2014. április 3., csütörtök

A nyugat rablánca - Letartóztatták a venetoi függetlenségi mozgalom vezetőit

Az olasz rendőrség letartóztatott 24 "szeparatistát", köztük a Veneto függetlenségének kérdésében kiírt népszavazás szervezőit. A rendőrségi közlemény indoklásában az áll, hogy a gyanúsítottak tankká alakítottak egy buldózert és azzal akarták elfoglalni a Szent Márk teret (Velence). A rendőrség közleménye szerint a szeparatisták az albán maffiától vásárolt fegyverekkel készültek elfoglalni a város központi részeit és kikiáltani a független kormányt. A gyanúsítás szerint több százan vonultak volna be a városba, főként az elszakadást támogató északi tartományokból.
A 24 letartóztatott személyt "terrorizmussal" vádolják, a demokratikus rend megzavarásával, és illegális fegyverbirtoklással. További 17 gyanúsított ellen van még folyamatban eljárás, jelenleg próbálják kitalálni, hogy őket milyen indokkal tartsák fogva. A fent felsorolt vádakra hivatkozva legalább 15 évre juttatnák börtönbe a függetlenségi mozgalom szervezőit.
Valamennyi gyanúsított tagja a Szövetség nevű szervezetnek, ami egyesíti Lombardia, Szardínia és Veneto régió szeparatista mozgalmait. Az őrizetbe vett személyek egyike Franco Rocchetta, volt parlamenti képviselő és a venetoi függetlenségi mozgalom egyik szószólója, aki segített a Veneto függetlenségének megalapozásául kiírt népszavazás megszervezésében.
Franco Rocchetta, a népszavazás eredményeinek kihirdetésekor
Gianluca Busato, a referendum egyik anyagi támogatója a médiának nyilatkozva bejelentette, hogy a kormány túlreagálja a történteket, ők valamennyien békés demokraták.
Márciusban az északi Veneto tartomány 3,8 millió lakosa közül több mint 2 millióan vettek részt a független Velencei Köztársaság helyreállítására kiírt internetes népszavazáson. A résztvevők 89%-a szavazott arra, hogy a tartomány szakadjon ki Olaszországból és hozzanak létre független államot.
Egy kormánypárti olasz napilap szerint a szavazás eredményét külföldről manipulálták. A római kormány az állami médiagépezettel kezdte hitelteleníteni a szavazás eredményét - ugyanakkor soha nem lenne lehetséges egy olyan szavazás az elszakadásról, amit a kormány támogat és hivatalos nemzetközi szervek bonyolítanak le. A szeparatista mozgalom célja ugyanis nem csak a Rómától függetlenedés, hanem a kilépést az Európai Unióból és a NATO-ból.
A "demokrácia védelmezői" csak akkor "tartják tiszteletben" a nép demokratikus véleménynyilvánítását, ha az nem ellenkezik az ő céljaikkal. Ellenkező esetben a szavazás illegitim, elfogadhatatlan és a "demokratikus rend megzavarása". Ezt láthattuk Krím függetlenedése és Oroszországhoz csatlakozása esetében is, és erre számíthatunk Katalónia, Skócia függetlenedése kapcsán.
A nyugati országokban minden szervezet az atlantizmus kiszolgálója, és a hatalom hisztérikusan reagál minden más, az atlantizmussal össze nem egyeztethető szervezet létrejöttére. A Veneto tartomány lakosságának többsége a függetlenséget választotta, és csak idő kérdése, hogy ez a változás utat törjön. A hatóságok az elszakadási törekvés elnyomásával csak súlyosbítják a problémákat. Könnyen lehet, hogy a közeljövőben Olaszország annak ellenére, hogy jelenleg (még) az EU tagállama, az Ukrajnában történtekhez hasonlatos átalakuláson fog keresztül menni.

http://www.hidfo.net/2014/04/03/nyugat-rablanca-letartoztattak-venetoi-fuggetlensegi-mozgalom-vezetoit

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése