2014. január 24., péntek

Berkut


Az ukrán főváros már több hónapja utcai harcok színtere. Az előzmény pedig a kormány ellenes tüntetésekkel vette kezdetét, amit először hivatalosan betiltottak, majd bevetették a rendőrséget is.

Jelenleg két nagyobb alakulat vesz részt a kormány oldaláról az utcai harcokban. A fényképek nagy részén ők láthatóak, és sokszor egyszerű „rendőrként„ emlegetik őket.

Szó mi szó a „milicija” avagy a rendőrség tagjai is láthatóak néha tömegoszlató felszerelésben, de a felvarróknak köszönhetően elég jól azonosítható a másik két alakulat.

Tehát elsőként akik kitűnnek a tömegből azok a Berkut rendőri erői tagjai. A Berkut-ot az orosz OMON mintájára szervezték meg, és olyannyira hasonlítanak rájuk, hogy még a kék színű egyenruhájuk is megegyezik.

Ahogy orosz megfelelője a Berkut is egyfajta „készenléti rendőrségnek” tekinthető, mivel főleg közrendvédelmi és rendezvény biztosítási feladatokat lát el.

Emellett azonban előszeretettel vetik be még a szervezett bűnözés elleni harcban is. Ennek során szó szerinti rohamosztagként számolnak fel illegális szerencsejáték barlangokat, és egyéb a szervezet bűnözés elleni harchoz köthető tevékenységben vesznek részt.

A Berkut is rendelkezik „felszámolókkal” és nem meglepő módon néha még Ukrajnában is előkerülnek a BTR 80-as PSZH-k, amikor különösen veszélyes bűnözőket fognak el.

Minden nagyobb Oblaszty-ban és minden nagyobb városban találhatóak Berkut egységek. A Berkut csapatok 2008-as létszáma 3250 fő volt. Tagjai jól képzettek, és általában a hadseregtől kerülnek át.

A Berkut korábban a Szervezett Bűnözés Elleni Főigazgatóság alárendeltségébe tartozott, de azóta átkerült a Belügyminisztérium Közrendvédelmi Főigazgatósága alá (Directorate of Public Security).

A Berkut tagokat könnyű felismerni. Bordó baret sapkát viselnek, és kék színű, tigris csíkos gyakorló ruházatot hátán a Беркуt felirattal. A bal vállukon látható az alakulat felvarrója is, egy arany színű (fehér) sas az ukrán zászló előtt.

A tagjai fekete színű tömegoszlató sisakot viselnek, ami inkább bukó sisak, fekete színű golyóálló mellényt és lábszár védőt. Az általuk használt pajzs nem mai darab, ez ugyanis a „szabvány” orosz tömegoszlató fém pajzs.

Néhány esetben azonban már felbukkan rajtuk Molle-s málhamellény is, de ebben az esetben más feliratot is viselnek a hátukon, tehát nem tudom hogy ez az adott Oblaszty-ból érkezett egység ismertető jegye, vagy a Berkuton belül található egyik speciális egységet lehet látni.

Az utóbbi években az amúgy is hírhedt egység, amely a kemény fellépéseiről ismeretes, sokszor került bevetésre az ellenzéki tüntetések felszámolására.

Fő különbség az OMON-al szemben, legalábbis nem említik sehol, hogy a Berkut nem része a hadseregnek, a felszerelésében nem találhatók meg a páncéltörő rakéták, vagy más gyalogsági fegyverek.

De mivel a belügyi erők tartalék alakulatának számítanak, és háború esetén az ukrán belügyi egységek a hadsereg alárendeltségébe kerülnek, ezért feltételezhető, hogy ilyen esetben a Berkut is bevetésre kerülne.

(combatgear.blog.hu )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése