A
pénz kezdetben az áruforgalom lebonyolítására alkalmas, viszonylag
könnyen hordozható, önmagában is értéket képviselő és korán
egységesített fizetőeszköz volt. Ez hamar a különböző fémek
használatához vezetett, mert ezek tartósak, értékállóak, és könnyen
egységes súlyra és alakra formálhatóak voltak, és kis mennyiségben is
mérhető értéket képviseltek. Ennek megfelelően a különböző pénznemek a
különböző fémek rangsorát követték: vas, réz és bronz voltak az apróbb
egységek, ezüst, arany és ezek ötvözetei a magas címletek.
A
pénz ilyen formában még ritka vendég volt az alsóbb osztályok és
egyszerűbb népek otthonaiban, ahol évezredeken át búzában, birkában vagy
éppen tinóban mérték az értékeket és a vagyont; ha volt is a pénzből
pár darab, azt ládák mélyén kuporgatták vagy zsákocskákban hordták a
nyakuk körül, hogy szűkös esztendőben legyen valamihez folyamodniuk a
túléléshez, mikor már sem búza, sem birka, sem tinó, de még egy pár
jérce sem volt. A tömegek számára a pénz csak a végső menedék volt.
Nem
úgy a gazdagok, akik hamar felmérték, hogy a pénz nagy mennyiségben
hatalomhoz vezet, és úgyszólván minden elnyerhető vele, ami a Föld hátán
leledzik: nő, palota, birtok és minden, ami az érzékeknek gyönyört
szerez, és a pénz birtokosának vágyait kielégíti, vagy egy időre
kielégíteni látszik, mert ezek a vágyak kielégíthetetlennek bizonyultak
és egyre mérhetetlenebbé váltak, míg egy csapásra véget nem vetett nekik
a Halál.
A
gazdagok rendszeres letűnése az élet nagy színpadáról azonban sosem
riasztott vissza újabb gazdagokat attól, hogy fogyó napjaikat a pénz
felhalmozásának szenteljék, és mindig és mindenütt voltak kevesek, akik
hatalmas pénzbeli vagyonra tettek szert. Így azután a pénz egyre
kevesebb marokba tömörült, és egyre nagyobb vagyonok és kincseskamrák
alakultak ki a földkerekség különböző pontjain, mert a gazdagok ládáiból
és zsákjaiból már kicsordult a pénz, és egyre nőtt a fegyveresek száma,
és emelkedtek a tornyok és a várfalak, melyek az egyre növekvő
pénztömegek biztonságos őrizetéhez szükségesek voltak. Birodalmak
születtek és omlottak össze, nemzet tornyosult nemzet hátán a történelem
viharaiban, de újból és újból összeálltak és izmosodtak a pénz halmazai
és az őket őrző kőfalak.
Így
ment ez egészen a középkor utolsó századáig, mikor Európa két egymástól
viszonylag távoleső vidékén, Itáliában és Flandriában, az egyre növekvő
és gazdagodó városok és városállamok virágzó kereskedelmet építettek ki
egymással és más vidékekkel is, de a közbeeső területek az ismét és
ismét fellángoló háborúk és belviszályok miatt gyakran senki földje
voltak, melyen a vásárlandó vagy eladott áru ellenértékét képező arany
és ezüstrakományokat nem lehetett biztonságosan szállítani. Így
született meg egyes kereskedők agyában a korszakalkotó és teljes
biztonsággal járó megoldás, hogy messze északon vagy délen felmerülő
tartozásukat arany és ezüst helyett valamelyik ottani üzlettársukhoz
címzett utalvánnyal elégítik ki, melynek eleget téve, az illető
kifizette a megbízója által vásárolt árukat, amit a megbízó azután
hasonló módon viszonzott a megbízottnak.
Az
ilyen utalványokat idővel a tekintélyesebb és megbízhatónak ismert
kereskedők egymás között ki is cserélték és kölcsönösen beváltották,
kinek merre akadt dolga, ami a reneszánsz folyamán Nyugat- és Dél-Európa
virágzó és egyre bokrosodó kereskedelmi centrumaiban ezeket az
utalványokat leszámítoló és forgalmazó üzletházakhoz vezetett, és
kialakult a bankrendszer, megszületett a papírpénz.
A
papírpénz ebben az időben még egyéni valuta, az azt kibocsátó
üzletember vagy üzletház saját kötelezvénye volt, melyet az illető
valamely közismert és általánosan elfogadott, arany vagy ezüst
pénznemben fejezett ki, s melynek fedezete a kibocsátó pénzeskamrájában
féltve őrzött arany és ezüsthalmazok voltak. Ezeket ugyan, egyes
kiváltságosaktól eltekintve, már akkor sem látta senki, de köztudott
lévén, hogy a kötelezvény kiállítója mindenkor pontosan és
tisztességesen fizette adósságait, a papírjait elfogadók bíztak benne,
hogy ezt a következőkben is meg fogja tenni, és erre a bizalomra épült
az első, még egyes üzletemberekhez és üzletházakhoz kötődő, személyes
jellegű papírpénz elfogadhatósága és értéke.
A
következő lépés volt, hogy az egyre nagyobb méreteket öltő arany- és
ezüsthalmazok saját őrizetben tartásának kockázatossága és költsége
miatt a tulajdonosok ezeket a bankokban helyezték el, és a pénzforgalmat
most már a bankok bonyolították le be- és kifizetések és az utóbbiakat
kieszközölő utalványok révén. Mikor pedig a bank saját ügyfelei között
került sor ilyen pénzügyletekre, az arany- és ezüsthegyek meg sem
mozdultak, csupán a megfelelő számok kerültek áttételezésre az ügyfelek
bankszámláiban.
Egy
darabig egymás mellett futott a privát kötelezvények forgalmazása és a
bankokban elhelyezett valódi arany- és ezüstpénzek utalványokkal való
mozgatása, de idővel a bankok is magukévá tették az ötletet, és
üzletfeleik kötelezvényeinek forgalmazása és a már jól bevált
utalványozási rendszer mellett saját maguk is adtak ki meghatározott
névértékű bankjegyeket. Ezeket a bank bárki rendelkezésére bocsátotta,
aki a banknál arany és ezüstpénzeket vagy hitelképes egyéni
kötelezvényeket letétbe helyezett. Az első ilyen, immár teljesen
személytelen papírpénzt a bank saját valutáját a Stockholmi Bank hozta
létre 1661-ben, és idővel ez a szokás népszerűvé vált és egész Európában
elterjedt. A bankjegyek fedezetét pedig arany- és ezüsttömegek
képezték, melyeket a bank ügyfelei a banknál letétbe helyeztek. Ez a
fedezet épp olyan személytelen volt, mint az azt képviselő bankjegy,
hiszen már nem valamely meghatározott bértulajdonos számláján
nyilvántartott valódi, megfogható (ha nem is látható, mert a bank
pénzeskamrájában őrzött) értékek szolgáltak biztosítékul, hanem az egész
pénztömeg, amely a bank őrizetében volt.
A
pénz ezzel a lépéssel vált fikcióvá, egyszerű matematikai műveletekkel
tologatható számjegyekké, melyek önmagukban teljesen értéktelen
papírdarabokon voltak rögzítve. És mégis, uralkodók és közemberek,
egyének és közösségek egyaránt egyre nagyobb mértékben fogadták el
ezeket a papírszeleteket, sőt idővel már nem is volt szükséges őket
felmutatni, csak hajlott-hátú írnokok sercegő tollaival könyvekbe
vezetett számjegyekből állt és szaporodott, vagy éppen csappant a pénz,
és ezek a számjegyek határozták meg emberek, országok sorsát és életét.
És ezeknek a bankok által ellenőrzött és irányított számjegyeknek az
abszurd uralma egyre nőtt és fokozódott, és a 19. század elején már
behálózta egész Európát, és mire az országok és birodalmak kormányai
rádöbbentek, hogy maguk is bocsáthatnának ki országos érvényű, államilag
garantált és általánosan forgalmazott papírpénzeket, már késő volt,
mert addigra a bankok mindenhatóvá tették a Pénzt, és ők voltak a Pénz
urai, és a névlegesen 'államinak' nevezett jegybankokat is ők szervezték
meg, és ők hozták létre a nemzeti valutákat, és övék volt a világ.
Ezt
a folyamatot pedig egy német bankár zsidó indította el, és az ő háza
irányította és alapjában véve irányítja ma is: a Rothschildok.
Folytatjuk...
Endrey Antal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése