2014. június 5., csütörtök

A cionisták világhódító útjában állnak az oroszok


Az amerikaiak nyomakodnak Kelet-Európába
Obama, illetve „tanácsadói” (értsd: a háttérvezetés, azaz az USA valódi irányítói) úgy gondolják, hogy az egyre növekvő belső gondokról úgy terelhetik el a figyelmet legjobban, ha ismét ráerősítenek a lakosság, vagy valamelyik „demokrácia” veszélyben van és „nekünk kell megvédeni” hagyományos dogmájára.
Ezt az amerikaiak többnyire mindig be is veszi, de ha ők nem is a „képviselőik” mindig. Így aztán mindig jut pénz is az efféle hadműveletekre, annak ellenére, hogy az USA egész belső rendszere recseg-ropog immár évek óta.
US-economic-collapseJelenlegi fő célpontok a Szíria, Ukrajna, (óvatosan, szőrmentén Kína és Oroszország)
Ahogy a britek anno „pénzzel és pórázzal” tartották fenn hatalmukat a gyarmataikon – amíg tudták, úgy szeretné ezt megtenni az USA is.
Csakhogy az Egyesült Államok összes vezetője, erre teljesen alkalmatlan. Az volt régen is, az most is. E kérdésben mindig is az európai, főként a brit politikusokra volt utalva.
Az USA alkalmatlansága arra, hogy a világ vezető hatalma legyen, – bármennyire is szeretné, és hangoztatja amolyan önhipnózisként-, egyszerűen nem vált be a történelem során.
Noha próbálták ezt elhitetni nem csak magukkal, hanem a világgal is, ezzel együtt ez sosem működött a történelem során.
Az USA a cionista bankárkaszt és szervezeteik által irányított bábállam volt eddig is és most is az, ami egy-két ritka kivételtől eltekintve a rövid amerikai történelem során nem is változott. Ebből következően, pusztán a világ csendőre kétes címet sikerült kivívniuk. Ezen irányítók mentalitásából fakadóan az USA eszköztára a fizikai erőszakra, a katonai erőre, a zsarolásra, politikai és gazdasági gyilkosságokra, pénzügyi és gazdasági erőszakra korlátozódott mindig is.
A belső problémákról el kell terelni a figyelmet
Obama (akinek hozzáértése, szónoki képességében merül ki) illetve a jelenlegi amerikai vezetés ön- és világhipnózisa, miszerint „Amerika a világ vezető hatalma” nem csupán azért siralmas, mert nevetséges és nyilvánvaló hazugság, hanem azért is, mert a belső problémákat képtelenek kezelni, és az amerikai emberek elkezdtek gondolkodni – noha ennek megakadályozására is elkövettek mindent.dollar_end
Márpedig ez földinduláshoz vezethet, NATO megszállás, Ukrajna, Szíria, Irak, stb. országokban történő katonai beavatkozás ide-vagy oda, az amerikaiak, főként a fehér emberek előbb-utóbb megindulnak, hogy rendet tegyenek saját sorsukban.
Az USA helyzete kívül se jobb, mint belül, jelenlegi szövetségesei elég kelletlenek, az alárendelt országok, csak a pillanatot várják, amikor megszabadulhatnak az USA-tól, az ellenlábasaik, mint pl. a BRICS, az Eurázsiai Unió, a Vámunió pedig egyre erősebbek, és ott tesznek keresztbe a cionista globalista terveknek, ahol csak tudnak. Márpedig sok területen tudnak.
A NATO mint univerzális megoldás
nato_secret_war_on_syriaAnnak ellenére, hogy az atlantisták mindent megtesznek a zavarkeltésre, pl Ázsiában, Dél-Amerikában, Közel-Keleten vagy Afrikában ez egyre kevésbé hozza meg az elvárt eredményt. Az ellenlábasaik összefogásában, együttműködésében nem igen sikerült zavart kelteni, vagy éket ütni közéjük. Tetejében az EU-ban váratlan irányba indultak el a dolgok, az eu-szkeptikusok, és a nemzeti érdekeket szem előtt tartók megerősödtek a cionisták által erőltetett globalizmust támogatókkal szemben. Már Kelet- Európa sem egységes a NATO megszállásuk engedélyezése tárgyában, ahogy az ukránoknak adandó gázellátásban, vagy az Oroszországgal szembeni szankciók alkalmazásában sem.
Most a csehek jelentették ki, hogy semmi szükség arra, hogy a NATO erősítse katonai jelenlétét Európában, ráadásul ez nem is indokolt.
Amúgy ennek célja nem Európa védelme, (az USA indoklása szerint) ugyanis Oroszország nem fenyegeti Európát – az USA-val ellentétben-, a NATO-megszállás célja nem más, mint Oroszország provokációja, illetve az európai, főként kelet-európai országok (kivéve Lengyelország) megfélemlítése, és erőszakos belekényszerítése egy oroszellenes együttműködésbe.
A bankárkaszt mindig hazudik, mindent letagad és mindenkit lefizet
Amikor a cionista pénzoligarchák Ukrajna megsegítéséről papolnak, valójában a civil lakosság elleni összehangolt terrorcselekményeket hajtatnak végre és finanszíroznak, illetve vesznek részt benne tevőlegesen is, – melybe ráadásul igyekeznek több európai országot is bevonni. Valójában Ukrajna totális kifosztásáról szól a történet, illetve az ukránok életfeltételeinek totális elvételéről, valamint az ott élő országnyi orosz ember módszeres kiirtásáról. No és persze ezzel Oroszország meggyengítéséről, illetve megtámadásának előkészítéséről. (erről korábban, több cikkünkben is részletesen írtunk)
Ezt a cionista forgatókönyvet támogatják a saját médiabirodalmaikkal is (BBC, NBC, CNN, Reuters, UP, Times, Al Jazeera stb).
A cionista lobbi vezette USA már korábban 5 milliárd dollárt (illetve értéktelenedő papírt) ölt bele a zsidó vezetésű terroristák segítségével végrehajtandó ukrán puccs előkészítésbe. További pénzeken kívül amerikai zsoldosokat küldött ezerszámra, valamint támogatta a fasiszta jobb szektorosok kiképzését és felkészítését.
Arról ne feledkezzünk meg, hogy a NATO, bár elméletileg egy katonai szövetség, de ténylegesen az USA által irányított és vezetett szervezet. Vagyis az USA „katonai potenciáljának”kiterjesztése.
NatoA szokásos sunyi módján, most az USA úgy tesz, mintha a NATO csak az európai országok védelmére érkezett volna Kelet-Európába, miközben arra próbálja felbujtani az egyes tagországokat, hogy ők maguk önállóan támogassák az ukrán terrort és keveredjenek emiatt konfliktusba az oroszokkal. Miért is? Nos, hogy ezt követően majd jöhessen a világ csendőre és atlantista „igazságot szolgáltasson”. Ügyes! Nemde?
Lengyel ország esetében sajnálatosan már a kezdetektől nyitott fülekre talált ez a cionista agyszülemény, hiszen a lengyelek évszázados orosz ellenességére apellált, – nem is eredménytelenül. Sajnálatosan a lengyelek (legalábbis politikusaik) józan esze és realitásérzéke behódolt a történelmi orosz ellenességüknek. Arról nem is beszélve, hogy titokban a lengyelek már korábban együttműködtek az ukrajnai puccs előkészítésében a cionistákkal, ugyanis a zsidó vezetésű terrorista jobb szektorosok jó részének, katonai és elméleti felkészítése zajlott náluk (is!).
Amúgy nálunk, magyaroknál is bepróbálkoztak ezzel a történelmi ellentétre alapozott módszerrel, amikor Kárpátalja visszaszerzését forszírozták. Ez utóbbihoz annyit, hogy a kárpátaljai magyarok remekül elvannak a mostani státuszukban, a magyar támogatásukkal és eszük ágában sincs az „anyaországhoz” és ezzel a kifosztó EU-hoz csatlakozni. Kár, hogy őket erről elfelejtették a hazai szószólók megkérdezni.
A rövid távú cél Oroszország térdre kényszerítése
Talán érthetetlennek, váratlannak tűnik ez a kiújult és felerősödött orosz ellenesség. Ám ez csak látszatra tűnik annak.
Az oroszok nagyon sok mindenben szálka, a globális új világrend létrehozásán munkálkodó bankárkaszt szemében. Sok-sok egyéb mellett abban az alapállásban keresendő ennek a kibékíthetetlen ellentétnek az egyik oka, hogy mára az oroszok maradtak a valódi keresztény értékrend egyetlen képviselői és következetes védelmezői. Vagyis a sátáni erő, a mammon megvesztegethetetlen ellenfelei.
Az oroszok értékeinek megszerzése ugyanilyen motiváló erő az atlantisták számára. A föld méhének kincsei a hatalmas érintetlen erdőségek a földek a tengerek gyümölcsei mind megszerzendő gazdagság, melyre a magukat a világurainak tartó bankárkaszt feni a fogát.
A hajdani Szovjetunió szétszabdalása is megtervezett atlantista művelet volt. Ehhez alkalmas ügynököket találtak az akkori szovjet vezetésben, a szovjet elnökkel az élen.
Majd a volt tagköztársaságok megszerzése, egyenkénti bekebelezése következett. Természetesen az USA hadserege és a fedőszervezet NATO, mint a cionisták pórázon tartott fegyveres erőszakszervezete ezekben a műveletekben is vitte a prímet. Ha csellel, korrupcióval, nem ment az őket kiszolgálók hatalomátvétele, akkor jött a harapós kutya. (USA, NATO)
Most, hogy Ukrajnára vetettek szemet, és nem működött – az amúgy a Jacenyuktól, Porosenkotól semmiben sem különböző bűnöző és gazember pénzoligarcha -, Janukovicsnak köszönhetően a bekebelezés, az atlantisták elővették a jól bevált láncos kutyát. A helyi és izraeli zsidók valamint az amerikaiak összebútoroztak az általuk irányított fasiszta Jobb Szektorral. Természetesen Amerika tudtával, beleegyezésével és támogatásával.
A végső cél a világ felzabálása, az atlantista világuralom szent nevében
cion_szervezetekHa reményeik szerint sikerül Ukrajnát bekebelezni, akkor jön a következő húzódozó volt szovjet tagállam elleni támadás.
Az oroszok mellett pedig a még sok más nép leigázása, és gazdagságuk megszerzése következik. Hiszen a globális világhatalom megteremtése érdekében egyetlen nemzet élete sem elég drága ár nekik. Az egyetlen kemény dió, Kína marad, velük lehet, hogy egyezkedni próbálnak, ahogyan eddig is tették, hol sikerrel, hol sikertelenül. (Ámbár erre momentán egyre kisebbnek tűnik az esély.)
Mindenesetre a még nem cionista irányítású országok megszerzésért folyó küzdelem rengeteg áldozatot szed, mely az értelmi szerző bankárkasztnak nem számít semmit, hisz őket nem éri közvetlen fenyegetés. Nem támadja őket senki egyetlen szervezetükben, egyetlen találkozójukon sem. Holott mára teljesen nyíltan űzik más népek, országok életével, vagyonával való kereskedést és háborúságot.
Vajon miért nem?
Szász Gerda – Szabad Riport

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése