2014. március 3., hétfő

Sz. Kovács Péter: Az üzlet, az üzlet

Hiába, kérem, az üzlet mindenképpen fontos, ebből lesz pénz, pénzből lesz kenyér, tej, hús, csoki, cukor; pénzből megy az ember nyaralni, abból vesz házat, abból fizeti a számláit, és így tovább… Tehát, le kell szögezni, hogy az üzlet fontos, ma már beszélnek ilyenről, hogy üzleti élet, üzletpolitika. Aztán ott van ezzel az egésszel kapcsolatban a piac, ma már minden piacnak számít, ahol adni-venni lehet, ahol szolgáltatást lehet nyújtani. És mindez az élet szerves része, ha valaki nem igazodik el a rengetegben, bizony nem viszi sokra, hangzik a „bölcs” tanítás, tudniillik, ha valaki nem tud érvényesülni az üzleti életben, akkor csak alkalmazott lehet, és akkor máris elesett a nyaralásoktól, ház helyett csak lakást mondhat magáénak, oda a vagyon, a biztosan félrerakott százezrek, néha milliók… Ebben a világban minden elüzletiesedett, ami az én értelmezésemben egyet jelent azzal, hogy lélektelenné vált.    Ugyanis az üzletben ki kell iktatni az érzelmeket, a piacon hadakozva nincs barátság, testvériség, ott már nem számít, hogy két férfi együtt nőtt fel a grundon, hogy együtt rúgták a bőrt, csupán a pénz kapzsi, fojtogató közelsége, sugárzása számít. Különböző „tréningeken” oktatják fiatal férfiaknak és nőknek az üzleti fogásokat, hogyan kell valamit eladni, vagy éppen megszerezni valamit; úgynevezett törvényes kereteket szabnak az embereknek, hogyan kell eltaposni a másikat, milyen módon lehet kivégezni, megölni valakit. Mindezt a piac követeli meg, illetve az emberi létfenntartás örökidők óta tartó parancsa, hogy nekem meg kell élnem, tehát más már nem számít, a másik ember nem én vagyok.
   Élni és élni hagyni…
   Egészen egyszerű gondolatsor, rövid kis mondat, mély tartalommal. Ez ma már nem létezik! Odáig mindenki eljut, hogy élni: nekem jó legyen, megyek, beszedem a pénzt, a bankszámlámon ott legyen, a többi nem érdekes… Megfigyelhető, hogy az emberek többsége milyen élvezettel söpri be pénztárcájába az érméket, amikor meg kifelé kéne adni ugyanazt a pénzt, hirtelen megjelenik egy fájdalmas ránc a száj sarkában, vagy a szemek alatt. Érdekes…
   Így eljutottunk az egyszerű, hétköznapi emberek mentalitásához. Már az alapoknál gondok vannak, rohanás a pénzért, munkáért, robot van napról napra, kínkeservesen keresi meg valaki a maga kis pénzét, amit aztán negyed óra alatt el lehet költeni, elég csak feladni a számlákat. Még negyed óra sem kell hozzá! Valahogy nem arányos a befelé áramlás, illetve a kifelé áramlás, túlságosan nagy a különbség. Ebből fakadóan sokan nyúlnak a különböző üzletek felé, gondosan kitanulják, megtervezik a stratégiát, kikutatják a piaci rést, és azon keresztül aztán bezsebelik a maguk hasznát. Természetes, hogy megjelenik a konkurencia, egyfajta versengés alakul ki, piaci verseny, ez az afféle dőre fogalom, és akkor finoman vagy kevésbé finoman kaszabolják egymást mindenféle láthatatlan fegyverekkel. Még mindig a lelket hiányolom mindebből…
   Az immár üzletemberré avanzsált ember aztán betömi azt a bizonyos piaci rést, tehát a még meglévő nagy lyuk szűkül egy kicsit, akkor megint jön valaki, lehasít egy szeletet, és ez így megy… Mi lesz akkor, ha egy hangyafasznyi hely sem marad már, amit be lehet tömni? Teljesen mindegy, az úgynevezett profit meglegyen, a többivel nem számol már senki, a profit az érték, a fentebb felsorolt szempontok miatt (ház, kocsi, nyaralás, miegymás)…
   Azt kellene az embereknek tudatosítaniuk magukban, hogy marhára nem minden a pénz. Az igaz, hogy pénzért sok mindent meg lehet vásárolni, az is igaz, hogy az ember kényelmes, szívesen elnyúlna a napon, egy tengerparton, koktélt szürcsölgetve, mint egy gyárban robotoljon nyolc-tíz órát, vagy egy építkezésen rakja a téglát. Tökéletesen megértem a gondolkodást, valóban, az ember eredendően a kényelemre van berendezkedve, de pontosan az ilyen pénzügyi machinációk következtében kell látástól vakulásig dolgozni, mert a piacnak az egyik követelése a gyorsaság. Gyorsan jót produkálni, az a legjobb! Ez azonban a legtöbb esetben nem valósul meg, éppen a gyorsaság miatt, vannak dolgok, amikhez idő kell, csakhogy a piac ilyet nem ismer. Profitorientált világ, minden egy eszközről szól, isteni magaslatokba emelve.
   Ma már hol találkozunk becsületes, dolgos emberekkel, akik megtermelik maguknak a megélhetéshez szükséges javakat, spórolnak, aztán elindítanak egy vállalkozást néhány emberrel, és dolgoznak évtizedekig? És hol vannak azok a mesteremberek, akiknek a munkája aranyat ér, csak egyszerűen nincs rájuk szükség? Megmondom, hol vannak… Áruházakban biztonsági őrök, vagy bankok ajtajában állnak öltönybe bújva, esetleg egy gyárban güriznek heti hat napot. Ez maradt az értékből, az egyén csak akkor számít, ha zseniális ötletei vannak, egyébként le van alacsonyítva az állati szintre, robottá van formálva.
   Minél kevesebb van a pénzből, annál inkább lehet érezni a hiányát. Ma minden pénzbe kerül: az étel, az ital, a villany, a víz, a fűtés, a ruhák, a benzin… sorolhatnám a végtelenségig, de pénzbe kerül az a „tréning” is, amelyen kiképzik a „nagy” üzletembereket, hogy megtalálják a maguk piaci rését. Kiképzik azokat, akik majd másokat képeznek ki, hogyan kell szétszabdalni másokat, mindezt pénzért teszik. Csodás világunk pénzügyi fellegvárai remegjetek!
   Az anyagi világ romlásának szemtanúi lehetünk nap mint nap. Ezért van válság, ezért él át az emberiség súlyos pénzügyi katasztrófákat. Gyűrűzik szépen a szar a víz felszínén, de egyszer el fog tűnni, akár tetszik valakinek, akár nem. Márpedig el fog tűnni, éppen azért, mert lélektelen, bálványimádatra épül, embertelenné teszi az embereket. Majd akkor lehet változásról beszélni, amikor az egyik egyén meglátja a másikban az embert, és hirtelen már nem akarja eltaposni, mert arra gondol: neki is élni kell valamiből… Ha ez megtörténik, a piac menthetetlenül összeomlik… Adja a Jóisten, hogy ez így legyen!       


http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/mveszetek/sz-kovacs-peter/3055-az-uezlet-az-uezlet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése