2014. április 17., csütörtök

Ukrajna ma: véres provokáció készül?!

Mára Luhanszkba demonstrációt hirdettek meg. Oroszbarát és az egységes Ukrajnát követelők egyidejűleg fognak demonstrálni.
Alekszej ma hajnalban arról tájékoztatta a Bal-Rad-ot telefonon, hogy az ukránpártiak váratlanul törölték a “programból” az egység követelését, és-úgymond-”keveredniük” kell az autonómiát követelőkkel.
Éjjel három órakor 400 jobbszektoros érkezett Kijevből. Ők fogják jelenteni a “kemény magot”-és feladatuk, hogy provokációkat hajtsanak végre, és a városi SZBU épületének megostromlását kezdeményezzék. Elképzelések szerint ez lenne az ok a demonstráló tömeg elleni fegyveres rendőri támadásra. Tekintettel arra, hogy ma a terölet sok településén lesznek demonstrációk, és hogy sztrájkok vannak, valószinű, hogy ezt a forgatókönyvet esetleg több helyszinen is alkalmazzák majd.
Mariupol mellett az ukrán hadsereg páncélososzlopa sorakozik a Donyeck felé vezető úton. Szintén hajnali három óra tájban vették észre a mozgolódást, hogy “nyolc gumikerekes tank” meg teherautókból álló menetoszlop lapul a sötétben az út szélén.
Információinkszerint magyar idő szerint négy órakor már vagy 100-120 civil gyülekezett össze az alakulat körül, teljesen körbekeritve személyautókkal a járműoszlopot.

(B-R info )


Mariupol, Kramatorszk, Szlavjanszk

Mariupolban az este lövöldözni kezdtek az ukrán katonák. Pedig fegyveres felkelő velük szemben nem állt. Egy civil meghalt, tucatnyian megsebesültek, a város belügyi laktanyájánál történt incidensben.
Az alábbi video erről szól, valamint rövid helyzetjelentés a Mariupol-Kramatorszk-Szlavjanszk-frontvonal főbb tudnivalóiról.

https://www.youtube.com/watch?v=-Cnx5do2Edw

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése