2014. január 23., csütörtök

Atomerőmű felrobbantásával fenyegetőznek az EU támogatói

Az ukrán biztonsági szolgálat honlapján közzé tett jelentés szerint a kormányhivatalok elleni akciók mellett egyre gyakoribbá válnak a névtelen fenyegetések vízierőművek és atomipari létesítmények felrobbantásáról. A terroristák azzal fenyegetik az ukrán hatóságokat, hogy csapást mérnek az ország energetikai létesítményeire, ha a kormány nem hajlandó lemondani és Ukrajna nem csatlakozik az Európai Unióhoz.
Ukrajna területén négy működő atomerőmű van. Két nappal ezelőtt az energetikai és szénipari minisztérium bejelentette, hogy valamennyi atomerőmű őrségét megerősítették, miután információkat szereztek az erőművek elfoglalásának lehetséges megkísérléséről. Az atomerőművek szigorított őrizete áprilisig lesz szolgálatban, azt követően biztonságpolitikai kockázatelemzés után dönthetnek a fokozott őrizet meghosszabbításáról.
Végül csak előbújt a szög a zsákból - az emberi jogokért aggódó nyugati országok már beinjektálták a közeljövő terroristáit Ukrajnába, akik a civil lakosság veszélyeztetésére és fél Kelet-Európa nukleáris szennyezésére tekintet nélkül munkálkodnak az Európai Unió "Keleti partnerség" programján. Fizetett zsoldosok százai működhetnek már Ukrajnában, akik a minél nagyobb számú civil áldozat kiprovokálásán dolgoznak. Ha a hatóságok nem lövetnek a tömegbe, félő, hogy a tüntetők legközelebb egy atomerőmű ellen hajtanak végre támadást - hogy a hatóságokat rákényszerítsék a választásra: nukleáris katasztrófa és civil áldozatok közt.
http://www.hidfo.net/2014/01/27/atomeromu-felrobbantasaval-fenyegetoznek-az-eu-tamogatoi


Nyugati diplomaták jártak Kijevben - újrakezdődtek az összecsapások


Kijevben elfoglalták a tüntetők az Igazságügyi Minisztérium épületét (a Függetlenség tér mellett), miután egy napos taktikai tűzszünetet tartottak. Az ukrán média szerint tegnap este fél 11 körül jelentették a biztonságiak, hogy az épületet megrohanták. A rendőrség tudomásul vette a dolgot, nem volt azonnali fellépés.
Sérülésekről nem voltak jelentések. A jelek szerint az épületet különösebb ellenállás nélkül átengedték a csőcseléknek, miután a rendőrsorfal távozott az épület elől. Az akciót egy Közös Ügy nevezetű csoport szervezte a Facebook-on és más internetes közösségi hálókon. Az AFP jelentés szerint is ez történt, a tüntetők ellenállás nélkül foglalták el az épületet, majd barikád építésébe kezdtek az épült bejáratánál. A Közös Ügy nevű felforgató csoport egy fizetett tüntetőkből álló szerveződés, korábban ők foglalták el az Energiaiügyi és Mezőgazdasági Minisztériumot is.
Az esetet követően Elena Lukash igazságügyi miniszter nyilatkozott: ha a tüntetők nem hagyják el az épületet, bejelentik a rendkívüli állapotot.
Ennek már éppen ideje, korábban is meg kellett volna tenniük. Korábban is azután kezdődött meg az agresszió Kijev utcáin, miután európai vezetők megjelentek az országban és beszédeket tartottak. Most is ez történt vasárnap európai, amerikai és kanadai diplomaták jelentek meg a Függetlenség téren, majd tárgyalásokat folytattak a Jobboldali Szektor nevű nemzeti radikális ellenzéki mozgalommal. Miután elhagyták az országot, újból épületfoglalások és a rendfenntartás elleni rohamok kezdődtek.
Ha Kijevben újabb tragédia történik, azért a vasárnap megjelent nyugati diplomaták a felelősek. Éppen ideje, hogy az ukrán hatóságok bejelentsék a rendkívüli állapotot és kemény kézzel verjék le a lázongó, fizetett csőcseléket.

http://www.hidfo.net/2014/01/27/nyugati-diplomatak-jartak-kijevben-ujrakezdodtek-az-osszecsapasok



Felforgató cionista hordák elfoglalták a kijevi igazságügyi minisztérium egyik épületét


Az egyre erőszakosabb Ukrajna-ellenes cionatlantista banditák elfoglalták Kijevben az igazságügyi minisztérium egyik épületét – jelentette hétfőre virradóra az ukrán média. A kijevi rendőrség közölte, hogy a minisztérium illetékesei késő éjszaka értesítették a rendőrséget a segélyhívó vonalon arról, hogy ismeretlenek megkísérelték hatalmukba keríteni az épületet. A rendőrség szerint a vandál hordak egyelőre ellenőrzésük alatt tartják a négyszintes épületet.
A minisztérium földszinti ablakait betörték, az épület homlokzatáról leszedték az intézmény nevét jelző táblát. Egy bandita azt mondta, hogy az épület három őre nem tanúsított ellenállást. Hozzátette, hogy a minisztérium dolgozói hétfőn elvihetik a szükséges dokumentumokat, de nem engedik őket dolgozni.
Az Unian hírügynökség szerint Olena Lukas igazságügyi miniszter hétfőre virradóra az Inter tévének nyilatkozva kijelentette: hogy rendkívüli állapot bevezetését fogja kérni a nemzetbiztonsági és védelmi tanácstól, amennyiben a pusztitók fél órán belül nem hagyják el az általa vezetett minisztériumot.
Az ukrán belügyminisztérium arról tájékoztatott közleményében hétfő hajnalban, hogy a husángokkal és vasrudakkal felfegyverzett, símaszkot és sisakot viselő banditák nem engedték be az épületbe a helyszínre érkező rendőröket.
Közölték, azért kerítették hatalmukba a minisztériumot, hogy ott “éjszakázzanak és felmelegedjenek”. A védelmi tárca szerint a behatolók eltorlaszolták belülről a minisztérium udvarának autóbehajtóját. A belügyminisztérium nyomozást indított az ügyben.
A média szerint a Szpilyna Szprava (Közös Ügy) nevű fasiszta horda egyedei foglalták el az igazságügyi minisztériumot. Legalábbis erről tájékoztatott vezetőjük, Olekszandr Daniljuk a Facebook közösségi portálon. Ugyanez a banda kerítette hatalmába december 24-én az agrárpolitikai és élelmezési, illetve a energetikai és szénipari minisztériumot is.
Klicsko maffiozó, az ellenzéki Ütés (UDAR) elnöke éjfél után felkereste a tüntetők által elfoglalt igazságügyi minisztériumot, amely előtt több tucat bandita barikádot épít hóval megtöltött zsákokból és szemetes kukákból.
A kijevi média közben arról számolt be hétfőre virradóra, hogy Zaporizzsja városában a rohamrendőrök szétoszlatták a többezres csorda tüntetését, és megtisztították a város főterét. Előzőleg a feltüzelt vandálok el akarták foglalni a megyei adminisztráció épületét, de a rendőrök megakadályozták őket ebben, és körülzárták az intézményt.
A hatóságok bűnvádi eljárást indítottak a kormányzati épület elfoglalására tett kísérlet miatt.
Az orosz határnál fekvő Szumi városában a belügyi csapatok az éjszaka felszámolták a helyi adminisztráció előtti téren létesített hiénatanyát, lerohanták az önkormányzat épületét, és kizsuppolták onnan a banditákat. A rendőrségi akciónak vannak sérültjei.
Az ország középső részén fekvő Cserkassziban száznál több sérültje van a vandál hordák és a rohamrendőrök összetűzésének. A rohamrendőrök azután kergették szét a Nyugat által felbujtott és pénzelt hordát, hogy valaki közülük gyújtópalackot hajított a megyei adminisztráció épületére.
A megsértődött banditák a Facebookon vonyikolnak, hogy a rendőrök kegyetlenül lerendezték a szájuk szélét, és sok sérültet rohamkocsival szállítottak el.
Aki pedig karddal támad-ne panaszkodjék ha…!
Mindazonáltal a Janukovics vezette adminisztrációnak szembe kell néznie országpusztitó és emberellenes gazdasági és szociálpolitikájának következményeivel!

http://balrad.wordpress.com/2014/01/27/felforgato-cionista-hordak-elfoglaltak-a-kijevi-igazsagugyi-miniszterium-egyik-epuletet/


Lopakodó államcsíny Ukrajnában! – A KPRF állásfoglalása és felhivása az ukrajnai események kapcsán

KPRF Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja
Tegnap a késő esti órákban Oroszország Kommunista Pártja (KPRF) helyzetelemző állásfoglalást tett közzé az ukrajnai események kapcsán.
97aaec_image
Hitler rajongói már uralják a Baltikumot. Most Ukrajnában akarják megragadni a hatalmat. A rendőrséggel szemben több ezer Galícia által fizetett és jól képzett harcos vonult fel, akik büszkén vallják lelki rokonságukat a náci Banderával.
Az, hogy területükön betiltották Ukrajna Kommunista Pártja működését-a kommunistaüldözés-az egyik legnyilvánvalóbb jele a közelgő fasiszta veszélynek.
Semmilyen esemény sem spontán alakul. Ezt a folyamatot-ezt a bábjátékot-már tapasztalt bábosok játsszák, akik ügyesen szerveztek puccsot Jugoszláviában, Grúziában, Libiában, Ázsiában, a Közel-keleten, Latin-Amerikában, és Afrikában.
Nyugati politikusok és diplomaták nyíltan uszítanak Ukrajnában. Mintha a gyarmataikon lennének, nem pedig egy szuverén ország területén. Lengyelországból és a balti államokból aktív provokátorok érkeznek. Ukrajna belügyeibe példátlanul pimasz módon avatkoznak be. A törvényes rend helyreállítására tett minden hatósági intézkedést túlzott erőszakként állítják be, és szankciók érvénybe léptetésével zsarolják Ukrajna kormányát.
A képmutató Nyugat a szabadságjogok korlátozásának vádjával nem csak oroszellenes és antikommunista, hanem nyíltan nácibarát is.
Nevezzük nevén a gyereket: Nyugat-Ukrajnában gengszterek hajtanak végre agressziót Ukrajna ellen.
A világ már ezt sokszor megtapasztalhatta. Ukrajnában ugyanazon forgatókönyv valósul meg, mint ami Jugoszlávia és Líbia pusztulásához vezetett, és ÉRVÉNYESÜLT A SZíRIAI POLGÁRHÁBORÚ KEZDETÉN!
Nem lenne szerencsés, ha a tragikus események miatt Ukrajnában külföldi erők avatkoznának be. Nincs nemzetközi ok, merthogy az 1991 óta egymást követő elnökök és kormányok gazdasági és szociálpolitikája a nagytőke érdekeit képviselte kizárólag, és ez az emberek körében általános elégedetlenséget szült. Egy maroknyi oligarcha mértéktelenül meggazdagodott-több tízmillió ukrán pedig egyre szegényebb lett. Belső szociális okok állnak a feszültség hátterében!
Európa keserű tapasztalata az, hogy az emberek csak elszegényednek-ami pedig termékeny táptalaja a legsötétebb fasizmusnak.
Az ukrán oligarcha a globális pénzügyi tőke hatalmától függ, és képtelen megvédeni a nemzeti érdekeket.
Ukrajna “első körben” nem volt képes határozottan elutasítani a destruktív “partnerséget” az Európai Unióval, amely EU ebbe nem tud belenyugodni. Felbuzdított az általános rend felforgatására, és ennek nyomán az Ukrán főváros utcáit elfoglalták a szélsőségesek.
A technika ugyanaz, mint ami volt 2004-ben. Káoszt és zavargásokat kelteni az utcákon. Ám a jelenlegi ukrán elit nem tanulta meg a történelmi leckét. Hanyag, nemtörődöm magatartásával hozzájárult a zavargások kiszélesedéséhez.
Oroszország az Európai Unió rabszolgatartása ellen
A kormány a hatalmi ágak konszolidálása, a jog és a rend helyreállítása helyett inkább folytatta azon intézkedések sorozatát, amellyel a Nyugat-barát erőket bátorította. Gyengesége eredményezte a történéseket.
Mindezzel erősítette azokat, akik az ukrán gazdaságot tönkretették, a globális tőke olcsó munkaerőforrásává változtatták, és az ukrán embereket a másodosztályú fogyasztási cikkek vásárlóivá tették.
Mindez a most zajló romboló orgia zajlik azokban a napokban, amikor közeledik Leningrád náci blokádja áttörésének 70. évfordulóján, és a Nagy Honvédő Háború győzelmének 70. évfordulója előestéjén.
Ez egyenesen sérti annak a sok millió ukrán és orosz embernek az emlékét, akik elestek a hitlerizmus ellen.
Oroszország polgárai nem nézhetik közömbösen a Nyugat azon nyílt-arcátlan törekvéseit, hogy egy velünk ellenséges rendszert hozzon létre határaink mentén.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az Európában egyre növekvő fasizálódás veszélyes tendenciáit.
Oroszország Kommunista Pártja határozottan elitéli az Ukrajnában zajló puccskísérletet. Felszólítjuk Ukrajna, Oroszország és Európa valamennyi hazafias, baloldali, és antifasiszta erőit, hogy határozottan emeljék fel szavukat Hitler bűntársa Bandera örököseinek hatalomra törése ellen Ukrajnában.
Oroszország Kommunista Pártja KB. elnöke
GA Zjuganov
A Bal-Rad CSATLAKOZIK A KPRF FELHÍVÁSÁHOZ, ÉS ELÍTÉLI A CIONATLANTISTA FELFORGATÁST UKRAJNÁBAN!
A Szabad Riport szerkesztő bizottsága ebben az egyre kritikusabbá váló történelmi válsághelyzetben, – szintén kijelenti; nem nézhetjük tétlenül, hogy a Nyugat agresszíven felforgassa Kelet-Európát olyan súlyos válsággócot létrehozva, – melynek Európa és világ békéjére nézve, – beláthatatlan következményei lehetnek.
Ezért a Bal-Raddal együtt csatlakozunk a KPRF felhívásához és elítéljük a cionatlantista felforgatást Ukrajnában.
A Szabad Riport szerkesztő bizottsága nevében: Fort András


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése