2013. június 17., hétfő

Önleleplező Al-Dzsazíra, avagy egy arab televízió a cion-imperializmus szolgálatában

A cion-imperializmust vezérelvként alkalmazó atlantisa világdiktatúra egyik legveszedelmesebb agymosó fegyvere Közel-Keleten a katari Al-Dzsazíra televízió, mely közismerten együttműködött a CIA-val, és álhírek gyártásával avatkozott bele a líbiai eseményekbe a nyugati intervenció támogatása céljából. Ezt jó lesz, ha minden még gondolkozni képes hazafias erő eszébe vési. A cion-atlantista erőkkel való kollaborálásra két éve - a különböző közel-keleti rendszerváltások idején - figyelhettek fel a szemfülesek. Amit viszont a minap sugárzott a televízió, az a legrosszabb rémálmokat idézi.
Magyarországra látogatott a televízió stábja, hogy úgymond feltárja a fasizmus magyarországi erősödésének hátterét. Leírjuk ezredszerre is, ha kell: a fasizmus az olaszoké. Az idióta propagandafilmben Adolf Hitler Németországával hozták párhuzamba Orbán Viktor Magyarországát, hiszen szerintük hazánkban hitleri munkatáborok mintájára vezették be a közmunkaprogramot. Ez annyira agyalágyult elképzelés, mely elmegyógyintézeti kezelésre szorul. Konrádhoz és Hellerhez látogattak el interjút készíteni, magyar értelmiségiekként tüntetve föl őket. Ez is többet mond minden szónál; kár is több szót vesztegetni a cionista propagandaanyagra. El lehet tehát felejteni az Al-Dzsazírát, mint hiteles forrást. Nem ellensége ez a televízió a haldokló cion-nyugatnak. Sőt, utolsó közel-keleti csatlósként próbálja meg dezinformálni az ébredező térséget.
Életbevágóan fontosnak tartjuk azonban felhívni a figyelmet, hogy mi volt a gondolkozó emberek számára kreténségnek számító propagandafilm valódi célja. Emlékeztetünk, hogy az Al-Dzsazíra televízió a terror és a diktatúra államának nevezte korábban Szíriát és Líbiát. A nyugati destabilizáló szervezetek tehát a felforgató tevékenységet ilyen irányú propagandával kezdték el, ezekkel kezdték mintegy legitimálni a köztudatban a nyugati beavatkozást, majd az intervenciót. Magyarország esetében az úgynevezett fasizmust jelenítette meg a cion-propaganda a gonoszság netovábbjaként. A legmocskosabb, legaljasabb hazugságokkal illetik a hazafias erőket. A ravasz cionista propaganda pedig - trükköt alkalmazva - a jelenleg hatalmon lévő atlantista helytartókat nevezi meg a fasizálódás fő gerjesztőjeként.
Az Al-Dzsazíra propagandaanyaga tehát a felforgató/destabilizáló szándék - a nyitott szemmel és füllel járók számára - nyílt bejelentése. Egyben figyelmeztetés is az atlanista nyugati vonaltól elszakadozó Orbán Viktor számára is, hogy óvatosan táncoljon a pengén. A legjobban azonban a hazafias erőknek kell figyelniük. Készülnötök kell, magyar hazafiak, eljön a Ti időtök!
Vass Balázs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése