A tereptan a honvédelem, a vezetés és az egyéni
katonai tudás legalapvetőbb tudása, ha ezt nem tudja egy harcos, akkor alkalmatlan
katonának és vezetőnek is. Elsőként tekintsük át a tájoló használatát!
Az iránytű: egy szelencében
szabadon feltámasztott mágnestű, melynek sötétebb színű vége a mindenkori mágnes északi irányba mutat.
A szelencében a tű alatt a fő- és mellékvilágtájak ábrázolása látható. Az iránytű csak tájékoztatásra
szolgál, irányszöget nem tud mérni.
A tájoló: ez is egy szelencében szabadon feltámasztott
mágnestű, de a szelence forgatható, s ezáltal irányszöget is tudunk mérni. Irányszögnek nevezzük
valamely iránynak az északi (vagy déli) iránnyal bezárt szögét.
Fő részei:
1. Mágnestű
Keskeny, mágnesezett lemezcsík, amely egy acélcsúcson támaszkodva szabadon foroghat, és mágneses tulajdonságánál
fogva a Föld mágneses erőterének hatására beáll az erőtér pólusainak Észak-Déli irányába. A tű É-i végét
rendszerint fluoreszkáló festékkel vonják be, amely éjjel világít.
2. Szelence
Átlátszó
anyagból készült, légmentesen zárt dob, melynek skálabeosztása lehetővé teszi irányok mérését. A szelence
számozása a különböző típusoknál más és más: 360 vagy 400 fok (lásd Bézard tájoló.) A szelence átlátszó
fenék-, ill. fedőlapján levő irányvonalak mérés közben megkönnyítik az észak-déli irány párhuzamosítását
a térképen.
3. Alaplap
Egy téglalap alakú, átlátszó (műanyag) lap, amelynek középvonalába
az irányvonalat belegravírozták. Az alaplap két hosszabb oldala - irányéle - párhuzamos az irányvonallal
és egymással, így az irányok mérésénél a középvonalon áthúzódó irányvonal helyett is könnyen alkalmazhatók.
Az alaplapon található még néhány kiegészítő rész. A beépített nagyító megkönnyíti az apróbb térképjelek
és a sűrűbb térképrészletek olvasását. A rugós lépésszámláló tárcsa a hosszabb távolságok mérésekor kerül
alkalmazásra a terepen úgy, hogy 100 lépésenként egy-egy osztással elforgatjuk és a tárcsán lévő számozás
mutatja, hány osztással forgattuk el a mérés során.
A laptájoló alaplapjának elején levő rövidebb oldalon
mm-beosztás teszi lehetőé a térképen történő távolságméréseket. Ugyancsak a gyors távolságmérését segíti
a baloldali hosszabb oldalra vésett 1:25000-es méretarányú aránymérték is.
A pontos méréseket követelő versenybírói munka, a térképhelyesbítés, a bemérői gyakorlat
nélkülözhetetlen műszere, amelynek fedele irányréssel van ellátva és így pontosabb iránymérését biztosít
a terepen.
Fő részei
1.
Mágnestű
A szelencében szabadon feltámasztott mágneses tű megjelölt "Északi" vége
állandóan a Föld északi irányába mutat.
2. A szelence
Rendszerint légmentesen zárt,
átlátszó fedelű dob, melynek fok- vagy vonásosztása lehetővé teszi a mért irányok értékének leolvasását.
A szelencén betűjel rögzíti a fővilágtájakat. A szelencén levő beosztás, valamint a számozás kezdőpontja
és növekedésének forgásiránya a különböző típusú tájolóknál más és más.
A "DK 6400" rendszer
azt jelenti, hogy a tájoló körosztása 6400 részre - vonásra! - van beosztva, a "0" kezdőpont
Délen van, és Keleti irányba haladva növekednek a számok.
Az "ÉK 6000" pedig azt jelzi, hogy a tájoló körosztása 6000 részre van beosztva, a "0"
kezdőpont északon van és a számok Keleti irányban növekednek. A vonás tulajdonképpen egy szögértékegység,
amely az 1 km hosszú szögszárak 1 méteres nyílásszöge.
Az "ÉK 360o"-os tájolónál a teljes
kör - a szelence körlapja - 360 egyenlő részre van felosztva. A "0" északon van, és a számok
növekedésének (forgásának) iránya keleti.
Az "ÉK 400"-as tájoló körlapja 400 egyenlő részre
van felosztva, a kezdőpont "0"-ja északon van, és a számozás forgásiránya keleti .
Összehasonlító
táblázat a különböző típusú tájolók számozási rendszeréhez:
|
100 vonás = 5,63ş
(64-00 vonásrendszernél)
100 vonás = 6ş (64-00 vonásrendszernél)
100 vonás = 6ş (64-00 vonásrendszernél)
1ş = 17,78 V (64-00)
1ş = 16,65 V (60-00)
1ş = 16,65 V (60-00)
A szelencéken a mérés eredményének leolvashatósága érdekében nincs minden osztás bejelölve
és számozva. A vonásrendszerű 64-00 vagy 60-00 típusú tájolóknál 00-50 vonásonként van jelölve a beosztás
és 02-00 vonásonként a számozás. (Csak az első két számjegyet jelölik, és ha az első két számjegy egyjegyű,
a tizesek helyén levő nulla nincs feltüntetve.)
A 360 vagy 400 fokos tájolók szelencéjének számlapjának osztása 2 fokonként van jelölve és 20 fokonként
számozva.
- A tájoló forgatható szelencéjét úgy kell beállítani, hogy a szelence É-D iránya egybeessék a tájoló irányvonalával.
- A tájolót úgy kell a térképre tenni, hogy irányvonala (s ez egyben É-D vonala) egybeessék a térkép É-D vonalával.
- A vízszintesen tartott térképen a tájolóval addig kell forogni, míg a mágnestű É-D iránya egybeesik a térkép és a tájoló egyeztetett É-D irányával.
A mágneses iránytűk hibái
Elmaradási hiba: a csapágy és a tengely súrlódása,
valamint a folyadék fékező hatása miatt az iránytű nem tér vissza alaphelyzetébe, elmarad.
Csillapodási
idő növekedése: jobb kivitelezésű iránytűknél a csillapodásnak meghatározott ideje van. Ha ez
növekszik, a műszert javítani kell.
Önlengés: használat közben az iránytű rezgő és lengő
mozgást vehet fel. Járműveken ezt a jelenséget a hajtómű okozta vibráció is előidézheti.
Az iránytű
középponti hibája: felfüggesztési hiba, csapágykopás vagy leejtés következtében jelentkezik, s
az iránytű kiegyensúlyozatlan lesz.
Deviáció: a fémtárgyak (vasúti sín, vasoszlop ....),
vastartalmú anyagok, magasfeszültségű vezetékek, transzformátorházak, vasbetonépítmények stb. által okozott
mágnestű elhajlás.
Iránymérés a térképen és a terepen
IRÁNYMÉRÉS
Irányméréskor a tájoló irányvonalát a mérendő iránnyal, a szelence É-D irányát az északi iránnyal kell
egyeztettetni, vagyis terepen az iránytű É-D irányával, térképen az északi irányt jelentő
felső széllel.
- A vízszintesen tartott térképre tegyük úgy a tájolót, hogy irányéle a mérendő irányra mutasson.
- A térképre szorított tájoló szelencéjét addig forgassuk, míg északi iránya egybeesik a térkép északi irányával (azaz a térkép felső széle felé mutat), ezáltal tájoltuk a térképet.
- A térkép irányszögét leolvassuk (az irányél és az É-D vonal között)
- A tájolóval kezünkben addig forgunk, míg a mágnestű sötétebb vége be nem áll a szelence északi jelzése alá. Közben ne mozdítsuk el a beállított szelencét.
- A tájoló irányéle (képzeletben meghosszabbítva) mutatja a térképen mért irányt.
- A tájoló irányvonalát a kiválasztott tereptárgyra irányítjuk.
- A tájoló szelencéjét addig forgatjuk, míg az iránytű É-D iránya egybeesik a szelence É-D irányával.
- Leolvassuk az irányszöget az É-D vonal és az irányél között.
A tájolót rátesszük
a térképre úgy, hogy irányvonala álláspontunkra kerüljön. Ezt követően addig forgatjuk a tájolót a térképen,
míg a szelence É-D iránya egybeesik a térkép É-D irányával. A beállított szelencét ne mozdítsuk el, a
tájolót forgassuk!)
Helymeghatározás
Helymeghatározás tájolóval
- Feladatunk a célpont helyének meghatározása a térképen.
Az előttünk látható terep egy jól felismerhető (azonosítható) pontjáról (pl. templom, vadles, vadetető, kilátó ....) megmérjük a meghatározandó tereppont irányát és térképünkre berajzoljuk. A terep egy másik jól felismerhető pontjáról ugyanúgy meghatározzuk a célpont irányát és berajzoljuk a térképre. A két irányvonal metszéspontjában van a célpont helye a térképen.
- Feladatunk a célpont helyének meghatározása terepen (pl. tájfutásnál...). Álláspontunktól a célpontig iránymeghatározást végzünk a térképen és leolvassuk az irányszöget. A tájoló forgatható szelencéjének segítségével a tájoló mutatótüskéje alá forgatjuk a térképen mért irányszöget (a). Ezek után addig forgunk, míg a tájoló mágnestüskéjének É-D iránya megegyezik a szelence É-D irányvonalával (b), majd a tájoló irányvonala mentén elindulunk.
Úton, nyiladékon, erdőszélen állva pontos helyünk megállapítható egy oldalt látható és a térképen is
azonosítható tereptárgy segítségével. A tájoló szelencéjének É-D irányát és a mágnestű É-D irányát fedésbe
hozzuk. A tájolót úgy tesszük a térképre, hogy irányéle az oldalt lévő tárgyra mutasson, és a szelence,
valamint a térkép É-D iránya egybeessék. A tájoló irányéle, ill. meghosszabbítása metszi a terepvonalat,
amelyiken állunk.
Ha álláspontunk teljesen ismeretlen, 3 (esetleg 2) jól azonosítható tereppontra van szükség. Mindegyik
irányba irányszöget mérünk egymás után. A célpontra állítjuk a tájoló irányélét és a szelence forgatásával
a szelence É-D irányát fedésbe hozzuk a mágnestű É-D irányával. Ezt követően a tájolót a térképre tesszük
úgy, hogy irányéle a célpontra kerüljön és a szelence É-D iránya egybeessék a térkép É-D irányával.
A
tájoló irányéle mentén az ismert pontból kiindulva egyenest húzunk. A három (esetleg kettő) egyenes metszéspontja
lesz álláspontunk helye. 
Katona Mátyás
Forrás - fsz.bme.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése