2013. október 1., kedd

Elegük van! Leszerelnek a rendőrök

Százasával hagyják el pályájukat a rendőrök, s ennek a fizetések mellett a szakmai kudarcok is okai, melyektől a kezüket megkötő jogszabályok miatt szenvednek a bűnüldözés során. „Uram, ennek így nincs sok értelme, elegem van abból, hogy csak papírokat gyártunk, az eredmény legcsekélyebb reménye nélkül” – fakadt ki a Figyelő Online munkatársának egy betörés helyszíni szemléje során a kiküldött nyomrögzítő. Kollégája közben a bejárati ajtón keresett szénporos technikával ujjlenyomatokat, de bólogatása jelezte, maximálisan egyetért munkatársával. Egyikük leszerelése akkor már folyamatban volt, 13 évnyi szolgálati idő után hagyja ott a pályát, de a másik rendőrt is egy ideje foglalkoztatta a gondolat, hogy más munka után néz.
Nincsenek egyedül ezzel a gondolattal. Azt mesélték, az állományból nagyon sokan csalódottak, s nem csak a pénz miatt. Kilátástalannak tartják a munkájukat, egy szokásos, az előbb említett betöréshez hasonló bűncselekmény felderítése szinte reménytelen. Tisztességből elvégzik a kötelező feladatokat, de közben egy percig nem ringatják abba a hitbe a károsultat, hogy valaha is előkerülhetnek az ellopott értéktárgyai. A rendőrök panaszkodnak az állomány szegényes felszereltségére, a bűnözőket inkább segítő jogszabályokra. Pedig az elmúlt időszakban több olyan jogszabály is született – például a szabálysértési törvény szigorítása – amely a bűnüldözés visszaszorítását célozta – hívta fel a Figyelő Online figyelmét egy kormányzati szereplő. A rendőröknek a mindennapokban azonban más tapasztalataik vannak.
Azt, hogy komoly a baj, ki lehetett szűrni Orbán Viktor közelmúltban elhangzott mondataiból.

A kormányfő pár hete a Blikk című lap szerkesztőségében járt, s ott egy, a közigazgatási életpálya modellre vonatkozó olvasói kérdésre válaszolva kifejtette, hogy előbb a pedagógusok kerültek sorra („úgy döntöttünk, hogy elsőbbséget adunk a gyerekeinket nevelő pedagógusoknak”), de most a rendőri állomány altisztjeivel foglalkozik, mert veszélyes pályaelhagyási jeleket lát. Tudomásunk szerint nem csak a miniszterelnök, de belügyminisztere Pintér Sándor környezetében is azt tapasztalják, hogy a sok rendőr szerel le, ezért beavatkozásra van szükség. Az elmúlt bő öt évben, tehát 2008 és 2012 között 9074 rendőr távozott a pályáról – ez a jelenlegi, 47 918 fős teljes foglalkoztatotti létszám csaknem ötödét teszi ki! Idén sem tört meg a trend, január és augusztus között már 629 dolgozó munkaviszonya szűnt meg.
Eközben az iskolapadból tavaly, illetve idén az eddig eltelt időben 1534 új rendőrrel bővült az állomány. Igaz, hogy két évvel ezelőtt egyetlen év alatt 4141 főt neveztek ki, akik a rendőrségi oktatási intézményekből kerültek ki, de ezzel együtt is a létszám apadása olvasható ki az Országos Rendőr-főkapitányság lapunk rendelkezésére bocsátott adataiból. Ennek üteme azonban nem növekszik, hanem csökken – állapította meg saját adataiból az ORFK. Mindenesetre figyelmeztető jel, hogy olyan, viszonylag friss kollégák is szabadulnának az egyenruhától, akik e döntésük miatt kénytelenek visszafizetni a képzésük díját. Az ORFK tájékoztatása szerint a visszafizetési kötelezettséget a tanulói szerződés szabályozza: amennyiben a tanuló jogviszonya saját hibájából, vagy próbaidőből, illetve a hivatásos szolgálati jogviszony a végzést követő két éven belül szűnik meg, időarányosan visszafizetési kötelezettség terheli a leszerelő rendőrt. A fizetésekhez képest nem csekély összegről van szó, a képzés átlagos költsége 915 515 forint. Szintén az ORFK-tól tudjuk, hogy 2009 óta összesen 217 rendőr fizette vissza a fenti okok miatt a képzése díját.
Arra a kérdésünkre nem kaptunk választ, hogy mennyi a rendőrök átlagos havi fizetése. Az ORFK azt kérte, hogy pontosítsuk a kérdésünket. A Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint a költségvetési szektoron belül a közigazgatás, védelem; kötelező társadalombiztosítás területén (ide tartoznak mások mellett a rendőrök is) a dolgozók rendszeres havi bruttó átlagkeresete 2012-ben 234 576 forint volt, miközben a költségvetési átlag 192 491 forint volt ugyanebben az időszakban. A nemzetgazdasági átlag pedig 208 677 forint tavaly, vagyis a rendőrök fizetése pusztán ebben az összevetésben nem tűnik alacsonynak (persze az átlagtól lefelé és felfelé is jelentős lehet az eltérés az állományon belül). Ugyanakkor ezek az összegek az előző évhez viszonyítva a közigazgatásban, védelemben dolgozók esetében alacsonyabbak, a másik két bérmutató esetében viszont magasabbak.
Pályaelhagyók
Év Fő
2008 2563
2009 2018
2010 1512
2011 1704
2012 1277
2013. szeptember 1-ig 629
(forrás: ORFK)

(figyelo.hu )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése