2014. január 20., hétfő

Emelést hoz a rezsicsökkentés

Ma még nyilatkozhatnak számlavezető pénzintézetüknél azok, akik már februártól szeretnének élni a díjmentes készpénzfelvétel lehetőségével.

Az ügyfelek alig fele ké... A novemberben elfogadott „pénzügyi rezsicsökkentés” értelmében, aki az adott hónap 20-áig jelzi bankjánál, hogy melyik számlájánál élne a kedvezménnyel, az a következő hónaptól havi kétszer, együtt legfeljebb 150 ezer forint készpénzt díjmentesen vehet fel. (A kedvezmény csak egy számla esetében jár.)
Az első ilyen határidő jár le ma: nyilatkozni személyesen a bankfiókokban zárásig, illetve – ahol erre lehetőség van – internetbankon keresztül éjfélig lehet. Az eddigi adatok alapján a lakossági ügyfelek 40-50 százaléka adhatja le nyilatkozatát január 20-ig, de a bankok arra számítanak, hogy az arány a következő hónapokban tovább nő, és közelít majd a száz százalékhoz.
A díjmentes pénzfelvétel komoly kiesést jelent a bankszektornak, az emiatt elszenvedett veszteség elérheti akár az évi 40 milliárd forintot is. (A pénzintézeteknek továbbra is be kell fizetniük a készpénzes műveletek után kivetett hatezrelékes tranzakciós illetéket, miközben azt már nem szedhetik be az ügyfelektől.) Bár a jogszabály kifejezetten tiltja ennek áthárítását, más címen viszont emelhetik díjaikat a bankok.
Múlt csütörtökön az OTP jelentette be, hogy februártól visszavonja a lakossági bankszámlákhoz kapcsolódó, kedvezményes készpénzfelvételre vonatkozó akcióit. (Mivel az engedményt eleve úgy adta a bank, hogy az a visszavonásig érvényes, így indokolnia sem kell, miért szünteti most meg a kedvezményt.) Az OTP jelenleg minden lakossági forintszámla esetében jellemzően havi két díjmentes pénzfelvételt kínál saját ATM-ből, összeghatár nincs, az ügyfeleknek csak a bankra kivetett hatezrelékes tranzakciós illetéket kell megfizetniük.
Ennek azonban vége. Aki nem nyilatkozik arról, hogy élni kíván a jogszabály adta díjmentes készpénzfelvétel lehetőségével, vagy 150 ezer forintnál többet vesz ki, annak a jövő hónaptól fizetnie kell. Nem is keveset: a saját ATM használata után az OTP a felvett összeg 1,21 százalékát plusz fix 61 forintot számít fel, míg idegen automata esetén 1124 forintot minden egyes pénzfelvétel után – függetlenül attól, hogy mennyit veszünk ki.
A Budapest Bank és az MKB korábban jelentett be emelést. Előbbi január végével módosít tarifáin: az elektronikus tranzakciók után addig felszámolt 0,3 százalékos költség 0,41-re, míg a készpénzes ügyleteket most terhelő 0,6 százalékos elvonás 0,76-ra emelkedik, és nő több bankkártya éves díja is. Az MKB február 10-től változtat: 150 forinttal emeli a lakossági számlavezetési díjait. Ám most, hogy az OTP lépett, valószínűleg hamarosan a többi bank is követi a példát.
(NOL)

Bal-Rad komm : Valamikor a politikai maffiáink belekényszeritették a munkavállalókat és a munkaadókat, hogy a béreket BANSZÁMLÁRA KELL utalni. Innentől kezdve a BANKOK “RENDELKEZNEK” AZ ÜGYFÉL PÉNZÉVEL!
Aki ha hozzá akar (t) jutni-azért fizetnie kell (ett)!
Magyarországon minden bizonnyal van ötmillió bankkártya!
Lehet matekozni, hogy ezeknek a dija mennyi is? Havonta!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése