2014. június 12., csütörtök

Gyorshír a harctérről - Hatalmas összecsapás Luganszk mellett

Az ukrán hadsereg Luganszk ostromához küldött erősítését megtámadta a milícia egyik különítménye. Luganszktól északra Makarovó településen heves harc bontakozott ki. Az ukrán kormány szóvivői folyamatosan arról tájékoztatják a közvéleményt - ezt szajkózza a magyar közmédia is -, hogy a lázadó erőket beszorították a városokba, és folyamatosan onnan próbálnak kitörni. Ezzel szemben az igazság az, hogy ez a sokadik eset, amikor jelentős eszközveszteséget okozó rajtaütést hajtanak végre a városoktól távolabb. 
Lángoló harcjárművek és terepjárók Makarovóban 
Miután az ukrán haderő az összes felderítő repülőjét elvesztette, és mindössze 10 darab helikoptere maradt, egyre kevesebb felderítési lehetőségekkel rendelkezik, a milíciák pedig egyre könnyedebben közlekednek a terepen. A makarovói összecsapásban 40 harcjármű semmisült meg. Az ukrán katonák egy része elmenekült, egy része pedig beszorult az épületekbe. A harc jelen pillanatban is (csütörtök este) zajlik. Az ukránoknak jelentős veszteségeik vannak élőerőben is, de számadatok erről még nincsenek.
Az ukrán kormány jobban tenné, ha hallgatna az orosz elnökre, és megfontolná, hogy tárgyaljon a békéről. Minél tovább húzzák az időt, annál rosszabb pozíciókból tehetik meg. Ha így folytatódik, rövidesen nem marad eszköz, amivel támadhatják a helyi milicistákat.
Végezetül felhívnánk a figyelmet egy Magyarország számára rendkívül kellemetlen és sajnálatos tényre: az újoroszországi milíciák jelenleg olyan harcértékkel rendelkeznek, és olyan veszteségeket képesek okozni az ukrán haderőnek, melynek alapján túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a Magyar Honvédséget 1-2 napon belül tönkrevernék. Mindez nem elsősorban a magyar katonák hibája, hanem a 25 éve regnáló atlantista államvezetésünk bűne, amely a Magyar Néphadsereget felszámolta, technikai eszközeit elkótyavetyélte, ócskavasként értékesítette, személyi állományát pedig megalázó módon lapátra tette, és amit létrehozott helyette, az nem más, mint egy NATO-segédpribék, valódi harcértékkel nem rendelkező, összfegyvernemi harc megvívására képtelen, hadseregnek alig nevezhető szervezet.

http://www.hidfo.net/2014/06/12/gyorshir-harcterrol-hatalmas-osszecsapas-luganszk-mellett

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése