2014. május 12., hétfő

Donbasszi referendum: “totál” siker!


Nagyjából 75 százalékos volt a tegnap Donbasszban megtartott népszavazás részvételi aránya-közölte tegnap késő este Roman Ljahin, a Donyecki Népköztársaság Választási Bizottságának elnöke.

A választáson részt vettek majd’ 90 százaléka voksolt Donbassz önálló államiságára, és közel 10 százalék ellene.
Az eredmények hivatalos közzétételére a mai napon fog sor kerülni.
A Luhanszki Népköztársaság területén is hasonlóan nagy volt a választói aktivitás, ám Alekszandr Malihin a Választási Bizottság elnöke éjfél után azt közölte, hogy az eredményeket csak ma délelőtt fogják tudni közzétenni. Elmondása szerint Luhanszk-régióban a voksolási kedv 81 százalékos volt.

A délkeleti hadsereg szóvivője (önvédelmi) Vaszilij Nyikityin úgy tájékoztatott, hogy ma délután-helyi idő szerint öt órakor-össznépi gyűlésen fogják megvitatni a Luhanszki Népköztársaság további teendőit.
Krasznoarmejszkben ugyanakkor késő este a “nemzeti” gárdának nevezett nemzetközi latorhorda támadást inditott a város önvédelmi erői ellen. Heves lövöldözés tört ki, és most még megállapithatatlan, hogy mennyien haltak meg! Az biztos, hogy vannak halálos áldozatai az összecsapásoknak-közölte a Bal-Rad-dal Szveta
Kijevben rettentően fanyalognak a referendum miatt. A puccsal hatalomra jutott hiénabanda kijelentette, hogy szerinte semmis-azaz érvénytelen-a referendum, annak eredménye őket ugyan semmire nem kötelezi.
Nyugati apanázsolóik szintén hasonló álláspontot képviselnek, és úgy itélik meg, hogy az általuk szervezett és finanszirozott fegyveres puccs mindenféleképpen törvényes és demokratikus jellegű volt, ám a donbasszi népszavazás törvénytelen és antidemokratikus. Ami őket semmiben sem befolyásolja, ami az eredeti akaratukat illeti. Az USA-EU-tandem habzik a történések miatt, és őrjöngve fenyegetőzik.
Vlagyimir Putyin orosz elnök az eredmények fényében mond véleményt a Donyecki és a Luhanszki megye jogállásáról tartott vasárnapi népszavazásról – közölte Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő a Kommerszant című orosz napilapnak nyilatkozva. Peszkov szerint nehéz megjósolni, hogy milyen döntést hoz az államfő.
A lap munkatársa arról kérdezte a szóvivőt, befolyásolni fogja-e Putyint az, hogy ő maga kérte a föderalizáció kelet-ukrajnai híveit a népszavazás elhalasztására. Peszkov ezzel kapcsolatosan felhívta a figyelmet arra, hogy Putyin nem kérte őket erre, hanem csupán javaslatot tett.
“Ugyanakkor erre (a javaslatra) még az elnök tekintélye ellenére is nehéz volt hallgatni. A hadműveletek miatt a lakosok kénytelenek saját terveik mentén cselekedni, a valós helyzetből kiindulva” – mondta Peszkov.
“A Nyugat miért nem volt képes megakadályozni a páncélozott harcjárművek bevetését Szlovjanszkban és Kramatorszkban, és a békés polgárok agyonlövetését? Ők nem vetették latba befolyásukat, és emiatt semmi bajuk, miközben Oroszország tehet mindenről” – hangoztatta Putyin szóvivője.
Dmitrij Peszkov szerint a Nyugat képmutató politikát folytat, amikor szankciókkal fenyegeti Moszkvát. “Nem fontos számukra, hogy végrehajtják-e a megállapodásokat, zajlik-e a párbeszéd, és vége van-e a lövöldözésnek. Az a fontos nekik, hogy megrendezzék az elnökválasztást, és lezárják az általuk megszervezett puccs törvényességével kapcsolatos jogi kérdést” – mondta a szóvivő.
(B-R )


Ukrajnából újabb darabok szakadnak le - végleg felbomlik a szomszédos ország


Ukrajna Donyeck és Luganszk régiói ma összesítik a vasárnapra kiírt függetlenségi referendum eredményeit, amit a nap folyamán nyilvánosan a városközpontokban is ki fognak hirdetni. Az előzetes adatok szerint Donyeck régióban 75%-os volt a részvételi arány. Arra a kérdésre, hogy "Ön támogatja-e a független Donyecki Népköztársaság megalapítását", a résztvevők 90%-a igennel válaszolt. Az előzetes eredményeket Roman Ljagin, Donyeck régió választási bizottságának elnöke hozta nyilvánosságra.
Alekszandr Malihin, a Luganszk régió választási bizottságának elnöke pedig 81%-os részvételi arányról számolt be, emellett a kijevi csapatok nagyszámú jelenlétéről, ami több helyen akadályozta a szavazást. A végleges eredményeket még a mai nap folyamán közlik.
Ukrajnában a dél-keleti régiók sorban bejelentik a függetlenedést Kijevtől és ezt referendumokkal támasztják alá. Korábban a fővárosban a nyugati titkosszolgálatok szervezte atlantista hatalomátvétel zajlott le. A jelenlegi kijevi kormány a demokratikus választásokkal hatalomra jutott ukrán kormány és államfő hatalomból eltávolításával jutott kormányra. Ezt a dél-keleti régiók többségi orosz lakossága nem fogadja el legitim kormánynak, a régiók saját vezetést választanak meg az elszakadást követően. Mivel a kijevi rezsim eltörölte a kisebbségi nyelvek használatát szabályozó nyelvtörvényt, a 80-90% többségi orosz lakosságú területek az Ukrajnától elszakadás mellett döntöttek.
A nyugatiak által puccsal hatalomra juttatott kormány fegyveres erővel lép fel a népszavazást követelőkkel szemben, több helyen Kijev fegyveresei elfoglalták a szavazóhelységeket és oda nem engedték be a választókat. Oroszország Külügyminisztériuma szerint a Kelet-Ukrajnába küldött csapatok egy része amerikai magán katonai vállalatok zsoldosa, vagyis a gyakorlatban amerikai katonák akadályozzák az ENSZ által a népek alapvető jogaként deklarált demokratikus önrendelkezést Kelet-Ukrajnában.

http://www.hidfo.net/2014/05/12/ukrajnabol-ujabb-darabok-szakadnak-le-vegleg-felbomlik-szomszedos-orszag

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése