2014. január 10., péntek

Amerikai tervek terroristák Romániába történő telepítésére

Washington tervei miatt Románia területén feszültséggóc jöhet létre. Ennek a tervnek a megvalósítása nemcsak Romániának, de a közeli szomszédjainak is fejfájást okozhat. Az USA az ENSZ támogatásával Romániába telepítené a Nép Szent Harcosai (Modzsahedin Halk) nevű iraki székhelyű iráni ellenzéki szervezet több ezer képviselőjét.
A civilizált közösségnek a radikálisokról való gondoskodása egyszerű okkal magyarázható: a modzsahedek missziójukat az Iránnal való harcban látják, a Nyugat pedig minden módon Teherán meggyengítésére törekszik.

Irán és Irak a Nép Szent Harcosait terrorszervezetnek tekinti. Kezdetben az Európai Unió és az Egyesült Államok is terroristáknak tartotta a szervezet tagjait. De nemrégiben törölték a terrorcsoportok listájáról. Világos, hogy miért. Az ellenségem ellensége a barátom képlet alapján.

Egyelőre a washingtoni törekvések eredménytelenek, még akkor is, ha olyan országot szemeltek ki, amely nem kis mértékben függ a washingtoni politikától. Nem titok, hogy az USA nyíltan és közvetett módon is pártfogolja Romániát, geopolitikai érdekei objektumának tekinti az országot. Így elvileg ennek a pártfogásnak megkérheti az árát, ami az adott esetben azonban eltúlzott.

Egyes adatok szerint a modzsahedek áttelepítéséről szó volt John Kerry amerikai külügyminiszter és romániai kollégája, Titus Corlatean decemberi brüsszeli találkozóján. Egy ével korábban a Modzsahedin Halk gerillái egy-egy csoportjának „átvételére” vonatkozóan készségét fejezte ki Németország és Albánia is. De a szervezet vezetősége a kompakt elhelyezés híve, és azt akarja,hogy az iraki amerikai támaszpontot elhelyezett háromezer személyt egy helyre telepítsék. Ennyit azonban nem vehetnek át sem a német, sem az albán hatóságok, miután ez túlságosan veszélyes lenne. A terroristák vezetői nehéz helyzetbe kerültek. Senki nem akarja befogadni őket, Irakban pedig - ismeretlenek - rakétatámadásokat indítanak ellenük. A szervezet aktivistái a jelenlegi iraki kormányt látják a támadások mögött, már csak azért is, mert a bagdadi kabinet nyíltan sürgeti a radikálisok kitelepítését az ország területéről.

Az amerikai terv veszélyes, de megvalósítása kevéssé valószerű – jelentette ki Szergej Gyemigyenko szakértő.
Az ideológiai és katonai felkészítésben részt vett személyek nagy csoportjának áttelepítése egy nem túl stabil európai régióba, nem járul hozzá a nyugalomhoz. Ezért ennek a forgatókönyvnek a valószínűsége kicsi. A román hatóságok tudatában vannak a veszélyeknek, hiszen a gerilláknak specifikus a pszichológiai, mentális viselkedése. A „hitetlenek” elleni háborúra vannak orientálva, ezen kívül máshoz nem értenek. Ha azonban az adott forgatókönyv mégis megvalósulna, ez még inkább kiélezné a harcot Európában az iszlám radikalizmussal. Annál is inkább, mert látható, hogy az európai különleges szolgálatok nem tudnak mit kezdeni az Al-Kaidának az európai kontinens déli részén aktívan működő tagjaival.
Oroszország Hangja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése