2014. február 13., csütörtök

A Fidesz megint elállta az ügynöktörvény útját

Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) frakcióvezetője szerint a kormánypártok továbbra is bújtatják a régi állambiztonsági ügynököket és tiszteket.

Az ellenzéki politikus csütörtökön ezt annak kapcsán mondta az MTI-nek, hogy az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága nem vette tárgysorozatba a képviselő által benyújtott, az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló törvényjavaslatot. A testület ugyanígy döntött a képviselő két párttársával közösen benyújtott, az egyes törvényeknek a devizahitel-csapda elkerüléséhez, valamint a devizahitel-csapdában lévők megsegítéséhez szükséges módosításáról szóló törvényjavaslatról is.

Schiffer András azt mondta, azt szerette volna megtudni, hogy most "amikor a választók szemébe kell nézni egy kampányban", meri-e vállalni a Fidesz-KDNP, hogy miattuk nem lehet nyilvános az állambiztonsági múlt. Hogy miattuk nem lehet megismerni, hogy a túlélő állambiztonsági hálózatok hogyan vettek részt az állami vagyon széthordásában az 1990-es évek elején - fogalmazott.

A másik javaslatról közölte, abban azt kezdeményezte, hogy ne lehessen közjegyzői okirattal - bírói jogvédelem nélkül - családokat kilakoltatni. Szerinte Fidesz ebben az esetben is a behajtó cégek oldalára állt, és ha rajta múlik, akkor a kilakoltatási moratórium áprilisi lejárta után is lehet közjegyzői okirat alapján utcára tenni családokat.

Forrás: MTI   |   STOP

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése