Amit
az ember nem használ nap, mint nap, azt lassan-lassan idővel elfelejti.
Vannak olyan szavak, amelyek már kezdenek kiesni, lemaradni a
mindennapi szóhasználatunkból, és velük együtt lemaradnak életünkből
azok az érzések, emlékek, élmények is, amiket hozzájuk fűznek. De nem
halnak meg, nem szűnnek meg létezni. Ott maradnak a kimondatlan szavaink
világában és csendbe óvják lelkünket.
Milyen jó is lenne elmagyarázni a fiamnak, hogy mi is az a sarjú, bárcsak érezné a nyári hajnalokban frissen kaszált fű illatát, s szaladgálna mezítláb a puha harmatban felém. Délután meg a csűrben, belevetné magát a száraz széna közé. Vajon fogja-e tudni, hogy mi is a pajta,
s milyen érzés, amikor a kicsi kezére ragad a készülő kenyér tésztája
dagasztás közben? S hogyan is mondjam el neki, hogy mi is az a nyári konyha, s milyen mennyei is az az illat, amikor frissen kiveszik a kemencéből a káposztalapiban sült kenyeret s jól leverik a héját? S vajon lesz-e alkalma végig sétálni egy gyönyörű tornácon, de úgy, hogy léptei alatt kicsit összezizzenjen a padlózat? Na meg a pitvar, s a spájz, s a hokedli, s az a régi kredenc,
amiben féltett edényeit tartja az ember s őrzi kenyerét, s a családi
képek díszelegnek rajta. S hogyan magyarázzam el neki, hogy milyen is
vasárnapi mise előtt várakozni a cinteremben, és vecsernye után, miután az esti harangszó békésen felcsendül, kiülni a kapuba s várni a csordát, s megetetni a pipéket, a lavórban meg kútvízzel arcot mosni?
Nem
féltem a fiamat, csak ezeket a szavakat. S azt a sok többi szót, ami
még neked is talán eszedbe jutott soraimat olvasva, s azokat a szép
élményeket, emlékeket, amik felelevenedtek talán benned is.
Olyan
személyes és közös kincsek ezek, amelyeket kár lenne elfelejtve
tartogatni a világukban, megérdemlik, hogy felelevenedjenek, hogy
éltessük őket, akár csak a napi nap erejéig is, ezért, ha van ilyen
kedvenc szavad, amit rég nem használtál s valamilyen élmény fűz hozzá,
bátran oszd meg velünk is!
Birtalan Katalin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése