Folyik a küzdelem a volt szovjet köztársaságokért

Az Ukrajnáért folyó harc fordulópontot hozott két nagy stratégia háborújában, amelyben az Európai Unió keleti partnerségi programja ütközik meg az orosz eurázsiai unió tervével.

Az Európai Unió 2009 májusában indította el a keleti partnerség programját, amely hat volt szovjet köztársaságot hivatott kiragadni az orosz érdekszférából, “átprogramozni” az európai értékrendre, közelebb hozni, majd befogadni az európai közösségbe. Akciótervet fogadtak el valamennyi országgal − Belaruszt kivéve −, amelyek három-öt éves politikai és gazdasági reformprogramot tartalmaztak. Ukrajna, Örményország, Azerbajdzsán, Grúzia és Moldova el is kezdték végrehajtásukat. Ezek alapján a legtöbb haladást elértekkel a társulási szerződések új nemzedékének megkötését tervezték, aminek első lépésére 2013 novemberében a vilniusi csúcson sor került Grúziával és Moldovával − azonban Ukrajna az utolsó pillanatban visszalépett. Viktor Janukovics elnök ugyan szerette volna az unió támogatását is megszerezni, de végül mégis Moszkvát választotta, amely jelentős nyomást gyakorolt a keleti partnerség résztvevőire, de főleg Kijevre, hogy eltántorítsa őket a társulási szerződés aláírásától. Taktikája sikeresnek bizonyult − amíg az ukrán hatalom bele nem bukott.

Elméletileg tehát győzött az Európai Unió stratégiája, gyakorlatilag mégis megbukott. “Megszerezte” ugyan Ukrajnát, a program “koronagyémántját” – de egy a csőd küszöbén tántorgó, megosztott, a polgárháború szélén álló országot kellene talpra állítania, amire még a nemzetközi közösség támogatásával is kevés az esély. A Krím orosz annektálása, az orosz politika kemény vonalának feltámadása pedig a partnerségi program többi résztvevőjére visszarettentően hat.

Kemény elvárások

Nem növeli az Európai Unió népszerűségét, hogy – a Nemzetközi Valutaalaphoz hasonlóan – a társulás és a támogatás feltételéül alapvető, gyakran az érintett országok hagyományaival ellentétes reformokat vár el. Ukrajnától egyebek mellett a népbetegségnek tekinthető korrupció felszámolását, tisztességes választási és jogrendszert, liberális piacgazdaságot, benne a lakossági gázárak piaci szintre emelésével. Az ország új vezetése sietve igyekszik mindennek eleget tenni, de kiszámíthatatlan ezek − például a gázárak fokozatosan kétszeresére emelésének − társadalmi hatása. Moldova siet a legjobban az EU-ba, tőle várva az országból gyakorlatilag már kiszakadt és orosz fennhatóság alá került Dnyeszter Menti Köztársaság miatt Moszkvából érkező fenyegetésekkel szembeni védelmet. Kisinyov legkésőbb júniusban szeretné aláírni a társulási szerződést, de Brüsszel tőle is elvárja a tisztességes választásokat, a korrupcióellenes harcot és valamiféle békés megállapodást a szakadár miniköztársasággal. Grúzia, amely már háborút is viselt Oroszországgal, szintén júniusra tervezi az aláírást, s a döntés Brüsszel részéről egyértelműen politikai lesz (mint máskor is), ugyanis elképzelhetetlen, hogy az ország két hónap alatt a demokrácia általa elvárt szigetévé válhat, és rendezheti viszonyát a szakadár Dél-Oszétiával és Abháziával.

Örményország a vilniusi csúcs előtt látványosan fordított hátat az EU-nak és a napokban csatlakozott az oroszok vezette vámunióhoz. A Jerevánnal Nagorno-Karabah miatt hol csendes, hol zajos háborúban álló Azerbajdzsán is egyre inkább hajlik példájának követésére. Az Oroszországgal a lehető legszorosabban együttműködő Belarusz bevétele a keleti partnerségi programba pedig eleve érthetetlen volt.

Nem Szovjet-, hanem Oroszunió születik

Talán nem véletlen, hogy az unió keleti partnerségi programjával szinte egy időben hozta létre Moszkva az orosz−belarusz−kazah vámuniót, amihez most csatlakozott Örményország is. Nurszultan Nazarbajev kazah elnök szerint Törökország is teljes jogú tagságot kaphatna, Kirgizsztán és Tadzsikisztán pedig megfigyelői státust. Vlagyimir Putyin elnök nagyszabású terve szerint ez a szervezet képezi a létrehozandó eurázsiai gazdasági közösség magját. Azzal, hogy legalábbis egyelőre elvesztette a legfontosabb potenciális tagját, Ukrajnát, a Reuters szerint most elsősorban a keleti autokraták vezette országok felé fordul. Az államfő felháborodottan utasította vissza a feltételezéseket, hogy tulajdonképpen vissza akarja hozni a Szovjetuniót, szerinte egy korszerű gazdasági szervezet születik, ami továbbfejlődhet az eurázsiai gazdasági unióvá. Bár szó sincs a leendő unió tagországai függetlenségének feladásáról, a szervezet vezetője és meghatározó ereje egyértelműen Oroszország lesz. Határainak pedig csak befolyása és a képzelet szab határokat – egy moszkvai tudományos tanácskozáson még az is felvetődött, hogy Magyarországot is befogadnák az unióba.
(napigazdasag)