„A keresztény és nemzeti franciák háttérbe szorulásának magyarázata a
XVIII. század végi felfordulásban keresendő, illetve a napóleoni Code
civil és a többi napóleoni intézmény tökéletlenségében. Amíg a zsidók
esetében egy spontán, ösztönös önszerveződés természetes – talán etnikai
adottságaiknak, talán az elszenvedett üldöztetésnek köszönhetően –
addig az emancipált zsidók Nyugat-Európában olyan nemzeteket találtak,
melyekben a törvények minden természetes társulás elnyomására
szolgálnak… A zsidók csupán szétszórt individuumokkal kerültek szembe.
Ez nagyban megkönnyítette a dolgukat. Adott lévén a másik oldalon a
zsidó szolidaritás és szervezettség, semmi sem állhatja útjukat, hacsak
nem a jövő antiszemita reakciói, melyeknek egyenlő erősségűeknek kell
lenniük a kiváltó okkal.” (1905. január 15.)
„A zsidók gazdagsága csupán következmény. A zsidók gazdasági hatalma,
a gazdaság megszerzésének és megtartásának képessége onnan ered, hogy
egységes államot alkotnak a mi megosztott államunkban, nemzeti egységet
mutatnak a mi meghasonlott nemzetünk kebelében, s ez kiszolgáltat minket
az ellenséges nemzeteknek.” (1904. március 1.)
„Azt mondják, hogy XIII. Leo pápa kissé túlzónak tartja az
antiszemitizmust. Szerencsére az orléans-i herceg kevésbé kétértelmű,
mint a Szentatya. Mivel fiatal, tüzes, a közjó elszánt harcosa, kevés
megértést mutat a parlamentáris finomkodások iránt, örököse annak a
militarista és nacionalista szellemiségnek, mely Bourbon őseit
jellemezte. Egy nacionalista és antiszemita nép természetes vezetőjeként
a zsidó kérdés megoldására királyi szavával megerősített ígéretet tett.
Olvassák el a kételkedők a san-remói bátor beszédet, s megláthatják,
hogy a francia királyi ház örököse miképpen képes összeegyeztetni, a
régi capeti tradícióknak megfelelően, a lelkiismereti szabadságot a
belső rend követelményével, a vallási és faji háborúk tilalmát azon
szükséges intézkedésekkel, melyeket a zsidó invázió tett szükségessé.”
(1900. március 30.)
„Az antiszemitizmus az a rendszer, mely a legegyértelműbben, a
leghatározottabban és a legáltalánosabban szembeszáll az Emberi Jogok
Nyilatkozatának rendszerével. A zsidó talán nem ember? És ha megfelel az
adminisztratív előírásoknak, nem állampolgár? Ám az antiszemita
rendszer szerint franciának lenni valami több, mint emberi lénynek és a
francia adminisztráció regisztráltjának lenni. Az antiszemitizmus
francia fogalmába történelmi, tradicionális, fizikai és morális elemek
is beletartoznak.”
„A zsidó kérdést nyugodt méltósággal kell kezelnünk. A nemzet
szabadsága és belső rendje szempontjait kell figyelembe vennünk. A
zsidó, akár nagy hatalmú bankár, akár felforgató forradalmár, a zsidó
világbirodalmat építi. A zsidók a nemzetek testvériségét hirdetik, hogy
lefegyverezzék a nemzeteket.”
„A zsidó expanzió, a zsidó internacionálé hatalmas lökést kapott az
1830-as liberális és az 1848-as szocialista forradalmaktól. A következő
korszakban a kapitalizmus és a szocializmus vezető ereje egyaránt a
zsidóság, s újságjaik a Le Monde-tól a Humanitéig.”
„Ha egyrészt elismernők a zsidók mint individuumok jogait, másrészt
meghagynók nekik a közösségi jogot, mely a provinciákat illeti meg,
olyan kettős hatalommal ruháznók fel őket, mely még félelmetesebbé tenné
a zsidó befolyást: jogokkal bírna mint Franciaország polgára, külön
jogai lennének, mint egy provincia önkormányzata tagjának, s mindezek
mellett megmaradnának a zsidó nép tagjaként élvezett jogai.”
„A zsidó kiskereskedők, akik egy szál ingben érkeztek hozzánk,
két-három generáció alatt közép- vagy nagypolgárok lesznek, bankárok és
nagykereskedők, könyvkiadók és sajtómágnások, s befolyásuk messze
meghaladja morális és intellektuális képességeiket. Felemelkedésük
gyorsasága, melyet a zsidók saját intellektuális kiválóságuknak
tulajdonítanak, csupán privilegizált pozíciójuk, etnikai kohéziójuk,
urbánus életformájuk, valamint kiváló helyzetfelismerő képességük
következménye.”
„Hogyan fogadhatnánk be egy ilyen nemzetet hazánk nemzeteinek
szövetségébe?” „Egy ilyen ambíció, mely nem vallási, hanem etnikai
alapú, sohasem képes beilleszkedni a társadalom rendjébe. Az izraeliták
világszövetsége, ha beteszi a lábát egy, kettő, három országba, Európa
minden nemzetére nézve halálos fenyegetést jelent. Ez ébreszti fel
világszerte az antiszemitizmust.” (1920. október 25.)
„Az antiszemitizmus levezetése a zsidó vér összetételéből, a zsidó
orr formájából, ez teljes félreértése a történelmi és társadalmi
faktoroknak: igazából egy áltudomány önkényének kultiválása a
szociológiai tények és a politikai szükségszerűségek tudománya helyett.”
(1930. október 27.)
"Párizs néhány belvárosi utcáját marokkói látogatóink gyönyörű
ruházata vidítja fel. Vannak köztük zöldek, rózsaszínűek, mindenféle
árnyalatúak. A sivatag e fenséges gyermekei közül egyesek olyannak
tűnnének, mintha « ártatlan feddhetetlenséget és fehér lent »
viselnének, ha napbarnított és majdnem fekete ábrázatuk láttán az ember
nem gondolna pokoli mázolásra. A lelkiismeretük akár ruhaszínű, akár
bőrszínű, a ruháik mindenképpen irigylésre méltóak: Eugene Marsan
barátunk a tanúm rá, hogy a leghanyagabb ember is képes lenne olyan
ruhaköltségekre, amelyek ezeket csodálatos, a Hold és Nap mintával
hímzett kabátokat eredményeznék. Úgy tűnik, még a mi olyannyira
felcsákózott és maskarázott köztársasági gárdánk is alulmarad keleti
vendégeink sokszínű pompájával szemben.
Mindezt a színt kellőképpen értékelve mégis igaz, hogy valószínűleg
éppen egy nagy ostobaságot követünk el. Ez a mecset Párizs közepén semmi
jót nem mond nekem. Talán szó sincs az iszlám ébredéséről, amely
esetben mindaz, amit mondok, nem áll meg, és mindaz, amit teszünk, a
leghiábavalóbb dolog. Ha azonban ébredezik az iszlám, és nem hiszem,
hogy ebben kételkedhetnénk, akkor a Korán-hit trófeája Szent Genovéva
dombján, ahol az iszlámellenes kereszténység legnagyobb tudósai
oktattak, nemcsak a múltunk megsértése, hanem a jövőnkre nézve is
fenyegetés. Megadhattuk az iszlámnak, otthon nála, az összes
biztosítékot és minden tiszteletet. Bonaparte levehette cipőit a
mecsetben, Lyautey marsall is ékesszólóan hirdethette a hiedelmek
testvériségét: ezek távoli dolgok voltak, afrikai vagy ázsiai ügyek.
Franciaországban azonban a protektorok és győztesek részéről, egyszerűen
politikai szempontból, a mecset hivatalos felépítése és különösen
köztársasági pompával való felavatása valami olyasmit fejez ki, ami az
országunkba való behatolásra és alattvalóink vagy védenceink általi
birtokba vételére hasonlít. Mindenképpen a gyöngeség obskúrus
beismerésének fogják tartani. Tegnap valaki azt mondta nekem: Innentől
fogva ki az, aki gyarmatosít, és ki az, akit gyarmatosítanak? Ők vagy
mi?
Itt-ott felsőbbséges mosolygást látok, ünnepélyes kinyilatkozásokat
hallok és olvasok a fajok és kultuszok egyenlőségéről. Bölcsek leszünk,
ha nem hagyjuk ezeket túl messzire és túl hangosan hallatszani. Az a
hódító, aki túlzottan odafigyel a meghódított hitére, aligha lesz sokáig
hódító.
Áthágtunk a türelem, a tisztelet és a barátság méltányos korlátain.
Elkövettük a túlzás bűnét. Az ég adja, hogy ne kelljen érte fizetnünk
rövidesen, és hogy a nemes fajokat, amelyeknek egy ilyen értékes
engedménnyel tartoztunk, soha ne részegítse meg gyöngeségünk érzése."
(Action francaise, 1936. július 13.)
Maurras fenti írásának - kronológiailag talán kissé megkésett,
politikailag viszont nagyon is előrelátó - apropóját az adta, hogy tíz
évvel korábban, 1926. július 15-én avatták fel a párizsi nagymecsetet (a
ford. megj.).
ford. Hep Titusz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése