2014. február 24., hétfő

Akár 50milliárd is lapul a képviselők bankszámláin, ennek javarésze haza és nemzetárulásból fakad!

Irigylésre méltó az országgyűlési képviselők többségének anyagi helyzete. A Blikk a vagyonnyilatkozatok alapján összesítette a pénzügyi vagyonukat, és kiderült: a képviselők 4,7 milliárd forintot tartanak számláikon, míg tartozásuk csak 2 milliárd forint. A tavalyi számokat nézve a honatyák szépen gyarapodtak az elmúlt évhez képest. Megtakarításuk 200 millió forinttal nőtt, hitelük egy esztendő alatt ugyanennyivel csökkent. Így anyagi helyzetük is jobb, mint bármikor: az átlagképviselő 12,3 milliós megtakarítása ötszörösen múlja felül az átlagmagyarét. Igaz, 5,3 milliós hitele is jó négyszer több az átlagénál.
Leginkább a szocialista Veres János dúskál a pénzben. Neki 345,2 milliós betéte van, s nem tartozik. Így több mint százmilliót vert a második Papcsák Ferencre (Fidesz). Veresnek és a szintén vagyonos Puch Lászlónak köszönhető, hogy egy főre vetítve a frakciók között az MSZP-sek állnak a legjobban anyagilag. A 47 fős képviselőcsoport teljes megtakarítása meghaladja az 1,3 milliárd forintot, vagyis fejenként 27,6 millió forint. A 223 fideszes képviselőnek ugyan több pénze, közel 2,4 milliárd forintja van, de ez átlag csak 10,8 milliót jelent.
A politikusok befektetéseiket nézve egy dologban nagyon hasonlítanak: konzervatívak. A pénz több mint 80 százaléka betétekben pihen, jelentősebb rész van még a nyugdíjalapokban, ám részvényekben megtakarításuk alig 2-3 százalékát tartják.
– Alig mernek kockázatot vállalni a képviselők, ha pénzügyekről van szó – vélekedett a Blikknek Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. – Olyan anyagi háttérrel és egzisztenciával, mint az övék, már belevághatnának kecsegtetőbb üzletekbe is. Így vásárolhatnának egyéves futamidejű állampapírokat, részvényeket, akár ingatlant is. A számláikon pedig elég lenne 1-2 millió forint könnyen mozdítható tőkét tartani.
Persze Simon Gábor volt ­MSZP-s elnökhelyettes kapcsán jó kérdés: mi igaz a nyilatkozatokból. Hiszen ő 22 milliós megtakarításról adott számot, majd a Magyar Nemzet kiderítette: titkos osztrák számláján még 240 millió forintnyi, máig tisztázatlan eredetű devizát tartott.
– Biztosan van jó néhány képviselő, aki kijátssza a szabályokat – mondta Kiszelly Zoltán politológus. – Az ő vagyonuknak van a látható része, amit feltüntetnek. De a házastársak nyilatkozatai nem nyilvánosak, s a többi pénz könnyen lehet az ő nevükön, esetleg külföldi számlákon.
(blikk)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése