2013. december 10., kedd

Ötéves terv a Google-tól: mikrofonok a plafonba és csip az agyunkba

Scott Huffman, a Google fejlesztési igazgatója szerint öt éven belül mikrofonok lesznek a mennyezetbe szerelve és chipek az agyunkba, hogy ezáltal gyorsabban tudjunk keresni a világhálón.
A London Independent által készített interjúban Huffman elmondta, hogy a Google olyan koncepciókon dolgozik, amik a mennyezetről lelógó, a verbálisan feltett kérdésekre reagáló mikrofonokon alapulnak.
„Valahogy úgy képzeljük el, mint egy személyi asszisztenst, aki félbeszakítva emlékeztet, hogy „ideje indulni”. Pontosan azokat az információkat fogja közvetíteni, amiket keresünk,” mondta Huffman. „Öt év múlva… a Google pontosan úgy fog válaszolni kérdéseinkre, mint egy ember.”
Amikor arról kérdezték, hogy vajon nem jelent-e majd komoly kihívást megvédeni egy ilyen rendszert az NSA és hasonló szervezetek tolakodó megfigyelési taktikáitól, Huffman fölényesen annyit mondott, hogy az emberek nyugodtan bízzák a Google-ra (egy olyan cégre, amelyik szabad kezet adott az amerikai titkosszolgálatnak, hogy a felhő hálózatukon tárolt adatok között kutakodjon) az információik védelmét.
Huffman azzal dicsekedett, hogy a rendszer hamarosan arra is képes lesz, hogy összeállítsa a felhasználó által mikrofonon kért, számára érdekesnek számító sportesemények összefoglalóit, majd azt megjelenítse a tévé képernyőjén, vagy elintézze helyette az utazásokkal kapcsolatos tervezést.
„Megkérdezhetem például a Google asszisztenst, hogy melyik éttermet ajánlja, ahol francia konyha van, de nem túl drága. A Google erre azt válaszolja majd, hogy „Rendben, akkor ide menjetek,” és mire beülök az autómba, már az adott étteremhez navigál a GPS. Nagyon izgalmas számunkra a lehetőség, hogy a különféle eszközök tudjanak egymással kommunikálni,” mondta.
A Google úgy gondolja, hogy képes lesz az emberek adatigényeit olyan módon kielégíteni, hogy az eredményeket egyenesen a felhasználók agyába elhelyezett mikrocsipekre küldi,” áll a cikkben. Hoffman szerint ez egy üdvözletes koncepció.
Bár sok ember szemében az agyba ültetett mikrocsip rémisztő és mindenképpen disztópikus lépés, a transzhumanizmus (az ember szellemi és fizikai képességeinek a tudomány és technológia segítségével történő fejlesztése) követői számára ez egy komoly előrelépésnek számít. Szerintük az ilyen jellegű fejlesztéseket elutasítók a tudomány és fejlődés ellenségei.
A Google féle „utópia” megvalósulásához elengedhetetlen, hogy az agyba ültetett mikrocsipek olyan széles körben elterjedjenek, mint ma a mobiltelefonok. Mindezt természetesen a kényelem nevében fogják népszerűsíteni, biztosítva a felhasználókat, hogy a Google fantasztikus biztonsági rendszere megóvja az adatokat a kíváncsi szemektől (a titkosszolgálatok kivételével persze).
Ahogyan arról már korábban írtunk, a Google célja, hogy idővel minden párbeszédet halljon, létrehozva ezáltal a „tárgyak Internetét” (Internet of things), amelyben minden eszköz a hálózat része és ezzel potenciális megfigyelőeszköz is.
A párbeszédeket lehallgató és elemző okos utcai lámpáktól az Xbox-on át a mobiltelefonokig, az egész környezetünket arra készítik elő, ahogy azt David Petraeus, a CIA volt igazgatója megfogalmazta, hogy igazi áldássá válhasson a „titkos államvezetés” számára.


Forrás: Infowars.com

http://idokjelei.hu/2013/12/oteves-terv-a-google-tol-mikrofonok-a-plafonba-es-csip-az-agyunkba/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése