2014. május 19., hétfő

Megalakult az új állam az Ukrajnából kivált területen


Luganszk megyében megalakult a Luganszki Népköztársaság. Önálló kormánnyal, elnökkel, és elfogadta saját alkotmányát. A másik, szintén népszavazással (96%) kivált terület még nem nyilvánította ki, hogy csatlakozik a megalakult új népköztársasághoz, vagy külön alakít államot. Donyeck vezetésének jelenleg nagyobb gondokkal kell megküzdenie, mivel a kijevi junta a donyecki nagyobb városokat próbálja meg elfoglalni. Luganszkban egyelőre nagyobb a nyugalom, bár a Jobb Szektor csoportjai és felbérelt bérgyilkos mesterlövészek itt is többször próbálnak meg városokba bejutni, melyet a helyi milíciák eddig sikerrel akadályoztak meg. Odessza és Harkov megye még nem tartotta meg a saját területéről rendelkező népszavazást, de már előkészületek zajlanak, hogy ezekeben a régiókban is megrendezzék.
Hídfő.net | Luganszk ellenállás
Valery Bolotov bejelenti a sikeres népszavazást május 12-én
Az új népköztársaság hivatalos megalakulását annak közgyűlésben megválasztott elnöke, Valeri Bolotov jelentette be vasárnap.

http://www.hidfo.net/2014/05/19/megalakult-az-uj-allam-az-ukrajnabol-kivalt-teruleten



Harc tört ki az ukrán-orosz határ közvetlen közelében!


Rossz napra virradtak ma Szlavjanszknál a Karacsun-hegyre szoritott zsidrákhorda zsoldosai.
Napfelkelte óta tüzérséggel lövi őket a Népi Milicia. A nagyobbik bajuk viszont az, hogy már sehová sem tudnak hátrálni. Csak összébb tömörülni-ami meg komoly veszélyt jelent az egészségükre.
De egy kiterjedtebb járvány is könnyen felütheti a fejét a térségben! Magyar idő szerint délután egy órakor harcok robbantak ki a Luhanszk régióban fekvő Uszpenyka falunál.
Ez a falucska mindössze három kilométerre van az ukrán-orosz határtól. És hát bizony három kilométer az nem egy nagy távolság. Még egy Kalasnyikov skulója is elrepül addig-át a túloldalra! Amit pedig Misa talán nem venne jónéven, és…!
(Szveta B-R )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése