Az
atlantista nyugati szövetség elismerte, hogy 30 éve készültek a mostani
arab tavaszra - amit Észak-Afrikában többé-kevésbé sikerült is
kivitelezni, mindenesetre azt elérték, hogy minden nemű önállóság
megszűnt Líbiában, Tunéziában, feje tetejére állt Egyiptom. Az arab
területeken azonban sehol sem jártak sikerrel. A perzsa birodalom
felszámolta a nyílt liberális narancslázadást, Szíriában pedig vérrel
és kínokkal, de megverik lassan a nyugati bérben harcoló kannibálokat,
akik vallási fanatikusoknak, iszlamistáknak nevezték el magukat.
Afganisztán és Irak pedig mindkét esetben katonai csőd. Egyik államot
sem sikerült maradéktalanul elfoglalni, sem politikai rendszert
meghonosítani, sem pedig az akaratukat rákényszeríteni a népekre.
Márpedig a háború örök törvénye, hogy az győz, aki az akaratát
rákényszeríti az ellenségre. A terror megy egy darabig, de az csak egy
átmeneti állapot, amely vége totális átállás a másik félhez, vagy
lázadás, esetleg szabadságharc.
Mikor Asszad elnök Szíriában a legnagyobb meglepetésre kijátszotta a
kurd kártyát, akkor dőlt össze mindenestül a harminc éves terv. A kurd
kérdést azért is tudta kijátszani a szíriai elnök, mert a CIA hatalmas
információs hiánnyal, illetve dezinformációkból kiindulva kezdett bele
a műveletekbe. Őket ugyanis úgy tájékoztatták, hogy a kurdok
önállóságért át fognak állni. Csakhogy két nagy baj történt. Az egyik,
hogy a kurdok nem Asszad, hanem Moszkva lekötelezettjei, mivel a
törökök elleni kurd ellenállást évtizedekig Moszkva pénzelte, a PKK
Kurd Munkáspárt, ami a legnagyobb törökországi kurd erő, Moszkva
közvetlen híve. Az egész szíriai konfliktus során, főleg a kezdeti
időben Oroszország szemmel láthatóan nem lépett semmit. Ennek
köszönhetően Asszad jószerével az egész ország feletti irányítást
elvesztette. Aztán történt valami, Moszkva egyik napról a másikra
elkezdte Asszadot támogatni. Ennek oka pedig az, hogy Moszkva úgy tudta
keverni a lapokat, ahogy neki a legjobb. Iránt egyértelműen mérsékelt
politikára kényszerítette, Asszadot ellátta technikával, és megegyezett
a Hezbollahhal, hogy segítse a szír kormányerőket. Mivel a Hezbollahot
egyedül Putyin elnök ismerte el, velük is igen jó a kapcsolata
Moszkvának. Egészen bizonyos, hogy ha a szíriai háború véget ér,
megkapják a megfelelő jutalmat, a libanoni kormányt.
Ezzel Moszkva egyet ért el; létrejön egy kelet-nyugati irányú
tengely, amely szó szerint elvágja az arab világot az európaitól. Ennek
a tengelynek az egyetlen és kényes pontja Kurdisztán. Ez az ország
ugyanis még nem létezik. Már közel állnak a független kurd állam
kikiáltásához, de még nem történt meg. Asszad a segítségért cserébe
teljes függetlenséget adott a kurdoknak, valamint felállította és
fegyverrel látta el az önálló kurd hadsereget. A másik nagy kurdok
lakta terület észak Irakban van. Az itt működő kurd autonómia teljes
mértékig együttműködik Iránnal és Szíriával. Légtere felett bántatlanul
repülnek át az iráni fegyverszállítmányok, ami miatt már többször
tiltakozott Washington, eredménytelenül. Ha az Iránból leszakadó
legkisebb kurd terület, az iraki és szíriai területekből kilépő
területekkel összefogva bejelenti az önálló kurd államot, Törökország
jó részének beteljesedik a sorsa, ugyanis azonnal ki fog újulni a
függetlenségi harc. Belépett még egy tényező, ez pedig az afganisztáni
és iraki kormányok viselkedése.
Kurdisztán kikiáltásakor a környező országból kiszakadó területek
Afganisztán
Hamid Karzai elnök láthatóan egyre többet jár Moszkvában,
elismertsége erőteljesen csökken az USA-ban. Hatalmas bajok vannak már
az afgán régióban, a nyugatnak egyre kevesebb pénze van támogatni a
hadurakat, a rend bomlik, Karzai pedig megpróbál életben maradni. Ez
úgy tűnik, csak orosz segítséggel oldható meg, mert az amerikai oldal
kimerült. Nincs pénz, nincs szándék sem, kitartás annál kevésbé. A
csapatok kimerültek, az amerikai technika rendkívül rosszul bírja az
afganisztáni környezetet, hatalmas összegekbe kerül a géppark
fenntartása. Olyan mennyiségű karbantartó eszközt szállítottak mára
Afganisztánba, hogy egyszerűbb felrobbantani, mint elszállítani.
Menekülnének valahogy, de lehetőleg úgy, hogy a befolyás megmaradjon.
Irak
Irak esetében is nagy a baj. Az ország lakosságának nagyobb hányada
síita. Emiatt az új kormány is túlnyomó többségében síita. Ez mindaddig
jó volt a nyugat számára, amíg a szunnita kisebbséget képviselő
Husszeint kellet megbuktatni mondvacsinált okokkal. Csakhogy az
atlantistáknak esze ágában nincs stabilizálni és megerősíteni egy síita
államot Izrael közelében. Mivel a káosz már több mint tíz éve uralkodik
Irakban, csak idő kérdése volt, mikor nyitnak a környék egyetlen stabil
síita állama, Irán felé. A nyitás megtörtént, olaj és gáz üzletet
szándékozott bonyolítani a két állam, Irán befektetéseket kezdett
Irakban, kiterjedt mezőgazdasági együttműködéseket kötöttek. Irán
elfoglalt területet adott vissza, szintúgy Irak is.
Pakisztán
Ennek az államnak a legkomolyabb üzleti partnere Kína. Az
orosz-kínai baráti szövetség miatt Moszkvával is megvan a jó kapcsolat,
de itt elsősorban Peking az összekötő kapocs; katonai, rakéta- és
atomtechnológiai együttműködés, gazdasági kapcsolatok. Az USA fizetett
Pakisztánnak azért, hogy az afganisztáni háborújához Pakisztán
bázisként szolgáljon. A kapcsolatok egy darabig jók voltak, -
mindaddig, míg az USA nem kezdett Pakisztáni területen civileket
bombázni. Ezek után a kapcsolat rohamosan romlani kezdett. A Bin-Laden
elleni akció volt az utolsó csepp, az USA Pakisztán értesítése nélkül
kezdett katonai akcióba az ország területén. Nem sokkal később az
Egyesült Államok bázisait felszámolták, és Pakisztán elnöke leállított
minden, az országon keresztül történő utánpótlást. Ezzel egy időben
nagyobb számban rendszeresítette a Kínával közösen gyártott új
vadászrepülőjét és az S-300 alapján készült kínai klón légvédelmi
rendszert szerzett be.
Ennek a katonailag és gazdaságilag rendkívül hangsúlyos
elhelyezkedésű szövetségnek már állnak az alapjai, és megvalósításában
is körvonalazódik, a nyugat legrosszabb rémálma válik valóra. Ahelyett,
hogy az egész arab világ anarchiába süllyedt volna, kialakul egy
rendkívül erős és halálos szövetségi tengely. Olyannyira körvonalazódik
már ennek az egységnek a létrejötte, hogy a legnagyobb meglepetésre
olyan államok is kezdenek felsorakozni mögötte, amelyek kifejezetten
Amerika-barátnak számítottak, például Afganisztán; Karzai kormányát
maguk az amerikaiak hozták létre, de mára nagyon megromlott a
kapcsolat, Karzai többször látogatott Moszkvába az utóbbi időben; vagy
Pakisztán, amelynek Kínával van igen jó kapcsolata, ezen keresztül
nyitva áll a kapu mind Moszkva felé, mind a BRICS államok felé. Mi
történne, ha a felsorolt államok mellé Afganisztán és Pakisztán is
besorakozna? Létrejönne az arab terület legerősebb, szinte birodalmi
jellegű államszövetsége. Atomfegyverrel ellátva (Pakisztán). Ez a
katonai erő pedig bőven elegendő ahhoz, hogy szó szerint kisöpörje a
társégből a nyugati erőket. Még akár Izraelt is.
Ennek az egész tengelynek egyetlen még lyukas pontja van;
Kurdisztán. Ha ezt sikerülne megakadályozni, akkor a terv valójában nem
működne, legalábbis nem úgy, ahogy kellene. Felmérte ezt már a nyugat
is, nem véletlenül folytatja töretlenül Szíria destabilizálását. A szír
háború elhúzásával az egész folyamatot hátráltatja. A támadó jellegű,
káoszba taszító arab tavaszból így lett egy kétségbeesett védekező
háború. Szaúd-Arábia is kétségbeesetten próbálja megfordítani a háború
menetét, pénzzel, fegyverrel, kiképzéssel, de ebben a nagy mérkőzésben
már ő a legkisebb játékos. Ez most már a gigászok harca lett. Mi lenne,
ha a kurdok kikiáltanák a független Kurdisztánt? Először is Irak
olajmezőinek jelentős része az északi kurd területen van. Vagyis
azonnal meglenne az ország gazdasági alapja. Kurdisztán központi
közlekedési és kereskedelmi csomópont lenne. Amennyiben megépülne
valamilyen gázvezeték akár Iránból, vagy Irak és Irán kezdeményezésére,
a szír újonnan feltárt mezőkkel együtt, Kurdisztán szintén központi
helyen lenne. Vagyis kiváló elhelyezkedés, és adottságok. Ezt az
államok közötti szövetségi (birodalmi) kezdeményezést kell mindenáron
megakadályoznia az Egyesült Államoknak. Egyrészt azért, mert ezzel a
legerősebb szövetség keleti orientációjú lenne, másrészről Izrael
napjai meg lennének számlálva. A támadó háborúkból egy szabálytalan
előzéssel kivitelezett védekező háború lett.
Az CIA újra bevetette kannibál csapatait, - amelyek eredménytelenül
harcoltak Szíriában, most Irakba kerültek bevetésre. De miért is
Irakban? Miért tűnik úgy, hogy az USA-barát iraki kormány elleni
iszlamista fellépésről van szó? Valójában szó nincs róla. Az USA
kényesen ügyelve kivonta zsoldosait (120 000 Blackwater dolgozik
Irakban) az adott területről, és szabadjára engedte kannibáljait. Az
ISIL, amely már Szíriában is otthagyta névjegyét, most Irakban lendült
támadásba, hogy a fent leírt folyamatot igyekezzen megakasztani azzal,
hogy elfoglalja és leigázza az iraki kurd területet. Moszul városában
törtek ki a harcok, majd terjedtek át egyre nagyobb területekre. A
kormánycsapatok eleinte szó szerint felszereléseiket elszórva
menekültek a ISIL harcosai elől. Az USA tanácsadók eltűntek, az eddig
rengeteg civil áldozatot követelő drónok is eltűntek az égről, sem
helikopterek, sem bombázók. Mintha az USA a világon sem lenne, pedig
ott vannak a régióban jelentős erőkkel. Az ISIL harcosai pedig
ahelyett, hogy nekiesnének az amerikai zsoldosoknak, az első nap
elárulták magukat és valódi céljaikat; nekiestek a kurdoknak. A kurd
területekről tízezrével menekülnek a gyerekes családok, pillanatokon
belül humanitárius katasztrófa fog bekövetkezni. Irak lakosságának nagy
része síita. Az ISIL szunnita, amit az USA pénzel Szaúd-Arábián
keresztül. Ki kell egészíteni a gondolatsort azzal is, hogy ha a fent
említett államok szövetsége létrejön, a nyugatot kiszolgáló despotikus
elmaradott rendszereknek rövid úton vége lesz, mint Szaúd-Arábia, vagy
Bahrein. Az ISIL banditái gyilkolnak büntetlenül, erőszakolnak amerre
járnak, és legfőképpen síita szentélyeket rombolnak le. Érdekes módon
nagy mennyiségű hátrahagyott amerikai fegyvert zsákmányolnak (találnak
raktárakban). Irán, úgy tűnik, elegendő erőt érez magában ahhoz, hogy
látva a csapdát, mégis lépjen. Segítséget ajánlott fel Irak síita
kormányának és 2000 Forradalmi Gárdista harcol máris Irakban. Irán és a
kurdok, ez a két célpont, hogy ne alakulhasson ki a tengelyszövetség,
hanem hosszú távra káoszba döntse a még békés területeket.
A szabálytalan előzés
A CIA taktikája pontosan olyan, amit a cionistáktól megszoktunk több
száz év alatt. Mindkét erő mögé beáll, és amelyik nagyobb
támogatottságot szerez, amelyik könnyebben elvégzi a számára fontos
piszkos munkát, azt kezdi támogatni, a másikat felszámolja. A jelenlegi
kormányt ők hozták létre, állították fel az új iraki hadsereget,
képezték ki őket, látták el eszközökkel, - de érdekes módon az ISIL
kannibáljait is ők finanszírozzák, látják el eszközökkel, képezik ki,
toborozzák, és fizetik a zsoldját. Mivel a jelenlegi kormány meginogni
látszik, kényszeríteni kell. Aki belerángatja Iránt a háborúba, és
amelyik megakadályozza a kurd állam kikiáltását, azt fogják teljes
erővel támogatni, mindegy, melyik lesz az. Ez az utolsó remény, amely
már most megbukott, de egyvalamire jó lesz; hogy némi időt nyerjen az
USA számára. Aki pedig időt nyer, csatát nyer - tartja a mondás, vagyis
mindent megtesznek némi haladékért. Ez azonban csak késlelteti a
végjátékot, nem változtat rajta semmit. Csak elnyújtja az ott élők
szenvedéseit.
Végeredmény
A közel-keleti háború kiszélesedik, de ez egyet jelent azzal is,
hogy egyre többe kerül, és egyre nagyobb területet kell utánpótlással
ellátni, mozgatni, felügyelni. A nyugat ebben a régióban most feltette
mindenét az utolsó lapra; vagy nyer, vagy mindent veszít. Ha az ISIL
elveszti a háborút és az iraki vezetés tovább halad azon az úton, amin
elindult, akkor valóban mindent elveszítenek ebben a régióban. Akkor
feláll az a kelet-nyugati irányú tengelyszövetség, amely nagyon sokáig
meghatározó lesz az egész térségben.
http://www.hidfo.net/2014/06/23/kozel-kelet-nyugat-mindent-egy-lapra-tett-fel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése