
“Csak annak a statisztikának hiszek, amit én magam hamisítottam.” (Churchill)
“Havi 47 ezret tud megspórolni egy átlagos magyar család” – az MNB statisztikája szerint.
“A
vállalati szektor és a lakosság növelte megtakarításait a múlt év
negyedik negyedévében. A nem pénzügyi vállalatok 191, a háztartások 548
milliárd forinttal kevesebbet költöttek bevételeiknél, ami a negyedéves
bruttó hazai termék 2,4, illetve 6,9 százalékának felel meg – ez derül
ki a pénzügyi számláknak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján hétfőn megjelent legfrissebb adataiból.
A háztartások megtakarításai
A
háztartások negyedik negyedévi megtakarításai szinte fillérre
megegyeznek az egy évvel korábbi (549 milliárd) összeggel. A tavalyi
egész éves megtakarításuk 1525 milliárd forint, csak 68 milliárddal több
az előző évinél, így a GDP arányában változatlanul 5,2 százalékos.
A
háztartások 548 milliárd forinttal kevesebbet költöttek bevételeiknél,
Magyarországon a legfrissebb adatok szerint 3,9 millió háztartást
tartanak számon. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos háztartásban
140 500 forintot spóroltak meg a negyedik negyedévben, ami havi 46 800
forintot jelent.
A vállalatok megtakarításai
A
vállalatok hetedik negyedéve több bevételre tesznek szert a
kiadásaiknál, bár a megtakarítások tavalyi negyedik negyedévi összege az
időszak alatt a legkisebb, különösen az előző negyedévi 350 milliárdhoz
képest, ami az akkori GDP 4,7 százaléka volt.
A
vállalatok tavalyi egész évi megtakarításai 1052 milliárd forintra
rúgtak, a GDP 3,6 százalékának megfelelő összeget értek el, az egy évvel
korábbi 733 milliárddal – a GDP 2,6 százaléka – szemben.
80 százalék alatt az államadósság
A
pénzügyi számlák módszertanával számolva az MNB 707 milliárd forintos
államháztartási hiányt állapított meg a tavalyi évre, ami a GDP 2,4
százaléka.
Az
államháztartás névértéken számolt bruttó adóssága 23 069 milliárd
forint, a GDP 79,2 százaléka volt a múlt év végén, 0,6 százalékponttal
alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A nettó adósság 18 396 milliárd
forint volt 2013 végén, GDP arányosan 63,2 százalék, az egy évvel
korábbi 61,2 százalékkal szemben.” – áll a Magyar Nemzeti Bank
közleményében.
Persze ezt nem hiszi senki
Ekkorát
hazudni, ehhez már pofa kell. Bizony ebben igaza volt az alkoholista
Churchillnek; “Csak annak a statisztikának hiszek, amit én magam
hamisítottam”.
Úgyhogy az Magyar Nemzeti Bank fehérgallérosai talán elhiszik a saját firkálmányukat, – de rajtuk kívül senki.
Egy
lapra, egy statisztikába belegyömöszölni a kiemelt beruházások és a
magyarnak nevezett, de külföldi tulajdonú multicégek adatait, – az
átlagos magyar kis és középvállalkozásokkal, – meglehetősen nagy
csúsztatás, – sőt hazugság!
De
egy lapra hozni, egy statisztikába kényszeríteni, – a milliárdosok,
százmilliomos burzsujok jövedelmét, az egyre szegényebbé váló nép
jövedelmével, – statisztikai törvények ide, statisztikai törvények oda, –
egy hallatlan disznóság.
Az
alacsony bérekből tengődő, de a fizethetetlen magas számlákat, s a
szintén fizethetetlen kamatú devizahiteleket nyögő átlagos magyar
többséget így megalázni, – hogy havi 47 ezret tud megspórolni, – csak
azért mert a statisztikai adatok figyelembe veszik a nagyburzsoázia
jövedelmét is, – példátlan nagy hazugság.
Ha
a burzsuj havi 1 millát spórol, te pedig kedves olvasó nagy kínnal
keservvel talán 5 ezret, – az átlagban havi 502.500. forint lesz. – Hát
így higgy az ő statisztikájuknak!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése