2013. december 30., hétfő

Újra akcióban a Wiesenthal Központ

A cionista zsidó féregközpont tébolyult nácivadászata márciusban indul újabb útjára, ezúttal Szerbia a cél. Az akciójuk érdekessége, hogy ezúttal nem ismert "nácikat" keresnek, hanem olyanokat, akikről még nem tudnak. Efraim Zuroff szerint ez az utolsó lehetőség, hogy bíróság elé állítsák az egykori "bűnösöket". Zárójelben jegyezzük meg ez már legalább az ezredik "utolsó lehetőség", és gyanítjuk még lesz egypár. Zuroff elmondta, hogy nem akar találgatásokba bocsátkozni arról, hogy vannak-e még élő ún. nácik Szerbiában, de bízik benne, hogy van olyan aki rendelkezik információval, amely elvezethet a máig felderítetlen egyénekhez. Az összegyűjtött adatokat eljuttatják a helyi ügyészségekre, hogy az "elkövetőket" bíróság elé állítsák. A zsidó központ vezetője kijelentette, hogy létrehoznak egy ingyenesen hívható telefonszámot, a vélt(!) bűnösökről szóló információkat be lehet jelenteni. Mint ismeretes, a Simon Wiesenthal Központ más országokban hasonló akciók keretében 25.000 euróig terjedő vérdíjat ígért azoknak, akik információt adnak még élő "nácikról".

Zuroff és fajtársai a saját zsebük szolgálatában.

Az, hogy pont Szerbiára esett a választás nem véletlen, hiszen januárban kezdődnek hivatalos tárgyalások az Európa Unióval. Ezzel az akcióval egyfajta képet kapnak a lakosság "állapotáról", másrészt ugye itt egyfajta beavatkozás is lenne a szerb belügyekbe. Na persze próbálja csak meg valaki megvétózni az esetleges eljárást; lenne ám felháborodás, meg tomboló antiszemitizmus. Mindazonáltal bízunk a szerb lakosságban -az ott élő magyarokkal együtt- hogy nem fogják komolyan venni ezt az őrültséget. A legendát így, vagy úgy, de életben kell tartani emlékezés címszó alatt, nem mellesleg ez busás hasznot is hoz. Így hát folyamatosan kell produkálni hús-vér "bűnösöket" hogy az üzlet még hatékonyabb legyen. Az akció jól szemlélteti a zsidó mentalitást és világnézetet.
Dévai István


2013 legelvetemültebb antiszemitáinak toplistája, avagy a Simon Wiesenthal K.p. (vö.kápé&kápó) újévi jókívánságai gojoknak


Az egykori "Gestapo-ügynökről" (copyright: Bruno Kreisky http://en.wikipedia.org/wiki/Kreisky%E2%80%93Peter%E2%80%93Wiesenthal_af...) és "csaló nácivadászról" (Guy Walters dixit http://www.dailymail.co.uk/news/article-1310725/Why-I-believe-king-Nazi-...) elnevezett cionista inkvizíciós hivatal minden év végén közzéteszi azoknak a listáját, akik szerinte az előző évben leginkább vétettek a cionista entitást és "Jahve kiválasztottait" kötelezően megillető hódolat kánonja ellen. Az "antiszemitaként" proskribáltak toplistáján szokás szerint magyarok is vannak, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen mint az köztudott, nálunk történelmi és nemzetpszichológiai (mondhatnánk: fajbiológiai) okokból folyamatosan "dühöng az antiszemitizmus", ahogyan azt az idei holokauszt emlékévre költött bagatell tíz egynéhány milliárd is ékesen bizonyítja.
Íme, a kivonatos lista (azok a mazochisták, akik teljes terjedelmében akarják élvezni, a lenti hivatkozásra klikkelve megtehetik):
1. Hámán kortárs reinkarnációjaként ,Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási vezetője, aki szerint Izrael "a régió veszett kutyája", az izraeli "vezetők pedig úgy néznek ki, mint a vadállatok, akik nem nevezhetők embernek". Ugyancsak ő korábban arra a bődületes és minden alapot nélkülöző állításra vetemedett, hogy az USA-ban az igazi hatalom a "cionisták" kezében van, amely mint tudjuk, csupán "a globális zsidó összeesküvés régi kacsája" (vö. pl. http://www.lrb.co.uk/v28/n06/john-mearsheimer/the-israel-lobby).
2. Recip Tayyip Erdogan török miniszterelnök, aki pedig hosszú ideig USrael egyik legfőbb szövetségesének és a cionista entitás szekértolójának számított (vö. Szíria), de a nyári kormányellenes demonstrációk mögött, ki tudja miért, az ún. kamatlobbi, vagyis (helyettese értelmezésében) a "zsidó diaszpóra" aknamunkáját vélte felfedezni.
3. Richard Falk, az ENSZ palesztin területekkel foglalkozó (szemmel láthatóan és neve alapján is - vö. Columbo alias Peter Falk, Falk Miksa - zsidó) különmegbízottja "emberirtó" szándékkal vádolta meg Izraelt, az egyik orosz tévének nyilatkozva ugyanis azt találta mondani, hogy "ha egy etnikai csoportot vesznek célba és büntetnek meg, akkor valójában egyfajta bűnös szándékot táplálnak, amely emberirtó". Falk notórius antiszemita, mert korábban a palesztin terrorizmust az "ellenállás jogaként" igazolta, bla, bla, bla ...
4. Az izraeli termékek bojkottálása érdekében világkampányt folytató BDS Mozgalom (http://en.wikipedia.org/wiki/Boycott,_Divestment_and_Sanctions).
Ex eaquo Amerikai Tanulmányok Szövetsége (http://www.theasa.net/).
Ex aequo Roger Waters, a Pink Floyd alapítója, a BDS Mozgalom egyik vezetője, aki Izraelt apartheid-államnak tartja, természetesen minden alap nélkül (http://en.wikipedia.org/wiki/Israel_and_the_apartheid_analogy), és például a nyári európai koncertkörútján nem átallotta egy Dávid-csillaggal ékesített lebegő disznóval szórakoztatni az efféle istenkáromló disznóságokra fogékony antiszemita közönségét, pedig még a Vatikán hivatalos lapja, az Osservatore Romano is "gátlástalan antiszemitizmusnak" minősítette ezt, márpedig a pápisták csak tudják, hogy miről beszélnek, elvégre a történelem során alaposan kivették részüket a "kiválasztottak" üldözéséből - ad maiorem Dei gloriam.
5. Jobbik, a "magyar antiszemita szélsőjobboldali párt", amelynek frakcióvezető-helyettese, Gyöngyösi Márton felhívást tett "az összes zsidó összeírására biztonsági intézkedésként" (sic!), és most már a "holokauszt-revizionizmust (nem holokauszttagadást??? mi ez a kíméletes szóhasználat?) is a politikai programjára tűzte, kijelentve, hogy "a számok körüli ugrándozás fantasztikus üzletté vált". Gyöngyösi szerint Izrael "faji alapú náci rendszer", hozzátéve: a "zsidók megpróbálnak külföldön építkezni, ez egyfajta terjeszkedő magatartás". (A Jobbik aprehendálását egyébként egy olyan fotóval illusztrálják, amelyen éppen egy izraeli zászlót gyújt meg Lenhardt Balázs ... a Jobbikból Szegedi Chanád ügyének - a Jobbik vezetőségéhez képest - enyhén szólva heterodox interpretálása miatt kizárt országgyűlési képviselő. De oda se neki, ha rágalmazásról van szó, a cionistáktól igazán nem lehet elvárni a tények akkurátus tálalását).
6. Najwa Karam libanoni énekesnő, 50 millió eladott CD-vel, aki a libanoni tévében arra a kérdésre, hogy válasszon hat híres embertől egy-egy olyan tulajdonságot, amely az "ideális férfit" alkotná, Hitlert a "meggyőző" beszédkészségéért választotta, és utóbb még csak nem is sajnálkozott, ahogy az ilyen esetekben minimum elvárható és általában be is következik.
Ex aequo Mehmet Sahin hollandiai muszlim szociális munkás egy tévéműsorban muszlim fiatalokat szólaltatott meg, akik Hitlert dicsérték, és noha Sahin minden tőle telhetőt megtett, hogy eltántorítsa őket az efféle gyűlöletbeszédtől, "a szomszédai (???) mégis dühösek voltak, hogy kiprovokálta (sic), hogy a fiatalok Hitlert dicsérjék", ezután fenyegetéseket kapott, és a családjával együtt a holland hatóságok vidékre menekítették, de nehogy azt higgye bárki, hogy a "zsidó lobbi" üldözte el, és egyébként az sem igaz, hogy Anna Frank naplója csupán átlátszó hamisítvány (http://kuruc.info/r/39/43306/).
Ex aequo két török egyetemi hallgató, egy 22 éves fiú és egy ugyanilyen korú lány, akik Budapesten (!!!) hallgatnak történelmet (vajon melyik antiszemita egyetemünkön?), náci karlendítést követtek el az auschwitzi tábor bejáratánál, de az éber lengyel szervek nyomban letartóztatták őket. Sajnos, hat hónap felfüggesztett börtönnel megúszták főbenjáró tettüket, de hát mit is lehet várni a köztudottan zsidófaló lengyel katolikusoktól? (http://www.hurriyetdailynews.com/two-turkish-students-detained-in-poland...).
Ex aequo Juszuf al Karadavi az egyiptomi Muszlim Testvériség szellemi vezetője kijelentette: "A történelem folyamán Allah lesújtott a zsidókra, akiket romlottságuk miatt akart megbüntetni. A legutolsó büntetést Adolf Hitler eszközölte."
Ex aequo Kuajsz bin Kalil al Kalbi iraki pap amerikai látogatása során: "Allah az összes nép közül a legsilányabbnak választott ki titeket. Allah azért választott titeket, hogy legfeljebb disznók vagy majmok legyetek ... Allah Hitlert választotta, hogy megöljön titeket, akkor ki a jobb, ti vagy ő?"
Ex aequo Muhammad al Farradzs szaúdi klerikus és költő, aki az alábbi verset mondta el a rádióban: "Adolf Hitler áldott módon égetett el benneteket, ó, romlott nép / Ha imádkozhatnék egy nem muszlimért / Imádkoznék a náci vezér lelkéért / aki gázolajjal sütött meg benneteket (oroszokat) és a zsidókat"
7. Gyalázkodó karikatúrák
Zeon francia karikaturista, akit ugyan beperelt az egyik legerősebb franciaországi zsidó intellektuális terrorszervezet, a LICRA, de elévülés miatt - egyelőre legalábbis - megúszta jól megérdemelt büntetését, de ami késik, nem múlik, és jön még goj kutyára dér (http://zeondessinateur.wordpress.com/).
Ex aequo Badische Zeitung és Stuttgarter Zeitung német napilapok, amelyek antiszemita karikatúráikkal azt sugallták, hogy Bibi Netanjahu úgymond "megmérgezi" a béketárgyalásokat, ami ugyebár nem más, mint a középkori "zsidó kútmérgezők" rágalom aktuális változata.
Ex aequo Dagbladet norvég napilap és Thomas Drefvelin karikaturista, aki a körülmetélést durva és barbár szokásként tálalja, holott egyáltalán nem az, mint ahogy más sem, amit Jahve kedvencei tesznek vagy tettek valaha is a történelem folyamán. (http://www.menweb.org/svocirc.htm és http://www.telegraph.co.uk/technology/twitter/8567981/Russell-Crowe-call...)
8. A Jew vagy New York-i Pine Bush iskola, amelynek iskolabuszán - horribile dictu ! - náci karlendítésre és "Fehér hatalmat!" kiáltásra kényszerítettek zsidó diákokat ...
9. Alice Walker Pulitzer-díjas újságíró legutóbbi könyvének (The Cushion in the Road) 25 százaléka a zsidó állam elleni gyalázkodás, olyan kitételekkel, amelyekben az izraelieket a nácikhoz hasonlítja. Amikor egy idős palesztin ajándékot kapott tőle, ezekkel a szavakkal köszönte meg: "Isten óvjon a zsidóktól", mire Walker ezt válaszolta. "Túl késő, az egyikhez már hozzámentem" (ex-férjére, Dan Levinthal polgári jogi szószólóra célozva), hozzátéve: "Ezek tudják, hogy hogyan kell gyűlölni és szigorúan megbüntetni másokat."
Ex aequo Max Blumenthal (a neve alapján zsidó) író Goliath c. könyvében az izraelieket a nácikhoz hasonlítja, és például olyan fejezetcímekkel operál, mint "Hogyan öljünk meg gojokat és befolyásos embereket?", az izraeli katonákat "judeo-náciknak" titulálja, azzal vádolva az izraeli társadalmat, hogy "a zsidó gyerekekbe belesulykolja a militarizmus kultúráját".
10. Európai sportpályák
Az európai futballstadionok a legvadabb antiszemita provokációk színhelyeivé váltak ... A lengyelországi Lodz városi sportcsarnokában lezajlott focimeccsen antiszemita karikatúrát mutattak be szurkolók; Magyarországon az év legfontosabb focimeccsét a FIFA döntése értelmében zárt ajtók mögött voltak kénytelen lejátszani, így büntetve a magyar szurkolókat, akik az Izrael elleni augusztusi mérkőzésen "undorító és antiszemita" rigmusokat skandáltak; az európai Jégkorong Liga egymillió rubel büntetést szabott ki a Dinamo Riga csapatára, miután egy katonai zenekar (helyesen: táncegyüttes - AD) horogkeresztet formálva emlékezett meg a Lett Köztársaság 95. évfordulójáról; Josip Simunic horvát válogatott focista náci-barát chat-ekkel ünnepelte csapata Világkupába való bejutását.
Végül pedig Dieudonné francia antiszemita humorista náci-féle (sic!) quenelle-je külön említést érdemel az antiszemita kilengések sorában (http://www.antidogma.hu/node/4054). Pfújj!
http://www.wiesenthal.com/atf/cf/%7B54d385e6-f1b9-4e9f-8e94-890c3e6dd277...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése