Rakétatámadás
érte Afganisztánban azt a NATO támaszpontot, ahol a Victor Ponta román
kormányfő beszédet tartott volna a Kandahárban szolgálatot teljesítő
román katonáknak. A kormány tagjai azon a ceremónián vettek részt,
amely hivatalosan is elindítja az Afganisztánban szolgáló román katonák
visszavonását. A programon jelen volt a kormányfő, a
miniszterelnök-helyettes és a védelmi miniszter is. Csupa olyan
személy, akik Traian Basescu államfő radikális atlantista
célkitűzéseinek megvalósítását gátolják.

A riasztást követően a kormány tagjait páncélozott járművel egy
földalatti bunkerbe menekítették, ami egyben hiteltelenítette is a
kormányfő beszédét, melyben kifejtette, hogy Románia a NATO-tagságnak
köszönhetően biztonságosabb hely, Afganisztán pedig Románia
NATO-szerepvállalásának köszönhetően lett az, emiatt éppen ideje
kivonulni.
Victor Ponta irányítása alatt bár Románia továbbra is részt vesz a
NATO háborús szervezkedésében, azt sem árt megemlíteni, hogy az ország
szép csendben elkezdte visszavonni a NATO-missziókban részt vevő
csapatait. Jelenleg mintegy 2000 katonát állomásoztatnak Afganisztánban
az immár 12 éve húzódó misszióban. A kivonást követően mindössze 200
román katona marad Afganisztánban, akik az ország hadseregében kiképző
feladatot fognak ellátni.
http://www.hidfo.net/2014/06/30/raketacsapas-miatt-kellett-kimenekiteni-roman-kormanyfot
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése