Alternatív kormányértékelő

Bevezetés

Régóta érik már ez a kormányértékelő írás. Nem különösebb alkalomból kerül rá sor, év vége vagy ciklusforduló okán. Egyszerűen csak aktuális, mert megkerülhetetlen.

Lenti írás objektivitásra törekszik, célja nem véleményt mondani, hanem reálisan értékelni. Politikai meggyőződéstől (ún. nemzeti oldaltól is - ennél a mi nézőpontunk amúgy is jelentősen túlmutat) függetlenül, az elvárt demagóg leszólást mellőzve. Persze világnézetünk tükrében.

A tanulmány írója nem politológus, nem közgazdász, és nem lát bele az elemzett kormány lapjaiba. Az egyes tárgykörökben biztos információk nincsenek, melyek alapján messzemenő következtetéseket lehetne levonni. Az érzékelhető történéseket viszont érdemes összegezni és kiértékelni.

Miért kell kormányt értékelni? Általában nem szoktunk - legfeljebb egy-egy aktuális leszólás erejéig - tekintve, hogy különösebb jelentősséget a rendszer kormányainak nem tulajdonítunk, a rendszer összességét szemléljük. Nos, a jelenlegi kormány túllépte ezt a zónát, saját arculatot kapott.

Más kormány - új rendszer felé?

Mindegyik egyforma - szoktuk jellemezni a politikusokkal, pártokkal az egész rendszert. Ezt nagyjából el is felejthetjük! Nem mintha ez a rendszerjellemzés nem lenne teljesen helytálló. De ha egy kormány elkezd kilógni a sorból - talán már a rendszer sem a régi.

Már pedig a jelenlegi kormányzat más, mint a rendszer eddigi kormányai - vagy mint az eddigi rendszer kormányai. Ezt nem észrevenni, és tovább szajkózni a megszokott (eddig érvényes) lózungokat, demagóg ostobaság. A megszokottól markánsabb intézkedések mellett pedig egy új rendszerkeret látszik kiépülni.

Hogy ez mennyire lesz - a rendszer aktuális átalakításán túl - mélyreható, és főleg milyen irányba mutat (a felszín mögött), a jövő kérdése.

Módszerváltás vagy fordulat?

Az érzékelhető változásoknak két oka és iránya lehet. Anélkül ismertetjük ezeket, hogy valószínűsítenénk egyik vagy másik variációt.

1. A rendszer várható bukása előtt módszerváltás történik, a hatalom birtokosai igazodnak a változás megkövetelt irányához. Mint 1989-ben - bár most paktum látszólag nincs, a nyíltan destruktív (demokrata, liberális) körök okkal aggódhatnak. (Bár ellenállásuk meglehetősen gyengécske.)

2. A rendszeren belül ébred ellenállás és változtatási szándék. Elviekben szintén nem zárható ki, hogy - szintén a megkövetelt változás idejét felismerve - a rendszer egy tényezője forduljon szembe a destrukcióval, pozitív irányba próbálva kilépni. (Pontosabban a kilépés felé törekedni, azt előkészíteni.) Példa van rá, lásd: Oroszország, ahol az egykori KGB-tiszt kétségtelen pozitív változásokat hozott, és stabilizálta a rendszert.

Utóbbi lehetőséget megengedve, annak figyelembevételéve kell értékelni az intézkedések, újítások milyenségét, mértékét és radikalizmusát, hogy annak végrehajtóját a rendszer keretei szorítják, minden jobbító, változtató szándékú lépéssel annak határait feszegeti. Melyet túllépve, nyíltan szembeszegülve a rendzser teljes erejének nyomását húzza magára, mely alatt menthetetlenül összeroppan.

Ahogy számtalanszor elmondtuk: a jelenlegi rendszer keretein belül a szükséges változásokat véghezvinni nem lehet. Kerüljön kormányra bármilyen radikális nemzeti (akár nemzetiszocialista, hungarista irányultságú) politikai erő, önmagában a változásokat végrehajtani nem tudja. Vagy lesöpri a még erős, vagy maga alá temeti a már omló rendszer. Nyílt és igazán mélyreható, a destruktív rendszert visszautasító változások kizárólag a renszer bukásával, illetve annak küszöbén végrehajthatóak.

A változást akarók addig nemhogy hatalomba, de jóformán a rendszerbe kerülés esélye nélkül fogalmazhatják meg a szükséges változásokat a maguk tisztaságában, kijelölve a jövő útját. A rendszeren belüli esetleges törekvéseknek pedig marad a putyini út.

A jelenlegi kormányzatot értékelve, elviekben egyik variáció sem zárható ki. Ahogy az sem, hogy két ellenkező pólusú, ám azonos irányba kényszerülő erővonal is érvényesül.

Tárgykörök

További véleményalkotás nélkül elemezzük a kormányzat intézkedéseit.

A rendszer stabilizálása

Minden politikai erőnek, mely a parlamentáris demokrácia sehová nem vezető váltórendszere helyett hosszútávú stratégiában gondolkodik, (függetlenül annak irányultságától), első feladata saját rendszerének stabilizálása, gyakorlatilag a parlamentáris váltórendszer felszámolása. Az Orbán-kormány - amellett, hogy (a Munkáspárt és Jobbik kivételével) az összes pártra jellemző arcatalan vezetőváltogatással ellentétben vezetésében is stabil - a kétharmados többség adta lehetőségeket jól kihasználva eredményesen stabilizálta magát, és bebiztosította hatalmát.

Az új alkotmány (mely nevében sem alkotmány többé) mellett drasztikus jelzésértékkel bír a köztársaság elvi felszámolása. Bár nem került dobpergés mellett kikiáltásra, hogy a köztársaság eltöröltetik, de az állam megnevezésének csendes megváltoztatása, Magyar Köztársaság helyett egyszerűen Magyarországra (még csak nem is kifogásolható), talán nagyobb elvi mondanivalót hordoz, mint a gyakorlati Alaptörvény.

A rend felé

A rendszer által generált káoszban ugyanazon rendszer kereteik között rendet teremteni, radikális és egyértelmű módon gyakorlatilag lehetetlen. Így a "két hét alatt rendet teszünk" nyilván csak jó hangzó lózung lehet. Azonban ahogy azt már máskor is említettük, történt törekvés és elmozdulás a rend irányába. A rendőrség létszámának növelése a napi bűnözést észrevehetően visszább szorította - bár a rendszer szülte feszült etnika helyzetet csak kezelni tudja (részben), annak - egyre csak brutálisabbá váló - kilengései újra és újra meg fogják kérdőjelezni az eredményeket. Az önvédelem jogának szélesítése szintén a rend felé mutat, azonban arányaiban nem képes lépést tartani az eldurvuló bűnözés fenyegetésével.

Az igazságszolgáltatásban szintén tapasztalható némi pozitív változás. A súlyos, életellenes bűncselekmények elkövetői (közöttük szép számban cigánybűnözők) kapják rendesen az éveket, életfogytot, most már akár ténylegesen is. Persze van még hová fejlődni, rendszeresnek mondhatóak a felfüggesztetten szabadlábon lévő bűnözők újabb - és drasztikusabb - bűncselekményei. Megfigyelhető, hogy a rendszer (politikai oldaltól függetlenül) korábbi kegyeltjei sem ússzák meg látványos kilengéseiket, ellenben a megkérdőjelezhető mértékű önvédelemmel szemben esetenként elnézés tapasztalható. Lásd a Stohl András és a kerítésébe áramot vezető Barna bácsi szemléletes kontrasztját.

Gazdasági eredmények

Bár a lakosság sokat nem érez belőle, az előző időszakhoz képest nyilvánvaló gazdasági eredmények észlelhetőek. A korábban felvett IMF hitelt visszafizette az állam, ami eleve eredmény ahhoz képest, hogy a hitel felvétele előtt gyakorlatilag csőd szélén állt az ország. Amit még érdemes megjegyezni, hogy a különböző állami szervek rengeteg pályázatot adnak ki az utóbbi időkben, röpködnek a milliárdok. (A pályázati rendszer beltenyészett jellege egy más kérdés, később foglalkozunk vele.) Honnan, honnan nem, de van pénz. (Persze pépldául a lenyúlt magánpénztári vagyon sem kis összeg.)

Külpolitika

A jól felismert keleti nyitás szüksége, bár radikálisan nem nyert teret, és elég nyögvenyelősen megy, itt-ott tapasztalható némi gyakorlati elmozdulás. Politikai eredményekről nem nagyon lehet beszélni, inkább gazdasági téren van némi érdeklődés, megjelentek a távolkeleti (kínai, japán) befektetők. Persze még mindig a nyugat diktál, bár a kapcsolatok korántsem felhőtlenek. A hagyományos köztársasági demokrácia útjáról letérő rendszer nem jó ómen. Azt, hogy "minden színjáték", és a világban precízen összehangolt összeeskűvő erők működnek, felejtsük el! Nyilván vannak összeesküvések, vannak titkos társaságok (több is, és már ez is cáfolja az előbbi feltételezést), van világhatalom - azonban van önérdek, vannak érdekkörök, van önzés, kapzsiság, ego, véleményeltérés, viták és kényszerek. A magyar helyzet pontúgy nem hiányzott a nyugatnak, mint a görög. A kormány "akaratoskodása" mellett pedig a gazdasági, társadalmi, etnikai feszültségektől terhelt viszonyok súlyosbítják a megítélést.

Jobbra mozdulás

Míg korábban a jobboldalinak nevezett pártok (a Fidesz is) egy névleges konzervativizmuson túl gyakorlatilag semmiféle jobboldali (rend- és értékközpontú) irányultságot nem mutattak, az utóbbi idők kormányintézkedései között kétségkívül tetten érhető a jobbra tolódás. Így az iskolai hit- illetve etika-oktatás elrendelése, a tervezett diszkórendelet a fiatalkorúak "sérelmére", a dohányzás visszaszorítása (a trafikmutyi vonatkozása persze jogosan kritizálható, azonban nem buta politikai húzás - ezzel máshol foglalkozunk majd), stb. A radikalizmus persze hiányolható, a buzeránsok idén is zavartalanul vonulhattak a főváros utcáin (bár tavaly már történt próbálkozás az akadályozásra, a rendőrhatóság útján).

Nemzeti oldal

A nemzeti oldal persze joggal kritizálhatja a kormányt, korántsem érvényesül a nemzeti érdek olyan mértékben, ahogy ez elvárható és szükséges lenne - egy normális rendszerben. Annyira viszont érvényesül, hogy az ún. nemzeti oldal alól a kormány gyakorlatilag kihúzta a talajt. Nem csak az anyagiakból adódó lehetőség, hanem igazán ok sincs a nyüzsgésre. (A felszín allatt persze van, de jelenleg nincs kifejezett társadalmi elégedetlenség - a megszokott verbalitáson túl.) Azt sem lehet mondani, hogy különösebben üldözve lenne a - "szélsőségbe" hajló - nemzeti gondolat. Bár a stabilitást veszélyeztető (más kérdés, hogy jogosan-e vagy sem), etnikai kérdésre hegyezett gárda-jelenséget visszaszorították (az is más kérdés, hogy ez jórészt a Jobbik "érdeme"), igazából ideológiai vagy szervezeti üldözés nincs. Habár a törvények adottak (erre is), és persze még alkalmazásra is kerülhetnek, ilyen irányban is. De a Jobbikkot például adott esetben ki is segíti a Fidesz-hatalom, lásd például a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlést, ahol a Jobbik frakció lecsökkenését követően módosítottak a frakciók előírt minimum létszámán. A Jobbikkal való taktikázás persze politika, ma megtámogatják, holnap kivégzik.

Cigánykérdés

A cigánykérdés kezelésének megítélését illetőleg először is tudomásul kell venni, hogy a cigányok itt vannak, ha tetszik, ha nem. Ezt a mindenkori kormányzatnak tudomásul kell venni, azzal együtt, hogy ez egy kérdést jelent, amit kezelni kell. Hogy hogyan, az más kérdés, de nem lehet úgy tenni, mintha nem lennének itt, vagy mintha máról holnapra eltűnnének. Nem fognak, még ha sokan szeretnék is. Ezzel egy kormánynak számolni kell, pont úgy, mint birodalom esetén a (beilleszkedett) nemzetiségekkel. A jelenlegi rendszerhez kötött hatalomnak, de eleve a még fenálló világhelyzetben, a lehetőségei korlátok között mozognak, különösen a kényes nemzetiségi területen. (Bár a szerbek sem éppen demokratikusan rendezték a dolgaikat anno, mégis az Unióba tartanak - bár ennek meg is fizették az árát.) Viszont ezen területen a probléma már olyan súlyos, hogy az adott keretek között aligha hozható bármiféle eredményes intézkedés. Bár a kormány talán próbál egyensúlyozni, visszaszorítani - kimondatlanul - az etnikai bűnözést is, és az erélyesebb fellépést követelőket is, a probléma akut volta miatt előbbi törekvés sem elégséges sem megnyugtató nem lehet. A kérdés pedig időzített bombaként ketyeg.

A nagyobb rendőri jelenlét, a büntetőtörvénykönyv módosításai, az eljárások és ítéletek nem képesek lépést tartani a probléma burjánzásával. Ahogy a szociális intézkedések, programok, pályázatok sem. Melyeket nem szólunk le feltétlenül, figyelembe véve, hogy a kérdést minden oldalról kezelni kell. Az ún. cigánysátor - mint kulturális intézmény ellen sem lenne egy szavunk sem, ha nem lenne tragikusan rossz üzenete. Ahogy azoknak az enyhén szólva kétséges "beilleszkedést segítő" programoknak, melyek érthetően váltanak ki megütközést. Pl. boksz akadémia és katonai képzés egy erőszakos kisebbségnek. Aminek nevelő célzata érthető lenne (végeredménye már kétséges), de talán nem kellene a többség idegeit még ezzel is borzolni!

Zsidók

Zsidók "értelemszerűen" vannak a kormány körül, a kormányban, a kormánypártban. Bár a korábban megismert szemita arcok mintha kikoptak, hátrébb szorultak volna, pl. Deutsch Tamás. Mások mintha szintén kevesebbet szerepelnének, de ebből nem akarunk következtetéseket levonni. Az egyik legaktívabb politikus a vállaltan zsidó Fónagy János nem nevezhető elvakult cionistának, megnyilvánulásaiban különösebb kivetnivaló nincs, sőt felszólalásai inkább logikusak és tényszerűek.

A kormányzat zsidó kapcsolatainak elemzésébe és értékelésébe két okból sem kívánunk belemenni. Az egyik, hogy köreikben korántsem tulajdonítanak ennek olyan jelentősséget, mint a "vad antiszemiták". (Megjegyezzük, hogy bizonyos fokú zsidó kapcsolatok nemhogy Putyin Oroszországában, de a Harmadik Birodalom esetében is fenn maradtak, csupán hatalmi szerepük és meghatározó beleszólásuk szűnt meg - ellentétben Horthynál, aki zsidó üzleti körökből való bridzspartnerekkel vette körül magát, nyilván nem véletlenül élhetett élete végéig a Chorin-ház életjáradékán.)

Másrészt azért sem megyünk bele ezirányú logikázásba, mert nem akarunk abba a hibába esni, mint azok, akik mindenbe azt látják bele, amit "logikus fantázia" alapáján szeretnének. (Például az oszlopos kormánytag - és maffiózó - Pintértől puccsot és rendszerváltást vártak, az erkölcs és igazság nevében.)

A zsidó közösségekkel való kapcsolattartáson önmagában nem lehet megütközni, a rendszerhez tartozó hatalom esetén semmiképpen, de amúgy is, szintén a "tetszik, nem tetszik, itt vannak" kategória. Ahogy például egy orosz vezetés sem tehet úgy, mintha nem lennének. (De pl. Hitler is tárgyalt a zsidó közösségekkel - más kérdés, hogy a távozásuk lehetőségeiről.) A túllihegett és szolgalelkű zsidóbarát, antiszemitizmus elleni összpolitikai megmozdulások persze már szánalmasak és visszataszítóak. A zsidó világkongresszus "befogadása", vagy a parlamenti "zsidónap" pedig egyszerűen azt érzékelteti: zsidó gyarmat vagyunk, tetszik nem tetszik.

Az Orbán-család gyermekeinek ószövetségi névadása pedig (a Fidesz emlékezetes Trianoin emléknapi parlamenti kivonulásával egyetemben) a kutyából szalonna kérdést veti fel.

Honvédség

A honvédség katasztrofális helyzetének ellensúlyozására hozott intézkedések (pl. tartalékos rendszer kiépítése) is megemlítendőek, de inkább látszatjellegűek, gyakorlati kivitelezésük pedig kétes értékű. Az ország védekezőképességének szisztematikus leépítését (melyet cikksorozatunkban) pedig jóformán lehetetlenség lesz rendben hozni, de akár érdemi lépéseket tenni efelé (ebben a rendszerben).

Mutyik és érdekkörök

Az adott kormány sem mentes a rendszer mindenkori rezsimjeit jellemző mutyiktól, a saját körök helyzetbe hozásától, a sógor-koma alapú osztozkodástól. A megszerezhető anyagi javakat nyilván saját körökön belül osztják le, saját holdudvarukat hozzák helyzetbe, pozícióba. Külön tanulmányt lehetne írni (fogunk is) a pályázatok megítélésének - de már eleve a kiadásának - menetéről. Vagy említhetnénk a közismert trafik-ügyet - ami egyébként a mutyi mellett kétségtelenül jó szféraépítés volt, gyakorlatilag nulla kiadással kötelezték le az érintett köröket.

Szociális jellegű intézkedések

A nevesíthető intézkedéseket inkább nevezhetjük szociális jellegűnek, mint szociálisnak, hiszen a valós cél nem elsősorban a népjólét. A bankokra kivetett terhek (pl. tranzakciós adó) és hasonló intézkedések esetén jól hangzik, hogy a kisember helyett a tehetősek, nagy haszonnal dolgozó vállalatok, azonban ez csak az állami prés kiterjesztését jelenti, a kisember terhei ettől megmaradnak - sőt az említett adóterhek rájuk hárításával csak nőnek.

A rezsicsökkentés nem volt rossz lépés, az ellenzék is csak maga alatt vágja a fát ennek kritikájával. Bár a gyakorlati kivitelezés szempontjából hathatósabb lett volna, ha elejét veszik az ügyeskedő kibújásoknak, melyeket például az érintett önkormányzatok (élükön a fideszesekkel) hajtottak végre, például a kommunális díjak (szemét-díj) előzetes megemelésével szinten tartva az árakat. Ettől eltekintve, ha nem is mindenhol, és lehet ellenpéldákat hozni, de van némi számlálható hatása a rezsicsökkentésnek. Más kérdés, hogy valójában ez sem szociális célzatú, hanem a stratégiai szolgáltatók szorítását célozza, egy későbbi (egyébként szintén pozitívan értékelhető) államosítás előkészítése céljából.

Jelképes intézkedések

A jelzésértékű intézkedések, lépések javarészt jobbratolódást érzékeltetnek. Nem nagy dérrel-dúrral, de átnevezgetnek utcákat, tereket, intézményeket, a Moszkva téren túl is. (Utóbbi persze kérdés, mennyire volt épp most szerencsés, tekintettel a jelentősen átalakult külpolitikai helyzetre.) De megemlíthetjük például azt is, hogy az államvezetés diszkréten elfeledkezett róla, hogy Petőfi Sándor idén 190 éve született. Az irodalmárok nyilván fölháborodtak az emlékév elmaradásán, de az eszmei síkot szemlélve, a kiváló költőt voltaképp erős baloldali szellemiség hajtotta. Nem véletlenül került a kommunista rendszer példaértékű népi hősei közé (a kommunisták nagyon tudatosan válogatták meg a kultúrpolitikába kerülő történelmi példaképeket). És talán nem véletlenül feledkeztek meg róla most...

Végkövetkeztetés helyett

Egyelőre ennyi, gondolatébresztőként, a teljesség igénye nélkül. Ahogy azzal az elején kezdtük, különösebb végkövetkeztetést levonni nem akarunk. Elmúltak azok az idők (és egy falusi vályogházban maradtak az azt képviselők), amikor a saját várakozásainkhoz igazítva magyaráztunk mindent. (Aztán csodálkoztunk, hogy nincs 2012-es nagy mifene, Pintér nem puccsol, a medve nem simogatja a buksink, a perzsák pedig nem tömik a zsebünk, és a Jóisten sem emelt minket hatalomba, mert mi vagyunk a legfantasztikusabbak!) Ehelyett "csupán" felhívjuk a figyelmet a változásokra. Azok hozományát és kimenetelét eldönti az idő és a történelem.

Juhász Pál