2013. december 10., kedd

Mindegy van-e pénzed, plázaépítés miatt is kilakoltathatnak

Hétfőn a parlament jóváhagyta a törvényt, miszerint a lakásbérleti szerződéseket a törvény erejével is meg lehet szüntetni. Ennek feltétele, hogy a bérleti jogviszony fennmaradása egy "kiemelt beruházás megvalósítását akadályozza". Például egy hipermarket, pláza, lakópark, vagy ötcsilagos szálloda építését.
Mától ha a kormány értesítést kap, hogy egy kiszemelt lakópark/nagyobb háztömb helyén izraeli befektetők egy újabb plázát akarnak építeni (mert miért ne), akkor a kormánynak nem kell az aggályoskodókkal foglalkoznia, elég egy gyors rendeletet hozni arról, hogy az új beruházás stratégiai szempontból kiemelt jelentőségű. Erre hivatkozva kilakoltathatják a háztömbben lakó összes bérlőt.
A képviselők 239 igen, 72 nem szavazattal fogadták el a indítványt, ami a mai tendenciákat figyelembe véve különösen veszélyes. Ugyanis a szabadkőművesek által idealizált "mobil társadalom" azt jelenti, hogy az embernek nincsen otthona, ehelyett mindig éppen oda költözik, ahol épp szükség van munkaerőre. Ennek megfelelően csak nagyon kevés ember engedhetné meg magának, hogy saját házat vegyen, a társadalom nagy része évről évre költözne és újabb albérletekben élne.
A nyugati országokban emiatt válik elterjedtebbé a bérleti szerződés, mint a saját ház tulajdonlása, - ott már félig megvalósult ez a bizonyos "mobil társadalom". Mivel a hazai parlamenti pártok mind valamelyik szabadkőműves páholy fedőszervezeteként működnek, érthető módon Magyarországon is szegényedik a lakosság, egyre kevesebben engedhetik meg maguknak a saját otthont, ehelyett - anyagi okok miatt - egyre népszerűbb a lakásbérlés.
Az új generáció már nem tud munkabérből lakáshoz jutni. A hitelfelvételtől a kilakoltatás veszélye miatt a fiatalok is egyre inkább tartózkodnak, - de már a lakásbérlés sem kiút, mert a Fidesz törvényt hozott arról, hogy ha Móshe Shalom szerint az Ön tartózkodási helyén hétfőn megkezdik egy pláza építését, akkor azonnal költöznie kell.
Fenyvesi Áron

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése