2014. január 21., kedd

Russell szerint 2014 lesz az év, amikor kitör a balhé

Richard Russell veterán technikai elemző és a Dow-Elmélet Levelek szerzője soha nem rejtette véka alá a piacokról alkotott véleményét.
Meglepő módon a részvényvásárlást támogatja, igaz azért, mert úgy gondolja, hogy a piac teljes lufi-üzemmódban fut. Mindez persze teljesen beleillik az általa is jósolt, elkerülhetetlennek vélt összeomlás kontextusába, amiről évek óta rendszeresen ír.
Legutóbbi hírlevelében kifejtette, hogy a helyzet 2014-re elérheti a forráspontot.
A King World News számára adott interjúból:
Én úgy gondolom, hogy félre kell állni és nézni, ahogy a történelem eseményei folynak a szemünk előtt. Nem tudom miért, de úgy érzem, hogy ez lesz az év, amikor kitör a balhé. Az ösztöneim azt súgják, hogy aranyba kell fektetni és imádkozni, hogy jól alakuljanak a dolgok. Azt hiszem, hogy az év egyik legfontosabb témája a felső 1% és a többi ember vagyona közötti szakadék lesz. A következő vitatéma pedig az lesz, hogy a számítógépek és robotok átveszik a közép- és alacsonyabb osztálybeli munkások helyét.
Úgy látom, hogy egy bikapiac utolsó fázisánál tartunk. Szerintem ez a hosszú bikapiac robbanásszerű izgalommal zárul majd, ahogy az árak hihetetlen magasságokba emelkednek. Még nem értünk el ide, de a trend felfelé mutat. Még nem láttuk a szárnyalás csúcsát. Azt hiszem, ettől a ponttól az események felgyorsulnak és lerövidül az idő. 2014 egy pokoli évnek bizonyulhat.
Russell azt gondolja, hogy a Fed által létrehozott adósságteher halálra ítélte a dollárt. Ezért részesíti előnyben az aranyat.
Taktikája nem tükrözi a piaci szakértők által képviselt konszenzust, azonban hűen tükrözi az egyre növekvő számú piacfigyelő véleményét, akik szerint a javulni látszó gazdasági és piaci feltételek süllyedő alapokon nyugszanak.
Russell a következőket mondta még:
Rejtély, hogy mennyi tételt lehet manipulálni – az arany, a rövidtávú árfolyamok, kötvények, a hosszú távú árfolyamok, az értéktőzsde, a dollár, a fogyasztói árindex, a gazdaság. Ezek közül valamennyivel játszanak. Az egész helyzet fenntarthatatlan. Valahol elenged majd a ragasztó és szerintem ez a dollár lesz. Eközben az adósság csak nő, szinte minden területen. A Fed 4000 milliárd dollár értékű különböző kötvényen ül. Számomra felfoghatatlan, hogyan tudnának ettől megszabadulni.
Összességében a Fed folyamatos dollárgyártása likviditási lavinát gerjeszt és ez a likviditás egyre magasabbra srófolja a tőzsdét. Ezt a hihetetlen szárnyalást már nem lehet letagadni. Olyan, mint amikor egy gyerek építőkockákat rak egymásra, míg végül az utolsó kocka ledönti az egész építményt. Ebben a történelmi emelkedésben az értékeléseket nem veszik figyelembe.
A fenntarthatatlan dolgoknak egyszer csak vége szakad. Az Egyesült Államok adóssághalmozása fenntarthatatlan. A tőzsde azonban nem törődik ezzel. Egy pszichológiai szárnyalás folyik, amit nem lehet letagadni.
Szerintem 2014 főcím lesz az Egyesült Államok történelmében.
Forrás: Business Insider

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése