2014. május 28., szerda

Cseppfolyós gázt Európába! - Finn–észt LNG-megállapodás a küszöbön USA ösztönzésre

A finnországi Gasum és az észtországi Alexela társaság június elején mutatja be a nagy színjátékot a Finn-öbölben építendő, közös cseppfolyós fölgáz (LNG) fogadó terminálra vonatkozó elképzeléseit az Európai Bizottságnak, hogy a megvalósításhoz pénzügyi támogatást kaphassanak (a háttér USA nagy üzletéhez) – jelentette be a Gasum fű alatt. Erről az egész Európát érintő kezdemény(ezés)ről csupán néhány bennfentes szaklap ad némi szűkszavú tájékoztatást - vajon miért?
A két ország már az év korábbi részében megállapodott a 690,6 millió dolláros(vagyis az EB-n keresztül folyó USA-finanszírozott) beruházásról, amelynek részeként a finnországi és az észtországi partra is építenének egy-egy LNG fogadó terminált, amihez természetesen az USA szolgáltatná az alapanyagot. Tehát hiába Oroszország közelsége, a fél világot átlogisztikázzák majd a nyugati szemlélet szerint. Továbbá szándéknyilatkozatukba foglalták további 130 millióból Balticconnector néven tenger alatti gázvezetéki összeköttetést is létesítenek. Az ehhez szükséges műszaki és gazdasági terveket még ebben a hónapban jóvá kívánják hagyatni az Európai Bizottsággal. A finn–észt terminál tervét fel szeretnék vetetni a közös érdekű projektek (PCI) listájára. A munka a nyáron indulna, és már az első szakaszához uniós forrást remélnek. Vagyis az EU-nak - úgy tűnik - egyáltalán nincs önfinanszírozó képessége ma. A Balti Energiapiaci Összekapcsolási Terv (BEMIP) részeként az épp egy hete megfogalmazott, második regionális gázberuházási terv szerint az 15 BEMIP projekt megvalósítása „jelentősen meg fogja változtatni a térség gáztérképét”.
Vjaceslavs Dombrovskis lett gazdasági miniszter közben az Észtország, Lettország és Litvánia által több éve tervezett, közös LNG fogadó kikötő ügyét sürgeti, mert az USA-ból ma már sokkal olcsóbban lehet gázhoz jutni, mint a Gazpromtól - nyilatkozta. Vlagyimir Putyin a napokban megrendezett 18. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon fejtette ki, hogy "Annak érdekében, hogy az USA LNG [Liquefied Natural Gas - cseppfolyósított földgáz] üzlete beinduljon, ki kell építeni az ehhez szükséges infrastruktúrát mind Európában, mind az Egyesült Államokban. Ez mind pénzben is, időben is nagy befektetés... Az ázsiai piacon a földgáz ára épp most emelkedett az 1.6-szorosára. Szerintem egyértelmű, hogy ha az amerikai LNG-vel foglalkozó cégek arra a piacra fókuszálnának, több profitra tehetnének szert." Ha nincs előrelépés, Lettország egyedül is megépíti az LNG létesítményt - sürgetett Dombrovskis. Az orosz Jamal LNG viszont már jóval előbbre tart: a tervezésére és kivitelezésére kiírt tendert a francia Technip nyerte meg. Milyen meglepő, egy európai cég. Vajon elmarasztalják majd az EU-s versenytársak, netán ki is közösítik vagy kémszerepre kárhoztatják a felsőbb körök bírái? Majd kiderül. Egyébként az orosz terminál éves kapacitása 16,5 millió tonna lesz, üzembe helyezése 2017-re várható.
Érdemes elolvasni a következő tanulmányt(A cseppfolyós földgáz, azaz az LNG szerepe Európában, www.southeast-europe.org/pdf/04/DKE_04_M_KECSE_LNG.pdf) az LNG szükségességének megértéséhez az atlantista felfogás szerint. Lassan beigazolódni látszik az ukrán helyzet (gáz)gazdasági-háborújának mibenléte, amiről korábban már közöltünk írást. Európa az USA oldalán veszi fel ismét a piacgazdasági dominancia-háborúban az Ázsia-tömb által elé dobott kesztyűt.
Egy ismételt rossz oldali állásfoglalásnak mi lehet a vége számunkra?
Nyugaton a pusztulás vár...
Gölöncsér Miklós

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése