Szétesés várhat Ukrajnára

Ukrajnában fellángoltak a nacionalista érzelmek. Ennek komoly okai vannak, és nem a véletlen váltotta ki. Ukrajna egy érdekes, a történelem nagy viharaiban megszületett ország, amely ahogy az ottaniak mondják nem is létezik. Ilyen nép, hogy ukrán, pedig voltaképpen nincs is.

Ezt persze nem kívánjuk ennyire leegyszerűsíteni. Tény, hogy maga az ukrán nemzet voltaképpen lengyelek, oroszok, más szláv népek, kozákok, tatárok keveredéséből alakult ki. Természetesen mi magyarok sem panaszkodhatunk, sok nép telepedett le hazánkban, és olvadtak a magyarságba, jászok, kunok, szerbek, és más népek. Tehát önmagában ezzel nem is lenne gond, a kérdés az, hogy ki vállalja a sors- és elvközösség felelősségét. 

Ukrajna az elmúlt években rendkívül rossz politikát folytatott, éppen olyat, amelyet most Orbán Viktor próbál megvalósítani. Vagyis nyugat és kelet között mi legyünk a kapu, az átjáró, amely jóban van nyugattal és kelettel egyaránt. Csakhogy ez a politika már az ukránoknak sem jött be, nekünk sem fog, egész egyszerűen azért, mert egyik oldal sem viseli el a kétkulacsos játékot. 

Mivel Ukrajna hosszas billegés után még mindig a nyugati kapcsolatait részesíti előnyben, az orosz vezetés elvben támogatni kezdte azokat a politikai szervezeteket, melyek az orosz régiók elszakadását tűzték ki célul. Ukrajna egy jelentős része közigazgatásilag Sztálin ideje alatt került Ukrajnához, és ennek a területnek a lakossága a mai napig orosz. Ez Ukrajna területének közel egyharmada, a lakosságnak pedig megközelítőleg a 40%-a. Mivel ezek a törekvések megerősödtek az orosz területeken, teljesen természetes, hogy ezzel együtt az ukrán nacionalizmus is erősödik. A kérdés csak az, hogy az egészséges patrióta nacionalizmus erősödik, vagy a soviniszta elmebaj. 

Így került a nacionalisták célkeresztjébe a magyarság is. Tisztában kell lenni azzal, hogy a rendszerváltások és a Szovjetunió szétesése idejében hazánk tekintetében terület visszaadási szándékkal kizárólag Moszkva jelentkezett, Kárpátalja vonatkozásában. Csakhogy a kedves kecskeszakállas cion-atlantista külügyminiszterünk, Jeszenszky úr buzgón jelentette ki, hogy nincs rá szükségünk. Mára az ukrán nacionalisták Kárpátalját saját területként kezelik. Az ukrán nacionalizmus fellegvára nem Kijev, hanem éppen a kárpátaljai területekkel szorosan határos megyék, melyek lakossága jószerével lengyelekből áll. 

Abban az esetben, ha megkezdődik egy ukrán szétesési folyamat, akkor bizony Ukrajna területei szanaszét fognak hullani. Harkov és Odessza vonalán egy nagy terület fog leszakadni, amely voltaképpen orosz terület. Belorusszia és Oroszország északon fog fellépni területi igényekkel, mivel itt szintén közigazgatásilag kerültek át területek 60 évvel ezelőtt. A háborúban a Szovjetunió nagy területet tartott meg Lengyelországból is, amely nagyjából Khmelnyicki vonaláig követelne területeket. Kárpátalja kényszerűen visszakerülne hozzánk. Ebből a folyamatból Ukrajna erősen meggyengülve, és a területei 2/3-nak elvesztésével kerülne ki. Nem csoda hát, hogy a magukat ukránnak valló réteg, megérezve a veszélyt, önvédelmi reakcióba lépett, és most felvonulnak, kiabálnak, festegetnek, erősködnek, amennyire csak lehet. 

Kérdés, ki fog előbb kifulladni. Az orosz politikai nyomás, vagy az ukrán fellángolás. Kinek lesz több lehetősége, és nem utolsó sorban hogyan alakulnak a világpolitikai folyamatok. Ha Szíriában győz az orosz támogatottság, akkor Moszkva oly mértékben erősödik meg, hogy befolyása elsöprő lesz a térségben. Ha veszítenek, akkor az Ukrajnára kifejtett nyomás is csökken, és Kijev belátható időn belül az nyugati érdekszféra bábja lesz. Ebben az esetben Orbán óvatos hintapolitikája is leáll, és újrakezdődik a hatalmas és látványos talpnyalás a nyugat felé. 

Nem kell tehát csodálkozni sem emlékművek összefirkálásán, sem a felvonulásokon. Bajban vannak az ukránok, és érthető a védekezésük.

Kemény Gábor