2014. január 24., péntek

Potyognak a milliárdok Döbrögi Ráhel ​körül

Gondoskodó apa…
A kormányváltás óta sorra nyerte, nyeri az állami megbízásokat az E-OS (ma már Elios) Innovatív Zrt.
Itt dolgozik (értsd: lop) Tiborcz István, a miniszterelnök veje.
A nyilvános adatok szerint a cég 2010 óta több, mint 3 milliárd forint közpénzt nyert különböző állami tendereken, árbevételét egy év leforgása alatt megnégyszerezte.
Az 1986-os születésű, tehát mindössze 27 éves Tiborcz István vezető tisztségviselő, igazgatósági tag az E-OS Innovatív Zrt-ben. A cég jogelődje a Tiborcz István résztulajdonában álló ES Holding Zrt., amit a Simicska-Nyerges birodalom szerzett meg. A Közgép-leány E-OS Zrt.2010-ben döntött úgy, hogy felvásárolja a Tiborcz-céget, és átnevezi E-OS Innovatív Zrt-re.
Lázár János városától jött az első nagy megbízás
A Tiborcz-érdekeltség első nagy állami megbízását 2010 márciusában kapta meg, nem mástól, mint Lázár János önkormányzatától.
Az ES Holding Zrt-vel Hódmezővásárhely2010 márciusában kötött szerződést a közvilágítás korszerűsítésére úgy, hogy ekkor még a cég komolyabb referenciákkal nem rendelkezett. A beruházás teljes költsége749,5 millió forint volt,és 50 százalékos uniós pályázati támogatással valósult meg.
A következő állami megrendelés az Újszilvási Önkormányzatnak köszönhető, velük 2011-ben áprilisában szerződtek – már E-OS Innovatív néven – egy naperőmű felépítésére 430 millió forint értékben. A közbeszerzés nagy vihart kavart, hiszen hiába támadták meg az eredményt a versenytársak, a közbeszerzési döntőbizottság köz- és nemzetgazdasági érdek miatt engedélyt adott a szerződés megkötésére.
A cég 2011 végén megnyerte a Szegedi Tudományegyetem közbeszerzését is, melynek keretében napelemeket telepítettek az SZTE épületeinek tetejére. Ez a beruházás 880 millió forintba került, és itt is voltak problémák a közbeszerzéssel. A közbeszerzést először a legolcsóbb ajánlatot benyújtó KÉSZ Zrt. nyerte meg, az E-OS Innovatív viszont – amely a talpon maradt cégek közül a legdrágább ajánlatot adta – megtámadta az eredményt. A közbeszerzési döntőbizottság pedig egy vitatható döntéssel az E-OS Innovatív Zrt.-t hozta ki nyertesnek.
Naggyá lettek Ezekkel a munkákkal az E-OS Innovatív szédületes növekedést ért el.
Míg 2009-ben az árbevételük a 9 millió forintot sem érte el,
addig 2010-ben már a 700 millió forintot közelítette,
egy év múlva pedig 2,8 milliárd forintra emelkedett, ami a 2010-es összegnek majdnem a négyszerese.
Jut legalább foggyémántra
A 2012-es adatok a céginfo.hu adatbázisában még nem állnak rendelkezésre, a megbízások alapján viszont a tavalyi sem lehetett rossz év a cég életében.
Egyrészt kaptak egy 300 milliós megbízást a Siófoki Önkormányzattól,
másrészt egy 160 milliósat a Szolnoki Főiskolától (a linken 190 millió forint szerepel, de a szerződés szerint 160 a bruttó érték),
harmadrészt pedig egy 130 milliós a Paksi Önkormányzattól.
2013 januárjában aztán az is kiderült, hogy a tököli börtön 600 milliós beruházásában is részt vehetnek.
A cég állami megbízásai 2010-től:
· Hódmezővásárhely: 750 millió forint
· Újszilvás. 430 millió forint
· Szeged: 880 millió forint
· Siófok: 300 millió forint
· Szolnok: 160 millió forint
· Paks: 130 millió forint
· Tököl: 600 millió forint
Az adatok összesítése után kiderül: a cég 3 év leforgása alatt 3,2 milliárd forint közpénzt nyert el, ami nem rossz arány egy olyan vállalkozás esetében, amely 2009-ben még komoly referenciákkal sem rendelkezett.

Milyen családszerető miniszterelnökünk van!

ÚJRA KELL VÁLASZTANI EZT AZ ARANY EMBERT!

Atyai birtoklevél is kerül még. Majd jövőre már kutyabőrön!
http://balrad.wordpress.com/2014/01/24/potyognak-a-milliardok-dobrogi-rahel-%e2%80%8bkorul/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése