2014. június 28., szombat

Hova tűnt minden tizedik munkahely?

Propagandahivatallá silányult a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Fidesz-kormányok alatt, - tegnap egyenesen azt jelentették be, hogy javulnak a foglalkoztatottsági adatok, és 5%-al nőtt a foglalkoztatottak száma az előző év azonos időszakához képest. Márciusban-májusban 4 millió 105 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 195 ezerrel több, mint egy évvel korábban - áll a KSH pénteki jelentésében. Emellett azt is közölték, hogy idén március-májusban 104 ezerrel kevesebb volt a munkanélküliek száma, mint egy évvel korábban.
Hatalmas statisztikai manővert hajtott végre a második Orbán-kormány, a Központi Statisztikai hivatal gyakorlatilag egyszerű papírmunkával kitakarta a gazdaság egyébként látványos hanyatlását. Az Orbán-kormány a KSH segítségével takarta el, hogy Magyarországon mintegy 200 ezer munkahely szűnt meg az utóbbi években.
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal adatai szerint 2014 május végén 514 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők létszáma, ez lényegében megegyezett a 2013. májusival. Ebből mintegy 357 ezer főt munkanélküliként tartanak nyilván. Az Orbán-kormány számmágiája abban rejlik, hogy miközben a munkanélküliek száma nagyságrendileg állandó, a Fidesz a közmunkaprogramban az előző ciklus végére már több mint 400 ezer embert foglalkoztatott. Ez a 400 ezer beleszámít a foglalkoztatottak összlétszámába, ami 4 millió 105 ezer, vagyis Magyarországon minden tizedik foglalkoztatott közmunkás.
A foglalkoztatottak száma igencsak ingadozó, de a szocialista kormányok idején is volt, hogy közelítette a 4 milliót, mégsem volt az országban 3-400 ezer közmunkás. Felmerül a kérdés: hova tűnt minden tizedik munkahely?
Hídfő.net | Magyarország jobban teljesít
http://www.hidfo.net/2014/06/28/hova-tunt-minden-tizedik-munkahely

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése