2014. április 1., kedd

Nem marad válasz nélkül a romániai NATO-agresszió

A közelmúltban Philip M. Breedlov, az európai NATO-erők főparancsnoka bejelentette, hogy a NATO újabb csapatokat küld Romániába és megkezdik újabb NATO fegyverrendszerek telepítését. Ebbe se a román népnek, de még a román államfőnek sem volt beleszólása. Az amerikai rakétavédelmi rendszer Romániára kiterjesztése Moszkvát gyors válaszlépésre kényszerítette.
Oroszország a frissen annektált Krímbe vezényelt több Tu22M3 stratégiai bombázót. Ezek a repülők 1983 óta vannak szolgálatban, és folyamatos fejlesztéseken esnek át, fegyverzetét tekintve pedig az egyik leghatékonyabb gép a világon. Az atomtöltettől a cirkálórakétákig sokféle fegyvert képes szállítani. Fegyverei hatótávolsága szerint pedig elérik akár Angliát is. A repülőgépek mellé Iszkander-M rakétákat is átvezényeltek a Krímbe. Ezek hatótávolsága 500-2000 kilométeri terjed. Az Iszkander úgynevezett manőverező rakéta, és képes leküzdeni a nyugati rakétaelhárító rendszereket. Erre fejlesztették ki, elsősorban atomtöltetek célba juttatására.
Tu-22M3
A repülőgép annak ellenére, hogy régi konstrukciónak számít, még mindig a "lelőhetetlen" kategóriába tartozik. Repülési magassága és sebessége alapján egyetlen légvédelmi rakéta sem képes lelőni. A nyugat durva lépésként értékeli a repülőgépek áttelepítését. Moszkva azonban durva lépésnek értékelte a rakétavédelmi rendszerek telepítését, és a NATO folyamatos terjeszkedési szándékát az orosz határok irányába. Moszkva jelezte, hogy további légierő átcsoportosításokat hajtanak végre, és Szu-27, illetve több kifejezetten hajók és tengeralattjárók elleni repülőgépet, helikoptert fognak a Krímbe vezényelni (Tu-142, Il38, Ka-27 és 29). Moszkva teljesen átveszi az uralmat a Fekete-Tenger felett.

http://www.hidfo.net/2014/04/01/nem-marad-valasz-nelkul-romaniai-nato-agresszio

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése