Annak ellenére, hogy egy éve
sokan az Asszád-rendszer bukását vetítették előre, Szíria azóta sem
omlott össze, az ország pedig két szövetségi rendszer ütközőzónájává
vált. Nemrég egy szír tisztviselő bejelentette, hogy már nincs messze a
győzelem; és ennek a kijelentésnek minden alapja megvan, tekintve, hogy
az állandó orosz támogatás mellett iráni alakulatok, valamint a
Hezbollah több ezer fegyverese vette fel a harcot a cionista
gyarmatosítókkal.
Törökország,
Izrael, Szaúd-Arábia fegyveres erői mint szír terroristák részt vesznek
a konfliktusban, de az országban tevékenykedő izraeli alakulatok, az
izraeli légierő által végrehajtott légicsapások, amerikai bunkerromboló
bomba, a lázadóktól elkobzott izraeli terepjárók és egy sor más
bizonyíték mutatja, hogy már a kezdetektől fogva szó nincs egy újabb
"arab tavaszról".
Az
ország légterében már török és izraeli vadászgépeket is lőttek le,
vagyis a nyugati média által csak polgárháborúnak nevezett
eseménysorozat egy egyre terjedő regionális konfliktus jegyeit mutatta,
végül Szíria két nagyhatalom és két szövetségi rendszer ütközőzónája
lett.
Erőegyensúly
A
szír kormányerők kitartása Oroszország térségi pozícióinak
megerősödésével járt együtt. Az orosz haditengerészet újra a
Földközi-tenger meghatározó erőtényezőjévé válik, miközben az agresszív
amerikai beavatkozás sem tette lehetővé, hogy az Egyesült Államok
térségi pozícióit megőrizze.
A
Földközi-tengeren gyakorlatilag egy amerikai kivonulásnak lehetünk
szemtanúi. Egy újabb olajszerző hadjáratot követően, a nyugat újabb
katonai vereségével a Földközi-tenger partvidékén utat tört az orosz
energetika terjeszkedése, a gyarmatosított olaj kitermelését egykor
biztosító nyugati részvénytársaságokat pedig egyre inkább regionális
hatalmak vásárolják fel.
Az
Indiai-óceán meghódítására szőtt tervek is kudarcba fulladtak. A
katonai visszavonulás szemmel látható, a Mogadishu (Szomália) melletti
amerikai légibázis és számos más létesítmény üresen áll, gyakorlatilag
hátrahagyták.
A
nyilvánosság felé az sem egy tartható álláspont, miszerint Izrael a
Közel-Kelet egyetlen demokráciájaként Amerika szövetségese, mert az
utóbbi évek lassan már a kétkedők számára is láthatóvá tették, hogy az
amerikai Izrael-politika esetében a farok csóválja a kutyát, és a
cionista rezsim olyan háborúkba vonja bele az amerikai haderőt, aminek
köze nincsen semmiféle amerikai érdekhez.
Az
Egyesült Államok a likudisták "még nagyobb Izrael" álmának áldozatává
vált, katonai veresége egyértelmű, gazdaságát pedig magával húzza az
agresszív cionista érdekkérvényesítés.
A
Hezbollah harcokban való aktív részvételének és a fejlett orosz
haditechnika kombinációjának köszönhetően az erőegyensúly egyik évről a
másikra megváltozott, az Egyesült Államok pedig újabb katonai vereséget
szenved, még mielőtt hivatalosan is háborúba kezdett volna.
Izrael
évtizedeket töltött azzal, hogy a Golán-fennsíkot egyetlen hatalmas
erődítménnyé formálja, és a jelenlegi konfliktus izraeli
beavatkozásainak is ez a terület a kiindulópontja. Mindazonáltal a
Hezbollah vezetője bejelentette, hogy a Golán-fennsík felszabadítására a
közeljövőben sor fog kerülni. Mivel a Hezbollah már nem csak a térség
legjobban képzett hadereje, hanem állandó jelleggel modernizált
fegyverzettel is rendelkezik, Izrael számára a Golán-fennsíkról indított
támadások egyre kockázatosabbá válnak, és a Hezbollah légvédelme
lehetetlenné teszi, hogy a korábbi gyakorlatnak megfelelően a zsidó
haderő Dél-Libanon területéről indítson rakétatámadásokat.
Izrael
folyamatosan a szír rakétarendszerek jelentette veszélyről beszél.
Valójában Izrael számára az Oroszország által telepített Iszkander
rakéták jelentik a legmagasabb kockázatot. Ezekkel nem csak könnyedén
kiiktathatók a Patriot rendszer elemei, hanem gyakorlatilag védtelenné
teszik a Golán-fennsíkot. Az Iszkander rakétarendszer a szír haderő
által használt S-300-as rendszerek által védve pedig nem csak
lehetetlenné tesznek egy széleskörű izraeli beavatkozást, de nagy
mértékben megváltoztatták az erőegyensúlyt és fokozottan sebezhetővé
tették az izraeli légvédelmet.
Dominó-hatás
Figyelembe
véve, hogy Szíria destabilizálása csak az Irán ellen kezdett háború egy
lépcsőfoka, amit Afganisztán teljes alárendelése és Pakisztán
irányított összeomlása követne, kijelenthetjük, hogy a térségben a NATO
terjeszkedése már az első lépcsőnél kudarcba fulladt.
A
NATO terjeszkedése pedig az erőforrásokért folytatott harc
következménye. A térségben zajló konfliktus az olaj- és
földgázlelőhelyekről szól, amit a nyilvánosság számára aprólékosan
kidolgozott politikai dajkamesékkel tesznek elfogadhatóvá. Mivel a NATO
terjeszkedése megbotlott, a korábban a nyugati gazdaság motorját jelentő
Egyesült Államok többé nem tudja biztosítani saját forrásból a gazdaság
alapját képező olcsó erőforrásokat, ami elkerülhetetlenné teszi a
Nyugat teljes gazdasági leépülését. Mindez Szíriában dőlt el, így nem
lehetnek kétségeink a látszólag kis, regionális konfliktusok
jelentősségét illetően, melyek hazánk várható jövőjére közvetlen
befolyást gyakorolnak.
A
FED, az Európai Unió és az IMF veresége a pénzügyi háborúban
kézzelfogható, de a Nyugat hanyatlása valójában a NATO tervezőasztalain
elkövetett hibákkal dőlt el.
Molnár István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése