2014. június 27., péntek

Éjszakai “műszak” volt Donbasszban



good
Tegnap este tiz óra körüli időben Észak-Donbasszban egyre jobban kiterjedtek az intenziv harcok.
Scsorsz vasútállomása környékén a miliciák RPG-kel megsemmisitettek két páncélozott szállitójárművek. Itt-a vasút mentén-nehézgéppuskákkal is tűzharc bontakozott ki. A milicia saját veszteségről nem számolt be-az ellenség veszteségeiről viszont nincs információjuk.
Kramatorszknál-kiváltképpen a repülőtér környékén-tovább dúlt, és egész éjjel tartott a tegnap délután kezdődött “helyi háború”. Itt már senki sem tudja, hogy ki-kit keritett be?-és ki van a gyűrűn kivül. A tüzérségi gránátok jó része a város lakott részein csapódnak be, hiszen a csata még reggel-helyi idő szerint-hat órakor is tombolt. Kramatorszk szennyviztisztitó telepét több találat is érte, és teljesen leállt a működése. Több épülettömb lángol.
Scsurovonál éjféltájt kezdődött a ciriburi. Itt géppuskákkal és kézi lőfegyverekkel kezdték lőni a zsoldoshorda állásait a milicia csoportjai. A helyismerettel nem rendelkező latrok igyekeztek biztos helyre vonulni, de ez a jelentések szerint fél tucatnyinak nem sikerült. Éjjel két órára itt megszűnt a harc. A zsoldoshorda addigra elvesztette a két megtámadott állását.
Krasznyij Limany mellett sem aludtak az éjjel a küzdő felek. A lakókat is ébren tartva. Az orgyilkos bűnbanda itt is kelepcébe került, hiszen állásai nyilvánvalóak, mig a milicia egységei állandóan vándorolnak, és a legkiszámithatatlanabb időpontokban támadják ezeket a latorállásokat. Most, az éj sötétjéből rájuk rontva-Krasznyij Limany térségében négy “blokkposztból” üldözték ki a betolakodókat.
buki
Visnyevszkijnél és Topaznál éjfél után támadott a milicia. Elsősorban kézi fegyverekkel támadták a bérgyilkosokat, akiket első álmukból vert fel az attak. Négyen álmodnak tovább.
Éjjel egy órakor Szemjonovkát érte tüzérségi támadás-és tartott alig fél órán keresztül. Azért csak fél órán át lőtte a kijevi latortüzérség Szemjonovkát, mert a zajra felriad milicisták éltek a kiváló lehetőséggel. Az elővigyázatlan bűnbandát hátulról kapták mellbe az éjszaka sötétjéből. Egy ilyen esetnél nem lehet kérdéses a kárvallott kiléte. A zsoldoshad nem egészen fél óra után abbahagyta a tüzérségi tüzelést. Egyszerűen nem maradt kezelőszemélyzet. Vontatott tüzérségnek éjszaka javallott a csendes pihenő. Ők ezt most nem tartották be. Hogy mennyi lator tért örök pihenőre Szemjonovkánál mára virradóan?-meglehet soha nem fogjuk megtudni.

https://balrad.wordpress.com/2014/06/27/ejszakai-muszak-volt-donbasszban/
Szlavjanszknál a zsoldoshorda parancsot kapott ma reggel, hogy BÁRMI ÁRON-de be kell törniük a városba.
A városba betörés pedig fölöttébb kétes dolog. Jelen körülmények között ugyanis önmagukat hozták lehetetlen helyzetbe a latrok. Hiszen ha tankok fedezete alatt támadnak-az nagy csörtetéssel jár, ami mindenképpen felkelti az ostromlottak figyelmét. Akik amúgy pedig rendelkeznek néhány kegytárggyal, amivel tudnak ártani a zsoldosok egészségének.
Ezt fölfogva a hordaparancsnokság, néhány beosztott hordatag számára végzetes döntést hozott ezzel a behatolási ötlettel. Gyalogosan kellett volna betörniük. De a próbálkozásukba a foguk törött bele.
Pontosan a “Vosztok” zászlóalj állitotta össze a fogadóbizottságot.
Hirek szerint nem tartott sokáig a latorhorda próbálkozása. Tán’ ha negyed óráig kisérleteztek.
Most aztán tényleg komoly gondban vannak a szlavjanszki hullaházak. Mert a BÁRMI ÁRAT megfizette ugyan a latorbrigád-de aki közülük bejut a városba, már azt csak úgy viszik. A hullaházak valamelyikébe. Amelyekre már amúgy is kiakaszthatták volna legalább két hete a “MEGTELT” táblát.
Kramatorszknál délelőtt kilencre megcsendesedett a táj. Arról, hogy a “vita tárgyát” képező hét darab légipakk kinek lett a zsákmánya?-nincs értesülés.
lángol
A bérgyilkosok négy BTR-je viszont mindenképpen a havárialistát szaporitja, de néhány páncélautó is. Arról sem kaptunk információt, hogy hány lator harapott fűbe a majd háromnegyed-napos harc sorá. Két milicista viszont elesett.
Az utóbbi két hét donbasszi harci cselekményeiben-becslések szerint-36 kárpátaljai önkéntes és sorozott katona veszett oda.

https://balrad.wordpress.com/2014/06/27/komoly-gondban-szlavjanszk-hullahazai/

Meglehetősen sikeres volt a Népi Milicia számára a kramatorszki ütközet.
A “ki-kit kerit be?” taktikából a milicisták igencsak jól jöttek ki ma délelőttre. A repülőtéren rekedt mintegy száz fős latorcsapat csak hallgathatta a csatzazajt, mert kézifegyvereiken túl más eszközük nem lévén jobbanak látták fedezékeikben lapulva kivárni a “buli végét”.
Mint már arról a Bal-Rad beszámolt, tegnap délután roppant heves összecsapások robbantak ki a hóditani akaró zsoldoshorda, és az önvédelmi miliciák között. A szokatlanul hosszúra nyúlt duhajkodás során a milicia teljesen széjjelszórta a bérgyilkos falkát. Az összecsapásokat kiváltó égből pottyant hét láda lőszermuniciót tartalmazott. Önmagában ezért csak kár volt balhézni, ám a csata utáni leltár komoly nyereségről állitott ki bitonyitványt.
leltár
Négy ép és működőképes tank, hat darab páncélozott csapatszállitó, és az igazán nagy fogás, egy tucat BM-21-es sorozatvető. Épen, működőképesen. De a zsákmány részét képezi még hat darab 152-es “buff” is, meg jónéhány URAL-teherautó. A hajnali milicia-gyalogsági támadás a két tűz közé szorult hordát teljes mértékben szétszórta. Aki tudott közülük menekülni-futott amerre látott. Többnyire gyalogosan, hátrahagyva minden értéket.
A délelőttöt leltározással töltötték a szerencsés milicisták. A kevésbé szerencséseknek eléggé pocsék munka jutott, de hát…
A miliciák örömét a helyi sikeren túl fokozta, hogy Donyeck városából is jó hirt kaptak. A “tűzszünet” lejárta előtt fél nappal Donyeckben is uralja a helyzetet a DNR miliciája. Igy aztán a tegnapi luhanszki harckocsizászlóalj soraikba való átállásával igazán sikeres napot könyvelhetnek el Donbasszban. A miliciák.

https://balrad.wordpress.com/2014/06/27/a-tuzszunet-vege-fele-donbasszban/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése