra üzembe helyezhető Queen Elizabeth-et testvére elkészülte után határozatlan időre „meghosszabbított készenlétbe” helyeznék, azaz egy kikötőbe raknák, és az első adandó alkalommal eladnák. A második, 2019-re hadrendbe álló hajót felszerelték volna egy elektromágneses katapultrendszerrel, így alkalmassá téve, hogy a várhatóan 2020-tól érkező F-35-ösök olcsóbb, nem STOVL-képes C típusával is használhassák, azaz nem kellene a drágább B verziót megvásárolniuk, ráadásul többek között a francia gépekkel is kompatibilis lenne. Azóta viszont újra irányt váltott a kérdésben a brit kormány: 2012 májusára kiderült, hogy ez a megoldás az első tíz évben 1,2 milliárd fonttal többe kerülne, így ismét a B változat lett a favorit, a katapult ötletét pedig elvetették. A brit Nemzeti Számvevőszéki Hivatal idén májusban megállapította, hogy a 2010-es felülvizsgálat hibás feltevéseken és pontatlan adatokon alapult, és többek között abban is tévedett, hogy a katapultrendszerrel mennyire lenne a hajó alkalmas Franciaország és az USA gépeinek indítására. A jelentés szerint a kormány elhamarkodottan döntött, de dicséretet érdemel, amiért belátta a hibáját. Közben kiderült, hogy a B variáns 2023-ig nem állhat hadrendbe a hajón, és egy, a hordozókat védő korai figyelmeztető rendszer is csak két éves csúszással, 2022-re lesz kész.
Az épülő HMS Queen Elisabeth márciusban (Forrás: Wikipedia)
Az Egyesült Királyság számára komoly problémát okozhat a tengerről indítható légierő hiánya, ezért lépéskényszerben van, és fontos számára valamiféle együttműködés egy megbízható partnerrel. Az ország 1982-ben vívott győztes háborút Argentínával a Falkland-szigetekért, amelyet a brit Védelmi Minisztérium egy idén augusztusi nyilatkozata alapján jelenleg mindössze két – a Királyi Légierő (RAF) honlapja szerint négy – Eurofighter véd a levegőből. A legközelebbi RAF-bázis Ascension szigetén, több mint hatezer kilométerre található, így további légierőt gyakorlatilag csak hordozóról vagy esetleg egy közeli szövetséges bázisról tudnának biztosítani. Utóbbi esélyeit azonban jelzi, hogy 2011-ben a dél-amerikai országok jelentős részét tömörítő Mercosur úgy döntött, nem engedi kikötni a Falkland-szigetek lobogóját viselő hajókat a területén. Az argentin kormány eközben továbbra is kihasznál minden alkalmat – így többek között az idén kiéleződő brit-spanyol konfliktust Gibraltár miatt –, hogy a szigetek iránti igényét bizonygassa. Argentína idén augusztusban ráadásul megállapodott Spanyolországgal, hogy húsz Mirage F1M-et vásárol, amelyek ugyan szerényebb képességűek, mint az Eurofighterek, de a lépés miatt így is komoly veszélyről cikkeztek a brit lapok.
A brit-francia együttműködés segíthet
London és Párizs 2010 novemberében kötött kétoldalú védelempolitikai megállapodást, amelynek része, hogy a 2020-as évek elejére egy integrált, közös csapásmérő erőt hoznak létre az anyahajók köré csoportosítva, és mindkét fél repülőgépei használhatják a másik hordozóit. A megegyezés értelmében egy Kombinált Egyesített Expedíciós Erőt (Combined Joint Expeditionary Force, CJEF) is felállítanak, és egy sor területen működnek együtt az atomfegyverek közös szimulált tesztelésétől kezdve a rakétagyártáson át a kutatás-fejlesztési együttműködésig.
Tekintse meg Párizs nevezetességeit a fenti képre kattintva!
A brit védelmi minisztérium EUobserver által idézett szóvivője szerint a két fél jó úton halad ahhoz, hogy 2016-ra létrejöjjön a CJEF, amelynek légi komponensét jövő hónapban már közös hadgyakorlaton próbálják ki. „A védelmi együttműködésünk [a 2010-es megállapodás óta] mind fontosságában, mind területében nőtt” – nyilatkozta a minisztériumi szóvivő. A két ország hadseregének tagjai rendszeresen közös képzéseken vesznek részt; néhány brit tiszt pedig a francia Charles De Gaulle anyahajón szolgál. London és Párizs 2030-ra közös pilóta nélküli repülőgépet is kifejlesztene.
Az EU közös védelempolitikája is továbblépne
Eközben azonban az Európai Unió is szeretné mélyíteni Közös Biztonság- és Védelempolitikáját (CSDP). A kérdéssel decemberben a legmagasabb, állam- és kormányfői szinten foglalkoznak majd a Huszonnyolcak. Öt év óta ez lesz az első alkalom, hogy az Európai Tanács elé kerül a téma, és a legelső eset, hogy csak és kizárólag ennek szenteljenek egy teljes ülést. A tagállamok minisztereiből álló Tanács soros litván elnöksége szeptember elején jókora lendülettel igyekezett előkészíteni az állam- és kormányfői tanácskozást.
Az EUobserver által idézett brit szóvivő nem kívánt arra a kérdésre válaszolni, hogy a szigetország inkább a kétoldalú kapcsolatokat vagy az EU-szintű megoldást pártolja, ám ez már a 2010-es brit-francia megállapodás megkötésekor világos volt. „Rá kell mutatnom, hogy ez nem Tony Blair útjának megismétlése Saint Malóba, ahol mélyebb katonai együttműködésre szólított fel az EU-n keresztül” – utalt Liam Fox akkori védelmi miniszter arra a brit-francia találkozóra, amelyből végül a CSDP kinőtte magát. „Nem is egy EU-hadseregre törekvés, amelyet ellenzünk. Ez valós képességek és kézzelfogható eredmények eléréséről szól – valamint annak bizonyításáról, hogy nem mindig kell EU-szinten folynia az együttműködésnek Európában” – szögezte le Liam Fox.
Philip Hammond (Forrás: Wikipedia)
Utóda, Philip Hammond sem rejtette véka alá, hogy a kétoldalú vagy az uniós együttműködés pártján áll. Szeptember 10-én Londonban arra figyelmeztetett, hogy „a védelmi eszközök exportjába és a kormányok közti védelmi üzletekbe való beavatkozás, vagy katonai termékekre vonatkozó külön európai szabványok létrehozása az Európai Bizottság szerepének jelentős kiterjesztését jelentené, és nem feltétlenül állna az Egyesült Királyság védelmi iparának érdekében” – ezért „ellen fogunk neki állni”. Emellett ígéretet tett, hogy nagyon figyelmesen rajta tartja a szemét a „lehetséges brüsszeli beavatkozáson”, és megvédi a vállalatokat az EU „bürokratikus terheitől”.
A merkeli közöny lehet a fő akadály?
Judy Dempsey, a Carnegie Alapítvány külső munkatársa szerint ugyanakkor a brit konzervatívok euroszkepticizmusa mellett egy másik szereplő érdektelensége is kisiklathatja az uniós terveket. Egy elemzése rámutat, hogy Angela Merkel német kancellár „alig mutat érdeklődést a védelem- és biztonságpolitika iránt”, ez pedig komoly politikai vákuumot okoz Európában; akadályozza az EU stratégiájának kialakítását, és rombolja a hitelességét. Merkel tavaly októberben megbuktatta a tervet, hogy a brit BAE és a páneurópai EADS egyesüljön. Ha az üzlet létrejött volna, azzal a világ egyik legnagyobb védelmi óriásvállalata jött volna létre, amely az USA-beli konkurensek számára is nagyon erős versenytársat jelentett volna, de részben az EADS által létrehozott német munkahelyek és Berlin befolyásának féltése miatt Merkel megtorpedózta az amúgy is ingatag egyezséget.
A közös hadi technológiai és -ipari bázis megteremtése ugyanakkor fontos része az uniós intézmények júliusi javaslatcsomagjának, ám a fentiek fényében kérdés, hogy mit tudnak ebből elfogadni a tagállamok. Egyelőre nem teljesen világos, hogy milyen irányt vesz majd a szeptember 22-ei választások után a német külpolitika, de a britek vélhetően továbbra is ragaszkodni fognak a nemzeti szuverenitásuk megőrzéséhez, és ellenszenvvel fognak viseltetni az EU-szintű megoldásokkal szemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése